Wikipédia

„II. Károly magyar király” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Nincs szerkesztési összefoglaló
Pegybot (vitalap | szerkesztései)
botok
25 802 szerkesztés
a clean up, replaced: kilenc éves → kilencéves AWB
52. sor:
== Származása, rokonai ==
[[Fájl:Margherita Durazzo Salerno dettaglio 1m.jpg|bélyegkép|325px|balra|Durazzói Margit síremlékének részlete]]
A 3. nápolyi és magyar [[Anjou-ház]] [[Durrës|durazzói]] ágából származik. Apja [[Anjou Lajos durazzói herceg|Anjou Lajos Durazzo hercege]], aki egyike volt az első nápolyi hadjárat során Magyarországra hozott és visegrádi fogságra vetett Anjou hercegeknek, [[Árpád-házi Mária nápolyi királyné|Árpád-házi Mária]] és [[II. Károly nápolyi király|Sánta Károly]] unokája. Anyja Sanseverino Margit grófnő.<ref name="Károly 0."> {{cite book |author= Dümmerth Dezső|title= Az Anjou-ház nyomában |publisher= Panoráma |year= 1982 |id= ISBN 963-243-179-0}}]</ref>
 
Felesége [[Durazzói Margit magyar királyné|Durazzói Margit]], a Nagy Lajos által [[Aversa|Aversában]] kivégeztetett Durazzói Károly és [[Anjou Mária tarantói hercegné|Mária]] nápolyi királyi hercegnő leánya, [[Árpád-házi Mária nápolyi királyné|Árpád-házi Mária]] és [[II. Károly nápolyi király|Sánta Károly]] dédunokája, apai ágon férjének első unokatestvére volt.<ref name="Károly 0." />
63. sor:
=== A fiatal herceg ===
 
A második nápolyi hadjáratot követően [[I. Lajos magyar király|Nagy Lajos magyar király]] 1352 októberében elrendelte a Nápolyi Királyság még magyar kézen lévő várainak átadását, a pápai biztos – ''De Sancto Martiale Péter'' – 1353-ban érkezett [[Nápoly]]ba a várak átvétele céljából. Lajos durazzói herceg a nápolyi menekültekre és a visszamaradt magyar csapatok maradványaira támaszkodva fellázadt a Nápolyba visszatért [[I. Johanna nápolyi királynő|Johanna]] királynő ellen. [[Puglia|Apuliából]] a magyar királynak – visszahívása végett – több levelet is küldött, a levelek azonban a nápolyi királynő kezébe kerültek. Johanna és Lajos között a pápa közvetítésével került sor békekötésre, de a békekötést követően Johanna Lajos durazzói herceget bebörtönöztette.<ref name="Károly 1."> {{cite journal | last=Óváry | first=Lipót |authorlink= Óváry Lipót | title=Nápolyi Johanna, Harmadik és befejező közlemény | journal=Századok | year=1893 | pages=668-679}} </ref>
Lajos a [[Castel Nuovo|Castel Nuovóban]] – valószínűleg mérgezés következtében - 1362. július 22-én halt meg. Durazzói Lajos ekkor 17 éves fiát, Károlyt, [[V. Orbán pápa]] vette pártfogásába, és felkérte Lajos királyt, hogy az ifjú herceget fogadja a magyar királyi udvarba. Nagy Lajos Károlyt 1365-ben Johanna jóváhagyásával [[Buda (történelmi település)|Budára]] hozatta. Károlyt Magyarországra nevelője, ''Vilmos commachioi püspök'' – aki valószínűleg azonos a későbbi győri püspökkel – is elkísérte.<ref name="Károly 2."> {{cite journal | last=Pór | first=Antal | title=Kis Károly és Erzsébet utolsó évei | journal=Századok | year=1896 | pages=129-147}} </ref>
 
Károly a magyar udvarban hamar elnyerte Nagy Lajos rokonszenvét, az utódjának is tekintett Károlyt 1368-ban eljegyezték [[IV. Károly német-római császár|IV. Károly]] leányával, Luxemburgi Annával. Az eljegyzés felbontására a IV. Károly ellen 1369-ben kötött lengyel-magyar szövetség miatt került sor. Ezt követően a magyar királyi ház Károly házastársául, az első nápolyi hadjárat során [[Aversa|Aversában]] kivégeztetett Durazzói Károlynak [[Anjou Mária tarantói hercegné|Mária]] nápolyi király hercegnővel kötött házasságából származó leányát, Margitot (1324–1412) helyezte előtérbe. Az ''incesztus'' engedélyezése végett a magyar király a pápához fordult, a pápa a házassági tilalom feloldásáról Lajost 1370. január 9-én értesítette. A Johanna királynő által ekkor még utódjának tekintett Margit és Károly házasságkötésére január 24-én Nápolyban került sor, a házaspár a házasságkötést követően szeptember 16-án [[Zára|Zárába]] utazott.<ref name="Károly 2." /><ref>{{cite journal | last=Pór | first=Antal | title=István úr árvája, Második és befejező közlemény | journal=Századok | year=1901 | pages=193-208}} </ref>
Lajos magyar király Károlyt [[Szlavónia]], [[Dalmácia]] és [[Horvát bánság|Horvátország]] kormányzásával bízta meg, 1371-ben Károly már szlavón hercegi címet használt, 1373–1376 között horvát–dalmát [[Bán (méltóság)|bán]] is volt.<ref name="Károly 2." /><ref name="Fügedi:Ispánok">{{cite book|last=Fügedi |first=Erik |authorlink= Fügedi Erik |title=Ispánok, bárók, kiskirályok |publisher=Magvető Könyvkiadó |year=1986 |id=ISBN 963-14-0582-6}}</ref><ref name="Károly 2." />
Első leányuk, Mária 1370-ben még Nápolyban, de második lányuk [[II. Johanna nápolyi királynő|Johanna]] 1373-ban már a Zárában lévő hercegi udvarban született. Kis Károly, a rokonszenves, tudományokhoz – beleértve a hadtudományt is – értő fiatal herceg népszerűsége a délvidéki főurak körében erre az időszakra vezethető vissza, ekkor nyerte el a délvidéki nemesség rokonszenvét.
 
Egy korabeli forrás szerint, Károly kis termetű, rőt hajú, csinos külsejű, nyugodt beszédű és járású ember volt, aki szeretett ebéd és vacsora után tudós férfiakkal társalogni.<ref name="Károly 2." />
 
1378-ban [[Velencei Köztársaság|Velence]] terjeszkedő politikája ellenében széles szövetségi rendszer alakult ki [[Genovai Köztársaság|Genova]] köré, e szövetség oldalán állt Lajos magyar király is. A kitört háborúban Velence 1378 tavaszán elfoglalta a magyar király uralma alatti adriai városokat, de a következő év tavaszán már a szövetségesek kerekedtek felül.<ref name="Károly 4.">{{cite book |author= Engel Pál |coauthors= [[Kristó Gyula]], [[Kubinyi András]] |authorlink=Engel Pál|title= Magyarország története 1301 – 1526 |publisher= Osiris Kiadó - Budapest |year= 1998}} </ref> Velence békét kért, a magyar király a Velencével történő tárgyalásokkal Kis Károly herceget, [[Szepesi Jakab]] [[országbíró]]t és Vilmos győri, valamint László váradi püspököt bízta meg. Velence taktikázó magatartása miatt a háború tovább folyt, 1379 augusztusában újabb tárgyalások kezdődtek. A több mint öt hónapig elhúzódó tárgyalásokon Károly mellett még [[Garai Miklós (nádor, ?–1386)|Garai Miklós]] [[nádor]], Vilmos győri püspök, [[Alsáni Bálint]] pécsi püspök, Szepesi Jakab és [[Czudar Péter]] volt országbírók és [[Himfi Benedek]] volt bolgár bán vettek részt.<ref name="Károly 3.">[[Áldásy Antal]]: Alsáni Bálint 13??-1408; Magyar Történelmi életrajzok / A Magyar Történelmi Társulat kiadása; Budapest, 1903.</ref><ref name="Fügedi:Könyörülj bánom">{{cite book|last=Fügedi |first=Erik |authorlink= Fügedi Erik |title=„Könyörülj, bánom, könyörülj …” (Labirintus)|publisher=Helikon Kiadó|year=1986|id=ISBN 963-207-662-1}} </ref> Károly a velenceiektől ekkor kapta a ''„della Pace”'' melléknevet<ref name="Károly 2." /> – a háború az 1382. évi, Velence számára megalázó [[Torino|torinói]] békével ért véget.
 
A torinói béketárgyalásokon (1381. július – augusztus) a [[Magyar Királyság]]ot [[Alsáni Bálint]] pécsi püspök, [[Horváti Pál]] zágrábi püspök képviselte.<ref name="Károly 3." /> Kis Károly ekkor már Nápoly alatt volt seregével.
80. sor:
A székhelyét [[Avignon]]ból [[Róma|Rómába]] visszahelyező [[XI. Gergely pápa]] halálát követően, a többségében francia bíborosokból álló [[konklávé]] a római nép nyomására kénytelen volt olasz pápát választani. Az új pápa a nápolyi születésű érsek [[VI. Orbán pápa|Prignano Bartolomeo]] lett, aki a VI. Orbán nevet vette fel. A bíborosok a kierőszakolt választást érvénytelennek nyilvánítva Avignonba menekültek. Orbán pápa az [[Pápai Állam|Egyházi Államban]] és a fennhatósága alá tartozó Nápolyi Királyságban is mélyreható reformok végrehajtását tervezte, a rendteremtést a magyar király mellett kiváló hadvezérré vált Kis Károly személyére kívánta alapozni. Johanna a pápa terveit megtudva a francia bíborosokkal kezdett tárgyalásokba, negyedik férjének, [[Braunschweigi Ottó tarantói herceg|Braunschweigi Ottónak]] közreműködésével a bíborosok 1378. szeptember 20-án [[Fondi]]ban zsinatot tartottak, amelyen Orbán megválasztását semmisnek nyilvánítva [[VII. Kelemen pápa|Róbert genfi bíboros]] személyében új pápát választottak. A VII. Kelemen nevet felvevő új pápa kíséretével Nápolyba vonult, ahol a tiszteletére rendezett fényes ünnepségek alatt a fellázadt nép az Orbánhoz hű nápolyi érsek vezetésével zavargásokba kezdett. Az új pápa bíborosaival [[Gaeta|Gaetába]], majd onnan Avignonba menekült. Orbán pápa az elmenekült bíborosokat és Johannát egyházi átok alá helyezte, a nápolyi királynőt hűtlenség címén királyságától megfosztotta. A nápolyi trón betöltése ügyében Nagy Lajos és Kis Károly irányában most már nyílt, sürgető intézkedéseket tett. A magyar király az olasz fejedelmek felé 1379. november 21-én [[Zólyom]]ban kelt körlevelében intézkedett az átvonulás ügyében.<ref name="Károly 1." />
 
Károly herceg a magyar király jóváhagyásával 1380 nyarán indult el seregével. Lajos egy [[Zágráb]]ban kiadatott hitellevélben százezer forint kölcsön felvételére is engedélyt adott. A velencei területeken lévő magyar csapatokból álló kilencezer főnyi sereg vezetését [[Horváti János]] [[Macsói bánság|macsói bán]], a jóval kisebb létszámú olasz zsoldossereg vezetését pedig maga Károly látta el.<ref name="Károly 2." />
 
Károly 1380. november 11-én ért Rómába, ahol a pápa 1381. június 2-án [[Szicíliai Királyság|Szicília]] és [[Jeruzsálem]] királyává koronázta. Johanna még 1380 elején [[V. Károly francia király]] öccsét [[I. Lajos címzetes nápolyi király|Anjou Lajost]] fogadta örökbe és tette meg örökösévé.<ref name="Károly 2." />
99. sor:
Lajos magyar király halála után eleinte nem volt jele annak, hogy Károly be akarna avatkozni a magyar ügyekbe, még nápolyi hatalmának biztosításával volt elfoglalva.
 
Nagy Lajos – végakaratának megfelelően – 11 éves leányát, [[Mária magyar királynő|Máriát]] 1382. szeptember 17-én [[Székesfehérvár|Fehérváron]] [[Demeter (esztergomi érsek)|Demeter]] [[esztergomi érsek]] Magyarország „királyává” koronázta. Mária uralmát anyja, [[Kotromanić Erzsébet magyar királyné|Erzsébet]] gyámsága alatt kezdte meg, legfőbb támogatójuk Garai Miklós nádor volt. A nőuralom sokakban megütközést keltett, de ekkor még nem tört ki nyílt lázadás. 1383 elején Erzsébet átalakításokat hajtott végre a magyar udvarban, többek között Alsáni Bálint pécsi püspököt tette meg saját főkancellárjává. Ezzel mintegy második hatalmat hozott létre lánya, Mária királyi főkancelláriája mellett, amelynek Demeter bíboros érsek volt a vezetője. A kettős hatalom zavarokhoz vezetett a kormányzásban. Tovább rontotta az átmenetinek tekintett nőuralom megítélését, hogy a lengyel rendek ellenállása miatt a lengyel–magyar [[perszonálunió]] felbomlott, és 1384-ben [[Lengyel Királyság|Lengyelország]] trónjára Nagy Lajos fiatalabb lánya, [[Hedvig lengyel királynő|Hedvig]] került.<ref name="Károly 4.Fügedi:Ispánok" /><ref name="Fügedi:IspánokKároly 4." /><ref name="Fügedi:Könyörülj bánom"/> A délvidéken [[I. Tvrtko bosnyák király]] által keltett zavargások 1383 közepén [[Lackfi István]] horvát–dalmát bánná történő kinevezését tették szükségessé, de ősszel Mária és Erzsébet határozott fellépés helyett engedményt – [[Kotor (Montenegró)|Cattaro]] városának átengedése Zárában – adtak.<ref name="Károly 3." />
 
Az elkövetett politikai hibák megérlelték az elhatározást, Magyarországon három tábor alakult ki a leendő király személyének kérdésében. Az Erzsébet királyné által támogatott Garai nádor vezette liga, aki a francia király öccsét, [[I. Lajos orléans-i herceg]]et szerette volna Mária férjeként trónra juttatni. A [[Kanizsai Miklós (tárnokmester)|Kanizsai Miklós]] által fémjelzett konzervatív liga, amelyik Nagy Lajos akaratának megfelelően Mária férjeként [[Zsigmond magyar király|Zsigmond brandenburgi őrgróf]] személyét helyezte előtérbe – ehhez a táborhoz tartozott az udvari arisztokrácia nagy része, köztük [[Szécsi Miklós]] országbíró és a [[Lackfi család|Lackfiak]] is. Ebből a táborból vált ki a [[Horváti család]] és Palisnai János vezette Horváti-liga, amelyik a nőági örökösödés helyett a trónt Durazzói Károly nápolyi királynak szánta.<ref name="Károly 4." /><ref name="Fügedi:Könyörülj bánom"/>
 
Garai Miklós nádort 1384 májusában a francia király, a francia királyi nagytanács tagjává nevezte ki. 1385. június végén el is indult a küldöttség [[Padova|Padovába]] – [[Losonci család|Losonci László]] erdélyi vajda és [[Frangepán János vegliai gróf|Frangepán János]] vezetésével – százötven lovag kíséretében, hogy a francia király öccsét Magyarországra hozza. A küldöttségről az utolsó információk Padovából származnak. A francia irányultságú lépések nagy politikai hibának számítottak, mivel a római és cseh királyi címet is kézben tartó [[Luxemburgi-ház]]on kívül a pápa és Kis Károly érdekeit is alapjaiban sértették.<ref > {{cite journal | last=Pór | first=Antal | title=Ifjabb Erzsébet királyné, Nagy Lajos felesége; Második közlemény | journal=Századok | year=1895 | pages=902-921}}</ref>
 
Míg Mária Lajos orléans-i herceggel történő eljegyzése illetve házassága 1385 augusztusában általános lázadást keltett és Garai Miklós nádorságába került, Zsigmond pedig rokonai bevonásával próbált erőt gyűjteni a házasság fegyverrel történő kikényszerítésére, addig Kis Károly helyzeti előnybe került, ugyanis Horváti Pál püspök Kanizsai Miklós társaságában hajóra szállt és Nápolyba ment, hogy rábírja a magyar trón elfogadására. A küldöttség augusztus 18-án már Nápolyban volt, mert ekkor találkozott ott a velencei követtel.
 
Károly a magyar főurak felkérését elfogadta, elhatározásán – felesége ellenkezésére – csak annyiban változtatott, hogy ekkor kilenc éveskilencéves fiát, [[László nápolyi király|Lászlót]], Nápolyban hagyta. Egyes feltételezések szerint Károly a magyar trónt fiának szánta, akit az öt évvel idősebb magyar királynővel, Máriával kívánt összeházasítani. Nápoly védelmét a padovai ''Scrovegno Jakabra'' és felfogadott csapatára bízva, 1385. szeptember 14-én este Nápolyban hajóra szállt, és három [[gálya|gályával]] [[Manfredonia|Manfredoniába]] indult. Itt további egy hajóval és emberekkel – többek között ''Alberico da Barbianoval'', a szicíliai seregek főparancsnokával és ''Naccarella'' udvarmesterrel – kiegészülve október 23-án hajózott el Magyarország felé. A [[Zengg]]be érkező Károlyt nagy örömmel fogadták, innen Horváti Pál székhelyére [[Zágráb]]ba ment, ahol december elejéig tartózkodott.<ref name="Károly 2." />
 
Erzsébet királyné és hívei a fejlemények hatására végleg feladták a francia házasság tervét, és megkötötték Mária és Zsigmond házasságát. A nemesség engesztelésére november elejére országgyűlést hívtak egybe, ahol a királynő a november 14-én kiadott oklevélben a nemesség atyja által is elismert jogait és kiváltságait megerősítette.<ref name="Károly 2." />
 
Károly Zágrábból, magyarországi híveivel kiegészülve Budára indult. Egy korabeli olasz tudósítás szerint a Budához közeledő Károly hírére, Mária és Erzsébet kocsin eléje indultak. A kocsit meglátva, Károly hat főúri kísérőjével együtt a lóhátról leszállt, udvariasan a kocsi elé ment és mélyen meghajolva, a kocsiból kiszálló „királynőkkel” egymást szívélyesen üdvözölték. A további utat a „királynők” kocsijában tette meg, Budán pedig egyik hívénél szállt meg. Az újabb országgyűlés Károlyt kormányzónak választotta, aki a várat olasz és magyar őrséggel látta el, és a királyi palotába költözött. Rövid idő alatt visszaállította a békét és az egyetértést.<ref name="Károly 2." />
116. sor:
Zsigmond, látva Károly térnyerését, Csehországba menekült. Az országgyűlés Fehérvárra tette át üléseit, Mária a trónról lemondott, ahol a rendek Károlyt Magyarország királyává választották. A koronázást Demeter esztergomi érsek 1385. december 31-én reggel kilenc órakor, Mária és Erzsébet jelenlétében a szokásos külsőségek szerint végezte el.<ref name="Károly 2." /><ref name="Károly 4." />
 
{{idézet 2|''A szent palásttal borítva, az előkelőségek között ott állt már Károly, és miközben a papság a titokteljes isteni igéket énekelte, az esztergomi érsek a királyi koronát kezében tartva szokás szerint háromszor megkérdezi a népet, akarja-e Károlyt királynak.''|[[Thuróczi János|Thuróczi]]/Bellus I.<ref name="Thuróczy">{{cite book |author= Thuróczi János |coauthors= (Fordította: Bellus Ibolya és [[Kristó Gyula]])|authorlink= Thuróczi János |title= A magyarok krónikája; Millenniumi magyar történelem ( Források) |publisher= Osiris Kiadó - Budapest |year= 2001 }} </ref>}}
 
A koronázásról Margit királynét Zára városának küldöttsége január 21-én értesítette, az esemény hírére Nápolyt este fényesen kivilágították. Károly levelei február 10-én érkeztek meg Nápolyba, melyekben a királynét valamint nápolyi bárókat és polgárokat a koronázásról személyesen értesítette. Február 18-án vasárnap a [[capua]]i és a ''nidoi'' nemesek, a nápolyi céhek és polgárok a királyné üdvözlésére a Castel Nuovóba mentek, és megérkeztek Firenze és Genova küldöttségei is. Fáklyás felvonulással fényes ünnepségeket tartottak, viszonzásul a királyné kilenc fehérbe öltözött főrendű hölgy kíséretében végiglovagolt Nápoly utcáin, karjukon aranyos szalagokat viseltek.<ref name="Károly 2." />
123. sor:
 
=== II. Károly halála ===
A korabeli padovai történetíró – ''Gataro''<ref group=m> '''''Andrea de Gataris''''' padovai történetíró / ''Cronica di Padova, 1311 – 1406'' </ref> – szerint Károly a koronázás után Budára ment, ahol megkezdve kormányzását egyenlően szolgáltatott igazságot mindenkinek, de kénytelen volt azok ellen fordulni, akik Lajos király halála után illetéktelenül állami és egyéb javakat ragadtak magukhoz.<ref name="Károly 2." />
 
Az 1386 januári és a február elején kiadott oklevelek vizsgálata szerint Mária „királynőt” Károly nem zárta ki a hatalomból, Mária és anyja az államkormányzat ügyeiről nem csak tájékozódhatott, Mária ezekben közvetlenül is részt vett. Beavatkozásaira az országbíró, [[Bebek Imre (vránai perjel)|Bebek Imre]] személyének felhasználásával is több esetben sor került.<ref> {{cite journal | last=Bertényi | first=Iván | title=Az országbírói intézmény története az 1380-as években | journal=Századok | year=1973 | pages=391-405}} </ref>
 
{{idézet 2|''Eközben Erzsébet királyné a jómód magas csúcsáról letaszítva fojtogató keserűséggel gyötrődik, és a frissen elveszített méltóságra vágyakozva meg a bosszúállás dühétől égve burkolt csellel igyekezett visszaszerezni a titkos fondorlattal elvett országot.''|[[Thuróczi János|Thuróczi]]/Bellus I.<ref name="Thuróczy">< /ref>}}
 
A Károly elleni merényletre, az előre kitűzött napon, február 7-én került sor, a merénylet résztvevői az ''estei krónikából'' és Mária királynő egy későbbi okleveléből személy szerint beazonosíthatók; a beazonosítható személyeken kívül, az estei krónika még további más, nem megnevezett árulók jelenlétét is megemlíti. A merénylet során a „királynők” szobájában rajtuk kívül még Garai Miklós volt nádor, Alsáni Bálint pécsi püspök, Bebek Imre országbíró és Bebek György, az anyakirályné tárnokmestere tartózkodott, a kitervelt merényletet [[Forgách Balázs]], [[pohárnokmester|az étekfogók mestere]] hajtotta végre.<ref name="Károly 2." />
Meg kell jegyezni, hogy mivel Durazzo Károlyt a pápa korábban kiközösítette, életét - a korabeli jog szerint - bárki elvehette.
A merénylet részletes lefolyását ''Gataro'' leírásából és a szintén korabeli, velencei ''Monaki''<ref group=m> '''''Lorenzo de Monacis''''' (1351-1429) velencei költő – történetíró, az államtanács tagja és diplomata / ''Carmen de casu illustrium reginarum et de lugubri exitu Caroli Parvi'' </ref> verses történetéből, valamint Mária királynő február 28-án kiadott okleveléből ismerhetjük meg.<ref name="Károly 2." /> Az 1480 után íródott [[Thuróczi-krónika]] nagyrészt a velencei verses történetet használta alapul.
 
''Gataro'' szerint a király gyakori látogatásokat szokott tenni a „királynőknél”. A merénylet napján kilenc óra körül érkezett meg, majd megbeszélésre a „királynőkkel” egy terembe vonultak. A terembe érkező [[Forgách Balázs]] a király közelébe jutva, a köpenye alatt tartott hosszú késsel, teljes erővel a fejére sújtott. A tőr a király koponyáját teljesen keresztülvágta, egészen le a bal szeméig, amit emiatt el is veszített. Forgách ezután a teremből nyugodtan távozván, a helyszínről elmenekült. A lármára sokan a terembe szaladtak, majd orvosért küldtek.
138. sor:
Mária királynő oklevele szerint Forgách Balázs ''bicellusával'' többször csapott a királyra, a kialakult dulakodásban ''Naccarella'' és Forgách Balázs is megsebesült.
[[Fájl:Karel3Neapolmord.gif|bélyegkép|230px|jobbra|Korabeli kép a merényletről]]
{{idézet 2|''Károly király pedig, bár ilyen iszonyatos sebet kapott, nem esett el, hanem fölkelvén arról a szerencsétlen helyről, ahol ült, lassú és ingadozó léptekkel elindult, a padlón hosszú vérnyomokat hagyva ...''|[[Thuróczi János|Thuróczi]]/Bellus I.<ref name="Thuróczy">< /ref>}}
 
''Monaci'' szerint a sebesült királyt az éjjel hetedik órájáig egy szobában őrizték, majd Erzsébet királyné parancsára a vele maradtakkal együtt elzárták.
 
{{idézet 2|''Végül ugyanezen éjszaka csöndjében a királyné és a nádor cinkosai vadul berontottak a király hálószobájába, és kiemelvén az ajtószárnyakat kivonszolják onnan a sebesült királyt, majd fogolyként egy magas toronyba zárva őriztetik.''|[[Thuróczi János|Thuróczi]]/Bellus I.<ref name="Thuróczy">< /ref>}}
 
Az olasz kútfők szerint a merényletet követően Garai Miklós fegyvert fogott, és a királynőpárti főurakkal Buda utcáin a „királynő” mellé lázított. A nagy számú fegyveres aznap reggel, Garai lányának [[Szerémség|szerémi]] esküvőjére való indulása okán jött a várba. [[Lackfi István]] vajda és Horváti János bán fegyvereseikkel Buda utcáin, viszont a királyt éltették és a „királynők” ellen lázítottak, majd a várost körülvették, és egész éjjel fegyverben állottak. Horváti, látva a helyzet kilátástalanságát, másnap reggel Zágráb felé indult, hogy ott minél előbb felgyújthassa a lázadás tüzeit.
151. sor:
A pápai kiközösítés miatt egyházi szertartással nem temették el, erről fiának kérésére [[IX. Bonifác pápa]] csak 1391. február 3-án intézkedett. A visegrádi előhegyen lévő Benedek-rendi monostor templomában való temetésére, a pápa [[Kanizsai János]] érseket utasította.<ref name="Károly 2." />
 
Mária királynő [[Forgách Balázs]] jutalmazására – „ ''aki megölte a királyné életére törő és őt, a királynőt koronájától megfosztó Durazzói Károly királyt'' ” – 1386. február 28-án kiadott oklevelében intézkedett. Neki és általa rokonainak adományozza örökjogon a nyitra megyei [[Gímes|Gymes]] várát a Nyitra, Bars és Esztergom megyékben fekvő név szerint felsorolt tartozékaival, vámjaival és vásárjaival egyetemben.<ref> A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF: 58652</ref>
A birtokba való bevezetésre a [[Garamszentbenedek|garamszentbenedekigaramszentbenedek]]i konventet március 11-én utasította.<ref> A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF: 58653</ref>
A garamszentbenedeki konvent április 14-én jelenti Mária királynőnek, hogy a birtokba történő bevezetés ellentmondás nélkül megtörtént.<ref> A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF: 58654</ref>
 
A merénylet hírét március 1-jén éjjel, a nápolyi ünnepségekre érkező firenzei követség vitte meg a Castel Nuovoba.<ref name="Károly 2." />
176. sor:
* [http://genealogy.euweb.cz/capet/capet19.html#C3 A listing of descendants of Charles I of Sicily]
* [http://fmg.ac/Projects/MedLands/SICILY.htm#CharlesIdied1285 Foundation for Medieval Genealogy/Naples Kings Genealogy]
*{{cite book |author= [[Grandpierre K. Endre]] | coauthors= | editor= |title= Királygyilkosságok|month=|year=1991| publisher= Magyarok Titkos Története |pages= 161–165|id=ISBN 963-7707-00-xX}}
 
{{Magyar király
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Károly_magyar_király”