„Korea a Japán Birodalom részeként” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló |
|||
1. sor:
{{magyaros|japán}}
{{Történelmi ország infobox
47 ⟶ 46 sor:
=='''Előzmények'''==
===Korea és Japán megszállás előtti kapcsolata, a japánellenesség fogalma===
Korea és Japán kapcsolata régre nyúlik vissza, most csak azokat emeljük ki, amik Korea megszállása szempontjából lényegesek. Mindenképp meg kell említenünk a [[Tojotomi Hidejosi]] japán sógun idején szerzett élményeket, mikor Tojotomi Korea belpolitikai megosztottságát kihasználva 1592-ben lerohanta az országot. Bár eredeti célja nem a Koreai-félsziget volt
===Imo-incidens===
1875-ben, hogy a Japán Birodalom kierőszakolja három koreai kikötő megnyitását, megtámadta a [[Csoszon Királyság]] kanghva-szigeti erődítményeit. A japán császári haditengerészethez tartozó Unjo hadihajó figyelmeztető jellegű támadása után további két hadihajóból és három csapatszállító hajóból álló „követséget” küldött a koreai udvarhoz, hogy kierőszakolja Csemülpo, Puszan, és Vonszan kikötő megnyitását. Így 1876 holdnaptár szerinti második hónapban aláírták a koreai udvar képviselői aláírták azt a szerződést, amellyel megnyílt a három kikötő, és biztosítva lett a japán alattvalók területenkívülisége és áruik vámmentessége. A külföldi kereskedők beözönlésével növekedett a gazdasági válság. Az országos elégedetlenséget növelte, hogy a koreai kézművesség helyzete rosszabbodott, és a nagybirtokos réteg, – hogy növelje a mezőgazdasági termékek exportjának arányát – kizsákmányolta a parasztságot. A királyi hadsereg homokkal és agyaggal kevert rizsen élt, zsoldjukat egy egész éven át nem kapták meg. Ennek következtében 1882. július 23-án katonai felkelés tört ki ([[Imo Kunran]] vagy Imo-incidens).[[Fájl:ImoIncident ToyoharaChikanobu (2).jpg|bélyegkép|balra|"1882-es koreai felkelés" — fametszet Csikanobu Tojoharától, 1882 {{refhely|https://en.wikipedia.org/wiki/Japan%E2%80%93Korea_Treaty_of_1882|}}]]
[[Szon Szun Gil]] vezetésével a katonák és elégedetlen polgárok a japán képviselet épületéhez mentek, és felgyújtották azt. Ezután a királyi palotához mentek és távolítottak el számos minisztert. A japánbarát kormány helyett egy új kormány létrehozatalát kísérelték meg. Élére
===Kínai befolyás és a Kínai-japán ellentétek fokozódása===
[[Kodzsong koreai császár|Kodzsong király]] felesége ([[Mjongszong koreai császárné|Min királyné]]) és családja a kínai udvartól kért segítséget Tevongunnal és a japánokkal szemben. A háromezer fős, Kínától kapott egységgel megbuktatták Tevongunt és kormányát, hogy visszaállítsák a kínai hatalmat (később a kínai egység Koreában maradt, hogy szemmel tartsa a [[Hanabusa Jositada]] kísérete miatt küldött kétszáz japán katonát és a japán befolyás alakulását). Tevongunt letartóztatták, és Paotingbe helyezték életfogytig tartó rabságba. Míg a koreai kormány az incsoni szerződés megkötésével volt elfoglalva, addig a főváros keleti részeiben kínai hatóságok törtek be váratlanul lakóházakba, 170 személyt letartóztatva. A független ország nevében 10 embert végeztek ki, a többit koreai hatóságoknak adták át további kihallgatások és nyomozások céljából. Japán részről nem történt az eseményre való reakció, ugyanakkor a koreai kormány két magas rangú hivatalnokot küldött Pekingbe, hogy "megköszönjék" a Mennyei Birodalomnak. 1882 szeptemberében létrejött a koreai-kínai megállapodás, melyben Kína megerősítette Korea hűbéri függését. A kínai függéssel szemben létrejött fiatal arisztokratákból álló ([[jangban]] családokból származó) liberális Reformpárt, ami [[Kim Ok-Kjun]] vezetésével vissza akarta szorítani a kínai befolyást (úgy, hogy közben a jó kapcsolatokat Kínával fenntartja), és az elmaradott Koreát a japán modernizáció eszközével fellendíteni. Mire 1884. áprilisában Kim Ok-Kjun visszatért Szöulba, a
===Kínai-japán ellentétek kiteljesedése===
Az 1885 áprilisában aláírt [[Tiencsini Egyezmény]] értelmében Japán és Kína kivonta csapatait a Koreai-félszigetről (600 japán és 2000 kínai katonát), a szöuli eseményekért felelős kínai vezetőket kellően megbüntették, jóvátételt kaptak a károsult japán polgárok Koreában, és biztosíték született, hogy soha többé ne történjen hasonló. Ezt a szerződést az 1893-as [[Tonghak-lázadás]] törte meg, mikor a szöuli udvar
{{refhely|https://books.google.hu/books?id=fiSgjPJgJ_MC&lpg=PA40&ots=bw5pwX9Vts&dq=september%201882%20korea&hl=hu&pg=PA40#v=onepage&q&f=false|Chong Ik Eugene Kim,Han-Kyo Kim: ''Korea and the Politics of Imperialism,1876-1910'' page 38-41, 44-45, 51|}}
===Min királyné meggyilkolása és a koreai befolyásért való harc===
Az egyre nagyobb japán nyomás hatására Min királyné vezetésével a nacionalista koreai nemesség kibuktatta a kormányból a japánbarát minisztereket. Válaszul, 1895. október 8-án [[Miura Goró]] bérgyilkosokat fogadott föl, és megölette Min királynét, testét pedig elégettette. Miura bábkormányt alakított ki (Kodzsong királyt pedig őrizetbe helyezte). A nemzetközi elégedetlenség hatására a japán kormány bíróság elé helyezte Miurát, de bizonyíték híján felmentették.{{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 93.oldal|}} A japánellenesség fokozódott, és a koreai nemesség az oroszokhoz fordult támogatásért (a kínaiak helyett). A nemesek a királyt az orosz követség épületébe szöktették. Megtörtént az orosz kapcsolatfelvétel, amely során Oroszország 3 millió jen kölcsönt adott a japán adósságok visszafizetéséhez, tanácsadókat és kiképzőtiszteket helyezett Koreába (az oroszok csak egy háromezer fős koreai hadsereg felállítására adták az áldásukat). Kodzsong király önálló palotát építtetett és 1897-ben felvette a császári címet (így egy rangban állt a japán császárral). Ezzel [[Koreai Császárság]] (Tehan Jeguk) lett az ország neve. Az orosz barátság akkor vett száznyolcvan fokos fordulatot, mikor a régi orosz követet lecserélték [[Alexis de Speyer]] követre, aki a cári csapatok általi megszállást szorgalmazta az ország északi részén. A koreai kormány nem kért többet Oroszország segítségéből, s a kiképzőtisztek, tanácsadók és Speyer követ elhagyta az országot (Oroszországnak nem érte volna meg megkockáztatni Korea birtoklását a lehetséges Japán konfliktus miatt). Többé Korea nem tudott megbízni az oroszokban{{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 94-96.oldal|}}, s lényegében '''magára maradt''' a térségben. <br> Korea északi részén a jelentős mértékű erőforrások kiaknázásának lehetőségére több ország is felfigyelt. Az amerikaiak, franciák, oroszok, angolok mind be akartak fektetni. Ezek közül az amerikaiak vasútvonal kiépítési szándékát emelnénk ki, minek jogát 1898-ban adták át a japánoknak. Ekkorra a japánok kezébe került a mai Dél-Korea területének távíró-hálózata, két vasútvonal, a bányaipar legnagyobb része, valamint a tengeri partszakasz halászati koncessziói is.{{refhely|Csoma Mózes (2016): ''Korea, Egy nemzet két ország - a közös gyökerektől'',Napvilág Kiadó, Budapest, 2016 (harmadik, bővített kiadás), 62-77.oldal|}} <br> Az orosz-japán kapcsolatok kiélesedésével a Koreai-félszigetnek központi (pontosabban
==Protektorátusi szerződés aláírása==
72 ⟶ 71 sor:
==Koreai ellenállás 1910 küszöbén==
Korea 1910-es megszállásáról szóló szerződéskötését megelőzően több országos demonstrációra került sor. Szervezetlen
==Japán általi megszállás formálissá tétele==
79 ⟶ 78 sor:
==1919. március elsejei megmozdulás==
A japán elnyomás ellen azért nem tudtak a koreai nacionalisták hatékonyan és egységben fellépni, mert véleményük annak mikéntjéről merőben eltért. Vagy nyugati reformokkal felfegyverkezve szerettek volna küzdeni, vagy a konfuciánus értékekhez és koreai tradíciókhoz visszanyúlva ellenállni, vagy megint mások a marxista ideológia felhasználásával szerettek volna fellépni. Ugyanakkor Kodzsong császár temetése elő tudta készíteni a hátterét egy felkelésnek.{{refhely|Linda Karen Miller: ''Japanese Colonialism in Korea 1910-1945 - A document-based Essay Exercise'', 2.old.|}} <br>
A Koreai-félsziget függetlenségi törekvései 1919. március 1-jén ([[Számil undong]] vagy [[Március elsejei mozgalom]]) bontakoztak ki, mikor Kodzsong király temetésének alkalmából hatalmas tömeg gyűlt össze a fővárosban. Kiadták a Függetlenségi Nyilatkozatot, minek harminchárom aláírója (főleg civil és vallási, magas pozícióban levő személyek írták alá), később önnön elhatározásból adta fel magát a japán seregnek. A nyilatkozat kimondta Korea függetlenségét, annak más országokkal való egyenértékűségét.{{refhely|Ji Eun Park: ''In Search for Democracy: The Korean Provisional Government'', Wesleyan University, 2009|}} A tüntetések vidékre is kiterjedtek, és a mozgalom egyre nagyobb méreteket öltött (a fővárosban körülbelül 300 ezren tüntettek). Az utcára kivonuló tömeg nemzeti lobogóval a kezében a „Dae Han Min Guk Man Sei” mondatot kántálva haladt. A japán, Koreába küldött katonai egységek és a Koreai Hadsereg gyorsan felszámolta a megmozdulást. A megtorlás hatalmas méreteket öltött. 47 ezer embert tartóztattak le (Szodemun börtöne a koreai Terror Háza lett), vetettek börtönbe, és körülbelül 7500 embert ítéltek halálra.{{refhely|https://www.britannica.com/place/Korea#ref411619|}} A fogvatartottak között volt az 5 év börtönre ítélt, majd egy évre rá kínzásokban meghalt [[Rju Gvanszun]] is, aki a megmozdulás egyik szervezője volt.[[Fájl:Seodaemunprisonbarracks.jpg|bélyegkép|jobbra|Barakkok Szodemunnál {{refhely|https://en.wikipedia.org/wiki/Seodaemun_Prison|}}]] <br> Megindult a migráció az Orosz Birodalom (később Szovjetunió) és a Kínai Császárság felé. A '''katonai elnyomás''' hatására három ideiglenes kormány alakult, mind különböző helyeken. Az egyik
==Függetlenségi harcok, merényletek==
86 ⟶ 85 sor:
A következő 1919-hez hasonló megmozdulás 1926. június 10-én történt Szundzsong császár temetésének alkalmából. A fővárosban körülbelül 250 ezer ember gyűlt össze. Az eleinte nem tüntetés céljából összegyűlt tömegben hazafias diákok osztogatták a függetlenséget hirdető röpcédulákat. A tömegben általános zavar keletkezett, de a hatóságok gyorsan megszüntették és kiemelték a zavart keltő vezetőket. Ezután többször is megkísérelték meggyilkolni a japán főkormányzót. 1928 júniusában az Amnok-hídra helyezett bombát egy merénylő, mivel úgy értesült, hogy a főkormányzó vonata éppen azon a hídon fog áthaladni. A merényletet annak bekövetkezte előtt elhárították.
<br> A koreai függetlenséget 1932 évében többször is vissza szerették volna állítani. Először januárban kísérelt meg [[Li Bong Csang]] a [[Szakurada Kapu|Szakurada Kapunál]] kézigránátot dobni [[Hirohito japán császár|Hirohito japán császárra]], de elvétette dobását. Csak egy testőr sérült meg az incidensben.
A következő merénylet áprilisban történt, mikor [[Jun Bong Gil]] koreai függetlenségi harcos
==A koreai nép helyzete és a 731-es alakulat==
{{bővebben|731-es alakulat}}
1910 és 1945 között a koreaiak
==II. világháború és függetlenedés==
A Japán Császárság II. világháborúban való részvételével a háborúból Csószonnak is ki kellett vennie részét. A Koreai-félsziget területén állították elő a hadiiparban előállított fegyverek és eszközök egy részét, mivel egyenes arányban nőtt a hadsereg szükségleteit ellátó kohászat, kitermelőipar, vegyipar, és áramtermelés mértéke is. Bevezették az általános munkaszolgálatot (több százezer koreai lett Japánba hurcolva), és egyre többen vonultak be a Koreai Hadseregbe, ami természetesen a császári haderő részét képezte. 1940-ben 145 ezer fő, 1941-ben már 250 ezer fő volt tagja. {{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 125.old.|}} Ezzel egyidőben ellenállását kifejezve az Ideiglenes Kormányzat hadat üzent az újonnan megalakuló Felszabadító Hadsereggel a Japán Birodalomnak és Németországnak is. 1943 végén Franklin Roosevelt, Winston Churchill, és Csang Kaj-sek megállapodott, hogy a Koreai-félsziget „megfelelő időben” függetlenedni fog.{{refhely|Nahm C. Andrew: ''Korea - Tradition and Transformation. A History of the Korean People'', Hollym. New Yersey és Söul, 1988, 329.old.|}} Ehhez később Sztálin is áldását adta. 1945 februárjában Sztálin ígéretet tett, hogy a szovjet csapatok is bekapcsolódnak a távol-keleti harcokba. {{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 129.old.|}} A [[Potsdami konferencia|potsdami konferencián]] a résztvevő hatalmak megállapodtak, hogy a Koreai-félszigetet két megszállási övezetre osztják. A 38. szélességi foktól északra a szovjet csapatok, délre az amerikai egységek vonulnak be és fegyverzik le a japán megszálló sereget. A szovjetek minél közelebb értek Szöulhoz, a Koreában lévő japán kormányfő, [[Abe Nobujuki]] annál jobban lett kompromisszumkész a függetlenségpártiakkal. Először [[Szong Dzsin U]]-t, majd elutasítása után [[Jo Un Hjong|Jo Un Hjongot]] kérte meg az Ideiglenes Közigazgatási Bizottság vezetésének feladatával. Jo Un Hjong cserébe a politikai jogok visszaállítását, politikai foglyok szabadon bocsájtását, és egy koreai rendvédelmi egység felállítását kérte. Az ajánlatot mindkét fél elfogadta, ezzel megalakulhatott a [[Koreai Függetlenség Előkészítő Bizottság]], mely később a kormány szerepét töltötte be.{{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 133.old.|}} Kikiáltották a Koreai Népköztársaságot. <br> Az amerikaiak Japán megszállása után Korea felé vették az irányt, mivel onnan kommunista szervezetek alakulásáról kaptak hírt. [[Douglas MacArthur]] parancsára törvényen kívül helyezték az új kormányt, és az élre
==Naisen ittai==
A „Naisen ittai” jelentése „Korea és Japán egy test”. <br> Japán úgy próbálta elviekben legitimizálni gyarmatosító lépését, hogy a '''koreai népet és kultúrát közös gyökerektől származtatta''', így azt újra egy nemzetté (egy testté) formálni nem számított „bűnnek”. Ezért is beszélnek inkább a japánok „integrálásról”, mintsem „gyarmatosításról”. Japán azzal a lépésével, hogy megengedte a koreai fiatalságnak, hogy megvédjék a birodalmat (azaz beléphettek a katonaságba), nagy lépést tett a „Naisen ittai” felé. {{refhely|Mark Caprio: ''Japanese Assimilation Policies in Colonial Korea, 1910-1945'', (Korean Studies of the Henry M. Jackson School of International Studies), University of Washington Press, 2009, 4-7.old.|}} <br> A megszállást követően Korea lakosságának véleménye Japánról igen megosztott volt. Míg a japánpártiak (sin-nicsiha) abban bíztak, hogy „igazi japánná” tudnak válni, addig voltak a
==A megszállás hatásai röviden==
A megszállásnak nem csak gondolkodásbeli hatása volt, de számos olyan eseménysorozatot indított el, amivel indokolható például a Koreai-félsziget megosztottsága is. <br> [[Kim Ir Szen]], a későbbi észak-koreai diktátor családja a megszállás és országos éhínség hatására költözött Mandzsúria területére, és a kínai Csilinben a Jüven Középiskola diákjaként csatlakozott az ott működő titkos marxista szervezethez. Az észak-koreai dokumentumok alapján ő maga volt a Pektuszan vidékén létrejövő
==Megszállás utáni koreai-japán kapcsolat==
A bocsánatkérés japán részéről nem azonnal történt. A három évtizedben, ami követte a megszállást, Japán próbálta helyrehozni szomszédjaival kapcsolatait.
<br> A II. világháború alatti '''koreaiak [[vigasznő|vigasznőknek]] kényszerítése''' különösen kényes kérdés lett napjainkban. Míg a koreai propaganda csakis a japánokat, illetve a japán hadsereget hibáztatja a sok nő és lány elhurcolásáért vigasznőnek, addig ez a probléma annál sokkal összetettebb. {{refhely|http://www.japantimes.co.jp/news/2015/03/01/national/politics-diplomacy/park-urges-japan-to-resolve-comfort-women-issue-while-aging-victims-still-alive/#.WQdHy9wlHIV|}} Több vigasznő bevallása szerint nem japánok vagy a japán hadsereg hurcolta el őket (ugyanez elmondható az amerikai csapatokra), hanem saját családjuk adta be őket pénzért cserébe, vagy egy koreai kerítő tette ugyanezt. Máig több száz volt vigasznő pereli saját kormányát az emberi méltóságok megszegése miatt, mert a dél-koreai kormány az 1960-as és 1970-es években szexuális célzatú kereskedelmet folytatott az amerikai állomásozó sereggel, és kényszerítette őket, hogy prostituáltként dolgozzanak.{{refhely|http://www.japantimes.co.jp/news/2014/07/12/asia-pacific/ex-south-korean-comfort-women-for-u-s-troops-sue-own-government#.WQdHx9wlHIV|}}
|