„Fodor Gyula (építész)” változatai közötti eltérés

Nincs szerkesztési összefoglaló
1942-ben, szívrohamban hunyt el, családja pedig a második világháború utáni államosításoknak és a politikai helyzetből fakadóan elvesztette vagyonát.
 
{{Idézet|Fodor hetven évesen, szívrohamban halt meg, 1942-ben. Az idősebb lánya a fővárosban lakott férjével, feleségét és a kisebbik lányát '45 után, osztályidegenként kitelepítették Boglárról, a villát államosították. A BAZ megyei Mádra kerültek egy családhoz, ahol lényegében cselédsorban éltek 1949-től 1956-ig, istállóban, földön aludtak, földmunkát végeztek. 1956 augusztusában "szabadultak", visszatértek Budapestre, de régi életkörülményeiknek és a családi vagyonnak természetesen búcsút mondhattak. Az ingóságokat, amiket nem mentett ki időben a család többi része, széthordták és megsemmisítették mások, nekik jóformán semmijük sem maradt, életük hátralévő részében méltatlan körülmények között éltek. A boglári villába sosem tértek vissza. Amikor az 1970-80-as években … levitték kocsival, hogy megnézzék a házat, Hajnalka még az autóból sem akart kiszállni. … A villa az Oktatási Minisztérium, később pedig talán a Vízművek tulajdonában állt|Kép-tér.blog.hu 2014. augusztus 9.}}
 
==Művei==
*[[Budapest VII. kerülete]], [[Kazinczy utca (Budapest)|Kazinczy utca]] 51. sz. alatti bérház
*[[Budapest VIII. kerülete]], [[Fiumei út]] 9. sz. alatti bérház
*[[Kálvin tér (Budapest)]]-re néző, az [[Üllői út]] és a [[Baross utca (Budapest-Józsefváros)|Baross utca]] találkozásában, 1907 körül épült Arany Sas udvart magába foglaló bérház.
*[[Balatonboglár]], „Munka után” villa, saját családjának, 1910 körül
*[[Budapest VI. kerülete]], [[Nagymező utca]] 8. sz. alatti bérház, az [[Ernst Múzeum]] székhelye
*
 
{{Idézet|Fodor hetven évesen, szívrohamban halt meg, 1942-ben. Az idősebb lánya a fővárosban lakott férjével, feleségét és a kisebbik lányát '45 után, osztályidegenként kitelepítették Boglárról, a villát államosították. A BAZ megyei Mádra kerültek egy családhoz, ahol lényegében cselédsorban éltek 1949-től 1956-ig, istállóban, földön aludtak, földmunkát végeztek. 1956 augusztusában "szabadultak", visszatértek Budapestre, de régi életkörülményeiknek és a családi vagyonnak természetesen búcsút mondhattak. Az ingóságokat, amiket nem mentett ki időben a család többi része, széthordták és megsemmisítették mások, nekik jóformán semmijük sem maradt, életük hátralévő részében méltatlan körülmények között éltek. A boglári villába sosem tértek vissza. Amikor az 1970-80-as években … levitték kocsival, hogy megnézzék a házat, Hajnalka még az autóból sem akart kiszállni. … A villa az Oktatási Minisztérium, később pedig talán a Vízművek tulajdonában állt|Kép-tér.blog.hu 2014. augusztus 9.}}
 
==Külső hivatkozások==
60 148

szerkesztés