„Edzná” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
38. sor:
 
==Leírás==
Edzná a mai [[Campeche]] állam északi részén, [[Campeche (község)|Campeche]] község területén található, egy őserdővel teljesen körbevett területen, viszonylagamely síkközel területensíkság, de nem teljesen: a város egy sekély völgyben található, amelyet a csapadékos évszakban el szokott önteni a víz. Tőle északra halad el az itt nyugat–keleti irányúból délnyugat–északkeleti irányúvá váltó [[188-as főút (Mexikó)|188-as főút]], a turisták erről leágazva közelíthetik meg.
 
A várost i. e. 400 körül alapították, majd fénykorát i. sz. 600 és 900 között, a késői klasszikus korban élte. Az 1000-es év után enyhe hanyatlásnak indult, majd 1450 körül lakói teljesen elhagyták. A hely 1906-ban már ismert volt az újkor embere előtt, erről tanúskodik egy beszámoló, amelyet az akkori Campeche partido vezetője írt a kormányzónak, viszont Edzná néven csak 1927-ben ismertette a területet ''Nazario Quintana Bello'' műemlékfelügyelő. Az épületek legnagyobb szabású feltárását és helyreállítását 1970 és 1976 között végezte [[Román Piña Chan]] a Mexikói Nemzeti Embertani és Történelmi Intézet irányításával, majd 1994 és 1997 között ''Antonio Benavides'' is vezetett itt munkákat. Ez alkalommal a ''Quetzal-Edzná'' nevű táborból származó [[guatemala]]i menekültek közül kikerülő kőművesek és napszámosok is segítettek a feltárásban, valamint az Európai Unió is nyújtott támogatást.<ref name="mund"/>
 
A területen számos vallási, adminisztrációs és lakófunkciójú épület található, amelyeken megfigyelhető mind a [[Puuc]], mind a [[Petén megye|Petén]], mind a [[Chenes]] régió stílusa. Egyedülálló mérnöki teljesítménnyel épült ki a település vízelvezető rendszere: a bonyolult csatornahálózat a központból indul ki sugárirányban a közeli, külső földek irányába, ahol egy tavat is (falakkal körbevéve) víztározóvá alakítottak. Ezek a csatornák nem csak a város vízmentesítését oldották meg, hanem védelmi célokat is szolgáltak, valamint csónakkal is lehetett bennük közlekedni, ezt pedig a kereskedelem használta ki.<ref name="mund"/>
 
Az épületek legfontosabbjai aköré a központi tér körül épültek fel, ahova két [[sacbé]] vezet. A ''Nohochná'' (nevének jelentése: „nagy ház”) egy hosszan elnyúló, lépcsőzetes, stadionlelátószerű épület, amelyet adminisztrációs célok mellett valóban használtak lelátóként a téren és az úgynevezett ''Nagy Akropoliszban'' zajló szertartások alkalmával.<ref name="mund"/>
 
==Képek==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Edzná