„Michelangelo Antonioni” változatai közötti eltérés

 

=== Az első filmek ===

 

Antonioni 30 évesen forgatta első alkotását, ''A Pó népe'' című horrorfilmet, amely egy akkor még nem is létező filmes irányzat, a [[neorealizmus]] egyik előfutárának tekinthető. Sajnos a végéhez közeledő háborút ez a film is megsínylette: az anyagot elkobozták és a fasiszták bukása után délre vitték. Itt az anyag egy része tönkrement, egy része elveszett, s csak nehezen sikerült legalább hiányos formában rekonstruálni a háború után. Antonioni elmondása szerint a befejezett film negyede az eredetileg tervezett 2 harmadának. [[1945]] és [[1950]] között Antonioni két forgatókönyvet is írt [[Joel Visconzin]]val, de egyiket sem sikerült megvalósítaniuk. Részt vett [[De Sancti]] ''Tragikus hajsza'' ([[1947]]) című drámája forgatókönyvének elkészítésében, és sikerült újabb rövidfilmeket is rendeznie. Ezek közül a ''L’Amorosa Menzogna'' a legérdekesebb, mivel ez adta az ötletet [[Federico Fellini]] első önálló filmjéhez, ''[[A fehér sejk]]''hez. Másik információk szerint az [[1949]]-es ''Kedves Iván'' (Carlo Ivan) című történetét [[Carlo Ponti]] vásárolt meg Antonionitól két líráért, amelyből végül az említett Fellini film megszületett..

 

==== A valóság szökevényei ====

 

Antonioni munkásságának újabb szakaszában filmjei középpontjába férfi szereplők kerültek. Változást jelentett az is, hogy bár nem mondott le szereplői egymáshoz való viszonyának bemutatásáról, nagyobb hangsúlyt helyezett a főhős és a környezet kapcsolatának ábrázolására, melyet már a ''Vörös sivatag''ban is kiemelten kezelt. A megújulást a világszerte nagy feltűnést keltett, díjakkal méltán elhalmozott, de ugyanakkor sokféleképpen magyarázott és vitatott mű, az Angliában forgatott ''[[Nagyítás (film)|Nagyítás]]'' ([[1966]]) jelentette. Alapötlete [[Julio Cortázar]] ''Las babas del diablo'' című novellájából származik. A kiinduló helyzet [[Bűnügyi film|krimi]]t sejtet: Thomas, a felkapott divatfotós ([[David Hemmings]]) egy parkban látszólag ártalmatlan felvételeket készít, ám otthon, előhívás közben rádöbben arra, hogy egy gyilkosságot örökített meg. Antonionit természetesen nem az esetleges bűnügyi bonyodalmak érdeklik: ezek mellőzése ''A kaland'' hasonló rendezői szemléletét juttatja eszünkbe. A Mester számára az igazán érdekes kérdés az, hogy mihez kezd a fotós a felfedezésével? Ki tud-e törni vonzónak látszó, de mégis felszínes, hamis világából, meg tud-e ragadni valamit az igazi valóságból, képes-e valódi művésszé válni? A Fellini stílusára emlékeztető, film végi pantomimes jelenet azt sugallja, hogy Thomas beletörődik abba, hogy a látszatvalóság foglya marad. Nem érdektelen megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy egyesek magát Antonionit is azzal vádolták e film miatt, hogy nem képes az igazi valóság bemutatására, ugyanolyan szemkápráztató illúziót produkál a ''Nagyítás''sal, mint filmje pantomimesei. Még hevesebb vitákat váltott ki amerikai filmje, a ''[[Zabriskie Point (film)|Zabriskie Point]]'' ([[1970]]). Ennek diák főhőse abban a hiszemben, hogy megölt egy rendőrt, elmenekül a felelősségre vonás elől egy sportrepülőn. A címbéli helyen, egy kísérteties sivatagban találkozik egy lánnyal. Egymásra találnak, ám a fiút végül lelövik a rendőrök. Sok mindent felróttak e film kapcsán Antonioninak: hogy nem hiteles a bemutatott Amerika-kép, hogy nem mutat elegendő érdeklődést és rokonszenvet a diákmozgalom iránt stb. Antonionit azonban alighanem ezúttal is jobban érdekelte az érzelmek ábrázolása: míg korábbi hősei esetében a környezet mindig nyomasztó ballasztként nehezedett az emberi kapcsolatokra, a ''Zabriskie Point'' a sivatagi helyszínnel arra adott módot, hogy mintegy „sterilen”, csak az érzelmekre koncentrálva foglalkozhasson hőseivel. Mark, a diák számára azonban a sivatag éppúgy a valóságtól menekülés szimbóluma, ahogyan a ''Nagyítás'' fényképésze számára a pantomim volt az. David Locke, a riporter zárja a valóság szökevényeinek „antonionis” sorát, ám mielőtt róla készült volna film, Antonioni más tervekkel foglalkozott.

 

A ''Kína'' című dokumentumfilm az Olasz Televízió és a római kínai követség felkérésére született, ám a kész film ellen [[Kína]] nemzetközi ellenpropagandát fejtett ki, amely Antonionit mélységesen bántotta. Ezután ''Tecnicamente dolce'' címmel írt egy forgatókönyvet (jóval később magyar nyelven is megjelent), de [[Carlo Ponti]] producer végül kockázatosnak ítélte a projektet, s más témát javasolt. Így született meg Antonioni utolsó, igazán nagy filmje, a ''[[Foglalkozása: riporter]]'' ([[1975]]). A külsőségek a ''Nagyítás''ra emlékeztetnek: szinte krimibe illő a szituáció, amiből azonban Antonioni ismét egy ember belső válságának történetét bontja ki. Hőse, David Locke ([[Jack Nicholson]]) egy kietlen afrikai szállodában egy hirtelen ötlettől vezérelve személyazonosságot cserél halott szomszédjával. Saját levetett élete helyett egy ideig izgalmasnak tűnik új énje, a fegyverkereskedő, de aztán ezt is tehernek érzi. Valószínűleg rádöbben arra, hogy önmaga elől nem menekülhet egy szimpla névcserével, a személyiség nem levethető ruha. Locke bizonyos értelemben a fotós Thomas kiégettebb változata: hivatásához nem fűzi semmilyen személyes érdekeltség, s ez riporteri munkájára éppúgy igaz, mint fegyverkereskedői működésére. A mellé szegődő lány ([[Maria Schneider]]) nem egy új lehetőséget jelent számára, hanem saját belső csődjének felismeréséhez segíti hozzá.

 

=== Idős újító vagy megfáradt öregember? ===

 

[[1980]]-ban Antonioni a videotechnika lázában égett, ennek lehetőségeit kutatta. Lelkesedésében ekkor hangzott el híres mondása: „Meghalt a mozi, éljen a videó!” Az új technika kipróbálására [[Jean Cocteau]] ''A kétfejű sas'' című, korábban a szerző által már megfilmesített művét választotta: ''[[Az oberwaldi titok]]'' (1981) női főszerepére 16 év után ismét Monica Vittit kérte fel. A kissé hosszadalmas kamaradráma jelentősége ismét a színekkel való kísérletezés volt, akárcsak a ''Vörös sivatag'' esetében. Az ''[[Egy nő azonosítása]]'' (1982) című alkotása egyfajta önvallomás: rendező főhőse a valóság megragadhatatlanságának problémájával szembesül. [[1984]]-ben a videó bűvöletében ''Fotoromanza'' címmel [[videoklip]]et rendezett a karakteresen egyéni hangú olasz énekesnő, [[Gianna Nannini]] számára. [[1985]]-ben Antonionit [[szélütés]] érte, amelynek következményeként részlegesen lebénult, s elveszítette a beszédkészségét. Ezután felesége, Enrica segítségével kommunikált környezetével. Betegsége ellenére sem hagyott fel a filmezéssel. Néhány rövidebb [[dokumentumfilm]] mellett játékfilmeket is forgatott. [[Wim Wenders]] segítségével készült alkotását, a ''[[Túl a felhőkön]]''t (1995) az idős mesternek kijáró tisztelettel fogadták mindenhol, de éppúgy nem sorolják jelentős alkotásai közé, ahogyan az ''[[Eros (film)|Eros]]'' című [[2004]]-es összeállítás általa rendezett epizódját sem (társrendezők: [[Steven Soderbergh]], [[Wong Kar Wai]]).

== Filmjei ==

=== Egész estés játékfilmek ===

 

* [[1950]] [[Egy szerelem krónikája]] (Cronaca di un amore)