„Harangedényes kultúra” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
5. sor:
== Kutatástörténet ==
Magyarországon [[Budapest]]től délre a [[Csepel-sziget]]en fekvő [[Tököl]] község határában 1876-ban tárta fel az első harang alakú edényeket [[Csetneki Elek|Csetneki Jelenik Elek]], aki 1879-ben "A csepelszigeti őskori temetők" című publikációjában négy edény képét közölte is, ismertté téve Tököl nevét a nemzetközi régészeti irodalomban [http://epa.oszk.hu/02000/02007/00034/pdf/EPA2007_bp_regisegei_31_1997_177-197.pdf]. A német régészetben 1900-ban az akkor [[Mainz]]ban dolgozó [[Paul Reinecke]] őstörténész vezette be a "harangedények" kifejezést, amit az olasz és cseh nyelvű őstörténészek már használtak. Az angolszász szakirodalomban [[John Abercromby]] vezette be a harangedény kultúra (Bell-Beaker culture) terminológiát 1904-ben.
A harangedényes kultúrának független régészeti kultúraként való kezelése vitaható. [[Vere Gordon Childe|Gordon Childe]] úgy látta, hogy a harangedényesek mint misszionáriusok Spanyolországból indultak, Európa atlanti peremén keresztül és magukkal hozták a rézkohászat ismeretét. Stuart Piggott szerint a harang alakú edényeket készítő csoportok a Tajo közép-portugáliai torkolatvidékéről indultak kelet és észak felé tartó sorozatos vándorútjaikra valamivel a Kr. e. 3. évezred végén.<ref>Piggott, 112-113. old.</ref> Piggot radiokarbon adatokkal támasztotta alá, hogy a rézművesség ismeretét magukkal hozó csoportok Hollandia területén találkoztak a [[zsinegdíszes kerámia kultúrája|zsinegdíszes kultúrá]]val, majd Németalföld és a Rajna-vidék újabb harangedényes vándorlások kiindulópontjává vált.
| |||