„III. dinasztia” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Ez évi, az idő szerint, ez okból stb. külön (kézi ellenőrzéssel)
174. sor:
A változást az is jelzi, hogy a III. dinasztia székhelye az akkor már legalább 200 éves [[Memphisz|Ineb Hedzs]] lett, Thini városától, a [[II. dinasztia]] székhelyétől messze északra, Alsó-Egyiptomban. Ennek konkrét oka lényegében ismeretlen. Tény azonban, hogy az Óbirodalom kezdetével a kereskedelem hanyatlásnak indult, és a IV. dinasztia végéig csak vegetált. Míg a kereskedők korábban ''Jam országától'' (4. zuhatagtól délre) egészen ''Gubla'' ([[Büblosz]]) városáig jártak, az Óbirodalom korából alig található meg még a belkereskedelem nyoma is. Ugyanakkor Gubla városában sok óbirodalmi királynév olvasható, ami valamilyen kapcsolatot bizonyít. A súlypont jelentősen eltolódott, már csak azért is, mert a magántulajdon korlátozott, majd teljesen hiányzó volta nem igazán kedvezett a kereskedésnek. A kereskedelem tulajdonképpen az uralkodó személyes monopóliumává vált. Minden ilyen jellegű távolsági ügylet nem más, mint a király személyes cserekereskedelme. A hétköznapi emberek személyes szükségleteik egy részét a helyi piacon szerezték be, a gazdálkodás visszaesett egy bizonyos naturális szintre.
 
Egyiptomban nem voltak fémbányák - ha lettek volna, akkor is a király tulajdonában -, a külföldről beszerzett fémek a lakosság számára elérhetetlenné váltak. Igaz ez a ''rézre'' is, így a kőrézkori ''(chalcolithikum)'' és rézkori Egyiptomban tulajdonképpen nem használtak rezet. Egyiptomban már a III. évezred elején megjelentek a pénzgazdálkodás, a pénzforgalom egyes elemei, melyek azonban a krónikus fémhiány miatt nem fejlődtek tovább. A cserekereskedelem már ekkor úgy bonyolódott, hogy az elcserélendő árut felértékelték, mennyi rezet vagy ezüstöt ér, majd ugyanekkora réz- vagy ezüstértékű árura cserélték.<ref>1 ''deben'' súlyú (kb. 91 grammos) egységekben mértek, melynek váltóegysége 12 ''kedet'' volt. Az [[Egyiptomi Újbirodalom|Újbirodalom]] korában egységnyi, illetve kétegységnyi súlyú réz és ezüst tárgyakat (többnyire karkötőként a karra húzott fémgyűrűt) használtak a fizetséghez.</ref> Csak azért nem jelent meg pénzként funkcionáló értékmérő, mert az uralkodó háztartásán kívül igen nehéz volt fémekhez jutni. Abban a pillanatban, amikor a távolsági kereskedelem felszabadult a királyi monopólium alól, Egyiptomban a pénzt (illetve az ezt helyettesítő egységnyi súlyú fémtárgyakat) is elkezdték használni, jóval a föníciai példa előtt. Az arany ezidőbenez időben kisebb jelentőségű volt, talán mert igen ritka volta miatt az értékmérésre alkalmatlan. Aranyhoz még az államapparátus sem jutott hozzá, így mivel hasznosítási értéke nem volt, nem lehetett értékmérő sem. Az uralkodók sokkal inkább a vagyon egyéb formáit keresték. Ugyanakkor az arany vallási jelentőséget kapott, a Nap jelképévé vált (''Arany Nap'' később ''Arany Hór'' vagy ''Arany Hórok''). Ez a kereskedelmi monopólium az Első Átmeneti Időszakban rettenetes hátrányokat okozott a közellátásban, amikor a naturális gazdálkodás a központi hatalom széthullása után képtelen a termelés színvonalát fenntartani, s a világ leggazdagabb talaján az éhínség ütötte fel a fejét.
 
Ez Dzsószer alatt azonban még messze volt, de székhelye Ineb-Hedzs városba költözésének oka minden bizonnyal a kereskedelmi útvonalak ellenőrzésének erősítése volt, ugyanakkor az északi országrész pacifikálása is megkívánhatta a folyamatos jelenlétet. Mindenesetre ezzel is hagyományt teremtett, Ineb-Hedzs az egész Óbirodalom fővárosa lett, az elkövetkező 3000 esztendőben pedig még többször avanzsált újra fővárossá, egyébként pedig Mennofer (Memphisz) néven Egyiptom egyik legszentebb városává vált.