„Frekvencia (film)” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
egyértelműsítés |
a Robot: Kiskötőjel cseréje gondolatjelre |
||
24. sor:
A főhős, John Sullivan egy 36 éves rendőr, akinek kicsit kiüresedett a lelke, mikor hat éves korában egy baleset következtében elveszítette tűzoltó édesapját, és azóta is annyira magába zárkózott, hogy éppen most hagyja el a barátnője, aki megunta, hogy csak kis részletet kap a fiúból, leginkább a felületet. [[1999]]-et írunk, és John gyerekkori haverjával beüzemeli apja régi rádióját, aztán valami nagyon érdekes dolog történik: a rádió másik oldalán apját találja, [[1969]]-ben, aki épp az akkori [[baseball]] meccs döntőjét várja. A misztikus találkozást valószínűleg az tette lehetővé, hogy mind [[1969]]-ben, mind [[1999]]-ben egy különleges napjelenség adódott: a fikció szerint a napsugarak által generált elektromos mező rést nyitott a [[tér-idő kontinuum]]on, a rés pedig elnyelt egy műholdat, ami összekötötte az apát és a fiút, 30 év távolságából. Ez a találkozás John Sullivannak hamar annak a lehetőségét fogja jelenteni, hogy beleavatkozzon a múltba, és ne hagyja, hogy apja meghaljon abban a tűzvészben, [[1969]]-ben. A film ezen a ponton emlékeztethet minket a [[Vissza a jövőbe]] trilógia alapfikciójára, de a '''''Frequency''''' továbbmegy egy sima időutazáson, és a párhuzamos univerzumok közé terel minket, ahol már nem kell annyira félni az időparadoxontól, mivel itt John egy másik idődimenzióval kommunikál, amiben a változások megváltoztatják az ő jelenét is.
John-nak először meg kell győznie apját arról, hogy kapcsolatuk valóságos, nem beugratásról van szó. Majd elárulja az apjának, hogyan menekülhet meg a tűzvészből, ezáltal Frank Sullivan túléli a balesetet, és a John szobájának a falán levő képen megjelenik az idős Sullivan-papa, viszont eltűnik az édesanyja arca, aki pedig az eredeti verzió szerint bájos idős hölgyként jelent meg a jelenben. Innentől meg kell kicsit fogódznunk, hogy követni tudjuk a két idő különböző elágazásait, viszont megkönnyíti a helyzetünket (és az alkotókét is), hogy kiderül, a mamát egy sorozatgyilkos ölte meg, aki ápolónőkre specializálta magát, úgyhogy nincs más feladat, mint Frank Sullivannak ([[Dennis Quaid]]) megtalálni és hatástalanítani [[1969]]-ben a sorozatgyilkost, és akkor minden családtag túléli a múltat. Persze ezt könnyebb mondani, mint megtenni, hiszen az apa-fiú beszélgetések után apró részletek fognak megváltozni a múltban, úgyhogy nagyon észnél kell lennie Franknek, hogy szelíd tűzoltóként elkapja a múltban és a jelenben is veszélyes sorozatgyilkost. Izgalmas krimibe csap át itt a film, ráadásul az anyát játszó [[Elizabeth Mitchell]] (a most 30 éves színésznőt a Gia
[[Dennis Quaid]] élete egyik legjobb alakítását nyújtja Frank szerepében, remekül közvetíti azt a mérhetetlen szeretetet családja iránt, ami Frankre leginkább jellemző, emellett bemutatja azt a kisfiús lelkű férfit, aki egyformán rajong a baseballért és a tűzoltásért. A legkedvesebb jelenet, amiben Quaid-et az egész filmre szólóan megszeretjük, az az, amikor azt hiszi a rádión bejelentkező fiáról, aki túl sok részletet tud a családjáról, hogy egy veszélyes idegen, és elkezd keménykedni a rádión keresztül, kilátásba helyezve minden férfias bosszút, ha az idegen rosszat akarna a családjának. Itt az apa dadog az izgatottságtól, heveskedik, és a nézők már meg is kapták azt a Frank Sullivan-képet, amit a film alkotói szerettek volna bemutatni. Dennis Quaidnek gyerekkori álma volt tűzoltónak lenni, és most ezt a filmben megvalósíthatta: a forgatás előtt sok időt töltött a [[New York]]-i tűzoltókkal, és néhány jelenetben ragaszkodott hozzá, hogy ő csinálhassa meg a zűrösebb "tüzes" jeleneteket, ne egy kaszkadőr.
| |||