„Kovásznai György” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Gabest (vitalap | szerkesztései)
KobeatBot (vitalap | szerkesztései)
a →‎Pályakép: clean up AWB
27. sor:
Kovásznai már 15 éves korában elhatározta, hogy festőművész akar lenni, 1949-ben beiratkozott az [[OTI szabadiskolá]]ba, ahol tanára [[Szántó Piroska]] életre szóló hatást tesz rá.
1952-ben kezdett el a [[Magyar Képzőművészeti Egyetem|Képzőművészeti Főiskola]] festő szakára járni, 1954-ben azonban elhagyta az iskolát, amelyre így emlékezett vissza: “Egyszerűen azért jöttem el, mert a tanárokat tehetségteleneknek, a szellemet pedig ostobának tartottam.”
Innentől bányákban dolgozott, majd 1957-ben visszatért a Képzőművészetire, ahol festészetét felháborítónak, botrányosnak tartották, még ugyanebben az évben kirúgták az intézményből.
 
1961-ben [[Nepp József]] [[animációs film|animációs]] rendező kereste meg Kovásznait, hogy dolgozzon vele [[dramaturg]]ként: ekkor írta meg az “Öcsi és a Varázsló” forgatókönyvét. A későbbiekben [[animációs film|animációs]] és [[natúrfilm]]ekhez, [[játékfilm]]ekhez is ír forgatókönyveket. 1963: A Pannónia Filmstúdióban elkészítette első önálló animációs filmjét, a [[A monológ|Monológ]]ot. A film bemutatását nagy nehézségek árán érte el a Pannónia Filmstúdió, a Corvin moziban rendezett bemutató közönségsiker. Kornissal további 4 közös filmet hoztak létre: “Gitáros fiú a régi képtárban” című kísérleti animációja (1964), ami a Pannónia Filmstúdió egyetlen betiltott filmje maradt a rendszerváltásig.”Reggeltől estig. Valami más.” (1967),”Egy festő naplója” (1968), “Házasodik a tücsök” (1969). 1963-1982-ig 26 animációs filmet készített változatos technikákkal.
 
Az első festményfilm, az [[Átváltozások (film)|Átváltozások]] 1964-ben készült el. Első egész estés animációs filmje, a ma is ismert [[Habfürdő (film)|Habfürdő]] pedig 1979-ben készült el. Ezt a filmet azonban nem fogadta közönségsiker, a kortárs művészek és a nézők is elfordultak tőle.