„Lovagi rend az ókori Rómában” változatai közötti eltérés

A lovagi rend megjelölés ([[latin nyelv|latinul]]: equites, azaz: lovagok) a köztársasági [[Róma|Rómában]] legelőször a [[census]] alapján betöltött katonai szolgálatra utalt. A legelső helyre, azaz a classis prima-ba, illetve annak 18 lovas [[centuria|centuriájába]] sorolták a leggazdagabb római polgárokat, nekik az állam lovat is biztosított. [[Kr. e. 400]] után a pozíció lassan elvesztette korábbi, tisztán katonai jellegét, és egyre inkább jogi, politikai kategóriává lett, amely a [[senatus|senatori]] rend után következő, második számú kiváltságos rend megjelölésére szolgált. Ekkor léptek ki formálisan a korábban a lovagok közé tartozó szenátorok a lovagrendből, s alkottak saját külön rendet. E két rend együttesen képezte a római polgárok legfelső rétegét. [[Kr. e. 120]] – [[Kr. e. 90]] körül a római lovasság szinte teljesen eltűnt (helyét az [[auxilia]] vette át), s ettől az időszaktól fogva tekintették a lovagi rendbe tartozók fiait is a rendbe sorolandóknak.

A lovagrendet egy időben szokás volt egyfajta pénzarisztokráciának tekinteni, szemben az inkább földbirtokos senatori renddel. A modern történetírás kimutatta, hogy a lovagoknak is jelentős tőkéik voltak földbirtokokba fektetve, sőt, csaknem mind rendelkezett birtokkal.{{refhely|Római történeti kézikönyv|357. o.}} A lovagi census mintegy 400 [[iugerum]] földet feltételezett, valójában az átlagos római lovag ennél több birtokkal rendelkezett). A lovagi rend a senatori renddel házassági kapcsolatok révén is kötődött, emiatt a [[plebejus]] rend csak ritkán tudta szembeállítani vele. Egyes vélekedések emiatt szorosan össze is kapcsolják a két rendet, a szenátorit csupán a lovagi egyfajta „kicsúcsosodásának" tartva. Ahogy a senatori rendhez való tartozásnak sem kizárólag a [[honores]] betöltése volt a feltétele, hanem a census is, úgy a lovagrendi besorolásban szintén szerepet játszott a származáson kívül a census, amelyet [[Kr. e. 150]]-ben specifikáltak a lovagi renddel kapcsolatban. A senatori rend felé egy lovag útját a katonai vagy bírói pálya egyengethette ([[homines novi]]).

A lovagrend és a senatori rend a [[provincia|provinciákat]] másképp gondolta hasznosítani, ez óhatatlanul politikai feszültségekhez vezetett, ami vitákhoz vezetett a bíróságok ellenőrzésében is [[Caius Gracchus]] tribunátusától [[Kr. e. 70]]-ig, amikor is a bírói helyeket egyenlő arányban osztották meg a senatorok, a lovagok és a [[tribuni aerarii]] között, akik a lovagok egy alacsonyabb kategóriája lehettek. A lovagi rend létszáma a [[Kr. e. 2. század]] végén mintegy 2500 fő lehetett, de ez a szám a szövetséges háborúk után a „municipális arisztokrácia" integrálásával erősen megnőtt. A [[Kr. e. 1. század]] közepére mintegy 10 000 lovagrendű család lehetett, tehát körülbelül 50 000 fő.

A hadseregben a lovagok szerepének erősítését [[Septimius Severus római császár|Septimius Severus]] indította el, aki uralkodása (193–211) alatt három új [[római légió|légiót]] állított fel, amelyek parancsnokai nem szenátori rangú [[legatus]]ok, hanem lovagi [[praefectus]]ok lettek. Ekkortól könyebbenkönnyebben szerezhettek a [[centurio|centuriók]] és a rendes szolgálat alól felmentett különleges, többnyire közigazgatási feladatot ellátó katonák (''principales'') lovagi rangot, mint korábban.{{refhely|Római társadalomtörténet|160. o.}} A lovagok közül a 3. században császárrá lett elsőként [[Macrinus római császár|Macrinus]], majd többek között [[Maximinus Thrax római császár|Maximinus Thrax]], [[II. Claudius Gothicus római császár|II. Claudius]], [[Aurelianus római császár|Aurelianus]], [[Probus római császár|Probus]] és [[Carus római császár|Carus]].{{refhely|Római társadalomtörténet|159. o.}} Aurelianus halála után a szenátori rangú [[Tacitus római császár|Tacitus]] megválasztása már inkább a kivételek közé tartozott.{{refhely|Római társadalomtörténet|160. o.}}

A [[3. század]]tól fogva nemcsak a katonai, hanem a legtöbb polgári poszton is lovagok váltották fel a senatorokat.