„Elek Ilona” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Bfg3 (vitalap | szerkesztései)
58. sor:
Már az 1928-as olimpiai csapatban is számításba vették, mint tartalék. 1929-ben a magyar bajnokságon második, majd az Eb-n ötödik lett az egyéni versenyben.
 
1933-ban ismét második volt a magyar bajnokságon. A budapesti Eb-n csapatban első, egyéniben ötödik lett. Egy évvel később, már a DAC versenyzőjeként ismét ezüstérmes lett az ob-n, majd az Európa-bajnokságon csapatban és egyéniben is győzött. Ugyanezeket az eredményeket érte el 1935-ben is. 1936-ban San Remóban csapat-Európa-bajnok lett, majd megszerezte első magyar bajnoki címét is. Zsidó származása miatt a [[1936. évi nyári olimpiai játékok|berlini olimpia]] előtt kizárták a Honvéd Tiszti Vívó Klubból, majd a MAC-ból is, de ennek ellenére részt vett a játékokon, és 21 mérkőzéséből csak hármat vesztett el, ami elegendő volt az első hely megszerzéséhez, ezzel a magyar sport első női olimpiai aranyérmese lett. A náci szervezőket különösen bosszantotta, hogy egy német vívó ([[Helene Mayer]]) elől vitte el az elsőséget.
 
1937-ben megvédte magyar bajnoki címét, a párizsi vb-n csapatban első, egyéniben második lett. Az UTE versenyzőjeként 1938-ban hatodik lett az ob-n, 1940-ben csapatbajnoki ezüstérmes volt. A háborús évek alatt származása miatt nem versenyezhetett.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Elek_Ilona