„Harmadik római–illír háború” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Térkép ide is |
linkelgetés |
||
3. sor:
A '''harmadik római–illír háború''' vagy informális szóhasználatban '''harmadik illíriai háború''' a [[Római Köztársaság]] és az [[Illír Királyság (ókor)|Illír Királyság]]{{Wd|Q16084290}} közötti, {{ie|229-től}} {{ie|168-ig}} elhúzódó, az Illír Királyság római fennhatóság alá kerülésével záruló [[illíriai háborúk|háborúinak]] harmadik, egyben utolsó összecsapása volt {{ie|168}} januárjától februárjáig. A [[harmadik római–makedón háború]]{{Wd|Q76118}} illíriai hadszíntereként is értelmezhető konfliktusban a nagy túlerőben lévő, [[Lucius Anicius Gallus]]{{Wd|Q1236409}} vezette római sereg egy hónapon belül felmorzsolta [[Genthiosz illír király|Genthiosz]] katonai erejét, az uralkodót és családját Itáliába deportálta, az Illír Királyságot felszámolta és egykori területét római [[protektorátus]] alá vonta.
A Balkán-félszigeti hídfőállásait az {{ie|229–228-ban}} megvívott [[első római–illír háború]]ban kiépítő Róma az elkövetkező évtizedekben háborúk során át igyekezett pozícióit megszilárdítani. A [[második római–illír háború|második római–illír]] ({{ie|219}}), az [[első római–makedón háború|első]] ({{ie|214–205}}) és a [[második római–makedón háború]] ({{ie|200–197)}} mindegyike római győzelemmel zárult, aminek következtében a köztársaság megerősítette befolyását, a [[senatus|római szenátus]] által diktált békék pedig hozzájárultak a [[Ókori Görögország|hellén városszövetségek]], [[Makedónia]], [[Epirusz (történeti régió)|Épeirosz]] és [[Illíria]] közötti katonai és hatalmi egyensúlyhoz. Az Illír Királyság uralkodói – [[Szkerdilaidasz illír király|Szkerdilaidasz]] és [[III. Pleuratosz illír király|III. Pleuratosz]] – az {{ie|210-es évektől}} Róma feltétlen szövetségeseinek számítottak, utódjuk, [[Genthiosz illír király|Genthiosz király]] azonban igyekezett megszabadulni Róma védnökségétől. A térség legnagyobb hatalma, Makedónia a nyugtalan [[Perszeusz makedón király|Perszeusz]] {{ie|179-es}} trónra kerülése után a Róma-ellenes szervezkedés élére állt, és {{ie|171-ben}} kitört a harmadik római–makedón háború. Noha a konfliktus első éveiben Rómának leginkább katonai kudarcokkal kellett szembesülnie, a makedónokkal szövetséges illír Genthiosz mégsem lépett be a háborúba. Erre csak azután volt hajlandó, amikor {{ie|169/168}} fordulóján Perszeusz 300 talentumnyi ezüstöt ajánlott fel számára. Genthiosz fegyvert fogott Róma ellen, és megindította [[Basszania]]{{Wd|Q4868023}} ostromát, flottájával pedig az [[epidamnosz]]i partokat támadta. A rómaiak Anicius Gallus praetor vezetésével az illír flottát csakhamar visszavonulásra késztették, Basszaniát pedig felmentették az ostrom alól. Miután az illír városok és [[koinon]]ok nagy része Róma mellé állt, Genthiosz [[Szkodra]] erődítésébe szorult vissza, és itt került a rómaiak kezére. A gyors lefolyású háború következtében az {{ie|5.}} század óta fennálló Illír Királyság megszűnt létezni, területe római protektorátus alá került.
== Története ==
15. sor:
=== Háborús cselekmények ===
[[Fájl:Map of the Third Illyrian War 168 BC (hu).png|jobbra|300px|bélyegkép|A harmadik római–illír háború hadmozgásai a főbb korabeli települések és törzsek, valamint a mai országhatárok ábrázolásával]]
A fejlemények természetesen nem kerülték el a rómaiak figyelmét, hiszen csapataik az Illír Királyság közvetlen szomszédságából, [[dasszaréták|Dasszarétiából]], [[Epidamnosz]]ból és [[Apollónia (Illíria)|Apollóniából]] követhették az eseményeket.{{refhely|Ceka 2013|:221.}} A rómaiak már {{ie|170-től}} 15 ezer katonát állomásoztattak az Illír Királysággal szomszédos területeken, {{ie|168}} elejére pedig az Appius Claudiust leváltó
Időközben Genthiosz figyelmét a déli országhatár, a római protektorátus felé fordította, és megindította a rómaiak kezén lévő [[Basszania]]{{Wd|Q4868023}} ostromát. Az erődítés Titus Livius szerint mindössze 5 mérföldre délre feküdt Lisszosztól, de helyét mindmáig nem sikerült beazonosítani. Egyes feltételezések szerint az Ardaxosz (a mai [[Mat (folyó)|Mat]]{{Wd|Q519866}}) folyó torkolatvidékén helyezkedett el.{{refhely|Cabanes 1988|:322.;|Wilkes 1992|:173–174.;|Ceka 2013|:221–222.}} Ezzel párhuzamosan az illír flotta nyolcvan hajója az [[epidamnosz]]i és [[Apollónia (Illíria)|apollóniai]] partokat támadta.{{refhely|Cabanes 1988|:321–322.;|Wilkes 1992|:173.;|Ceka 2013|:222.}} Anicius Gallus az Aulóni-öbölben horgonyzó római flottával visszavonulásra késztette az illír [[lembosz]]okat,{{refhely|Ceka 2013|:222.}} majd a [[Shkumbin|Genuszosz]] völgyébe sietett. Itt gyülekezett a római sereg, amelybe a leváltott Appius Claudius még az előző évben Epidamnoszból, Apollóniából és [[Büllisz]]ből további harcosokat toborzott. Anicius Gallus érkezése után az illírekhez tartozó [[parthinok]], Epikadosz vezetésével kétezer gyalogos, Algalszosszal az élen pedig kétszáz lovas csatlakozott a római hadhoz. Anicius a sereg élén megindult Basszania felé, hogy felmentse az ostromlott várost.{{refhely|Cabanes 1988|:322.;|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:170., 222.}}
Ezen a ponton a háborúról beszámoló Titus Livius leírása töredékes, nem érthető, pontosan mi történt. Annyi bizonyos, hogy rövid időn belül drámai fordulatot vett a helyzet. Lisszosz, [[Ulcinj|Ulkinion]] és [[Risan|Rizón]]{{Wd|Q994211}} városai átálltak a rómaiak oldalára, Genthiosz pedig serege egy részét magára hagyva északra menekült. A rómaiak meg sem álltak [[Szkodra|Szkodráig]], amelynek falai közé Genthiosz bevetette magát, és amely Titus Livius szerint a [[labeátok]]{{Wd|Q1268181}} vidékének legjelentősebb erődítése volt.{{refhely|Cabanes 1988|:322.;|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:222.;|Gilkes 2013|:269.;|Zavalani 2016|:22.}} Anicius Gallus tábort vert a falak alatt, Genthiosz azonban ahelyett, hogy a védelemre rendezkedett volna be, váratlanul kitört a szkodrai erődből és vakmerően nyílt harcban csapott össze a túlerőben lévő római sereggel. Végül azonban nem tudtak ellenállni a rómaiak nyomásának és visszavonultak, de a szűk városkapunál a nyomukban lévő rómaiak kétszáz illírt vágtak le.{{refhely|Pollo & Puto 1981|:18.;|Cabanes 1988|:322.;|Ceka 2013|:223.;|Zavalani 2016|:22.}} Genthiosz Szkodra falai közé szorult, de arra számított, hogy az északon csatározó féltestvére, Karavantiosz a felmentésére siet. Hogy erről megbizonyosodjék, Bellosz és Teutikosz nevű tanácsadóit a római táborba küldte azzal, hogy háromnapos tűzszünetért folyamodjanak. Anicius a tűzszünetet ki is hirdette, így Genthiosz elhagyhatta a várost, és a [[Shkodrai-tó|Labeáti-tavon]] keresztül [[Meteon]]ba{{Wd|Q3409902}} hajózott. Ott Karavantiosszal találkozott, akit azzal bízott meg, hogy a [[daorizok]]{{Wd|Q1255584}} közül felmentő sereget toborozzon. Karavantiosz ugyan valóban felfegyverezte a daorizokat, ám azok átálltak a rómaiakhoz, és Karavantiosz Meteonba szorult vissza.{{refhely|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:223. Vö. |Zavalani 2016|:22.}} Genthiosz még a tűzszünet letelte előtt visszatért Szkodrába, és személyes találkozót kért a római praetortól. Nem világos, hogy ezzel pontosan mi volt a célja, a megadását készítette-e elő vagy Karavantiosz reménybeli felmentéséig az időt akarta húzni, mindenesetre a Szkodrában sorra került baráti lakoma rosszul sült el: a praetor elfogatta és Gaius Cassius tribunus gondjaira bízta az illír királyt, a várost pedig elfoglalta.{{refhely|Cabanes 1988|:322.;|Wilkes 1992|:174. (Genthiosz önként megadta magát);|Ceka 2013|:223.;|Gilkes 2013|:269.;|Zavalani 2016|:22.}} A korábban Genthiosz által fogságba vetett római követeket kiszabadították, és egyiküket, Marcus Perpernát egy csapat élén Meteonba küldték, ahol a királyi család többi tagja húzta meg magát. Genthiosz felesége, [[Etuta]]{{Wd|Q5405097}}, két fia, Szkerdilaidasz és Platór, valamint féltestvére, Karavantiosz fogságba került.{{refhely|Cabanes 1988|:322.;|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:223.;|Šašel Kos 2013|:180–181.}} Később Genthiosszal és több más illír vezetővel együtt mindannyiukat Rómába szállították.{{refhely|Cabanes 1988|:322.;|Wilkes 1992|:174.;|Jacques 2009|:123.;|Ceka 2013|:223.}}
24. sor:
A harmadik római–illír háború harminc napon belül véget ért.{{refhely|Wilkes 1992|:174.;|Schütz 2002|:72–73.;|Jacques 2009|:123.;|Ceka 2013|:223.;|Šašel Kos 2013|:180.}} Titus Livius ezt úgy kommentálta, hogy ez volt Róma első olyan háborúja, amely előbb véget ért, mint ahogy a háború kitörésének híre eljutott volna Rómába.{{refhely|Ceka 2013|:222.}} Rómában háromnapos közös imával ünnepelték az illírek feletti győzelmet.{{refhely|Ceka 2013|:223.}} Eközben Anicius praetor az illír kincstárban talált nemesfémet és pénzt, ahogy a királyi palota bútorzatát és a hadi zászlókat is Rómába küldette.{{refhely|Ceka 2013|:223.}} Hadi zsákmányuk lett emellett a 220 hajót számláló illír flotta is, amelyet a szenátus későbbi döntése értelmében [[Korfu|Kerküra]], Epidamnosz és Apollónia városai között osztottak szét.{{refhely|Cabanes 1988|:324.;|Wilkes 1992|:175.;|Schütz 2002|:73.;|Jacques 2009|:123.;|Ceka 2013|:223.}}
A római szenátus öt megbízottjából álló küldöttség {{ie|168/167}} telén juttatta el a Szkodrában tartózkodó Anicius Gallusnak a békefeltételeket, amelyek kihirdetésére a háború által érintett illíriai területek vezetői is a városba siettek.{{refhely|Cabanes 1988|:323.;|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:224.}} A római szenátus és népgyűlés által jóváhagyott békeszerződés alapgondolata az illírek szabadságának garantálása volt, egyúttal meghagyta a római helyőrségek felszámolását az illíriai városokban és erődítésekben.{{refhely|Cabanes 1988|:323.;|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:224.}} Emellett a béke arról is rendelkezett, hogy a háborúban a rómaiak mellé álló illír törzsek, [[koinon]]ok és városok – azaz [[Vis (sziget)|Issza]] és a szigettel szemközti partvidék koinonja, Rizón és Ulkinion, a daorizok, a [[piruszták]] és a [[taulantok]] – teljes adómentességben részesüljenek.{{refhely|Hammond 1966|:247., 253.;|Cabanes 1988|:323.;|Ceka 2013|:224.}} Emellett a szkodraiak, az északi [[dasszaréták]] (vagy dasszarének), a [[szelepitánok]] és más illír törzsek a korábban az illír királynak járó adónak csupán a felét voltak kötelesek megfizetni Rómának.{{refhely|Hammond 1966|:253.;|Cabanes 1988|:323.;|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:224.}} Bár a rendelkezések látszólag a Római Köztársaság békevágyáról és nagyvonalúságáról tanúskodtak, valójában [[protektorátus]]uk alá helyezték a legyőzött Illír Királyságot, amelynek területét három részre osztották. Titus Livius tolmácsolásában e három régió körvonalazása nehézségekbe ütközik, csak annyi bizonyos, hogy ezek egyike a
Az illírek felett aratott győzelem megünneplésére Anicius Gallus praetor hazatérése után, {{ie|167}} februárjában került Rómában. A didadalmenetben a praetort szállító kocsi előtt bandukolt a legyőzött illír király, Genthiosz, családja és udvarának fő előkelőségei.{{refhely|Wilkes 1992|:175.;|Schütz 2002|:73.;|Ceka 2013|:225., 349.}} Felvonultatták az illírek hadi jelvényeit, a királyi udvar bútorait, valamint a kincstár kincseit: 27 font aranyat, 19 font ezüstöt, 13 ezer dénárt és 120 ezer illír drachmát. Az illíriai háborúból 20 millió sestercius értékű hadi zsákmány került a római kincstárba.{{refhely|Cabens 1988|:324.;|Wilkes 1992|:175.;|Šašel Kos 2013|:181.}} Az illírek elleni hadjáratban részt vevő római polgárok és szövetséges harcosok fejenként 45 dénár jutalomban részesültek.{{refhely|Wilkes 1992|:175.}} Az illír királyi családot végül [[Gubbio|Iguviumba]] deportálták, Genthiosz ott fejezte be életét.{{refhely|Cabanes 1988|:324.;|Wilkes 1992|:175.;|Ceka 2013|:225., 349.}}
31. sor:
Az illírek felett aratott győzelmet követően, {{ie|168}} júniusában a [[püdnai csata|püdnai csatával]]{{Wd|Q504739}} a harmadik római–makedón háború is véget ért. Makedónia az Illír Királysághoz hasonló sorsra jutott: a négy körzetre osztott ország önálló állami léte megszűnt, Perszeusz pedig római fogságban fejezte be életét.{{refhely|Polányi 1978|:249.;|Kertész 1983|:232–234.;|Cabanes 1988|:323–324.;|Ceka 2013|:223–224.;|Zavalani 2016|:22.}} A háborúban a makedónok mellé állt [[Epiróta Szövetség]]{{Wd|Q3240682}} ellen az illíreket legyőző Róma kegyetlen büntetőhadjáratot indított: hetven várost tettek a földdel egyenlővé, 150 ezer epirótát rabszolgasorba vetettek.{{refhely|Kertész 1983|:234.;|Cabanes 1988|:324.;|Wilkes 1992|:208;|Ceka 2013|:223–225.;|Gilkes 2013|:179.;|Zavalani 2016|:22.}} Az {{ie|168-as}} évvel tehát az előző évszázadokban a balkáni politikát meghatározó három hatalom, Makedónia, Epirusz és Illíria mindegyikét egy csapásra megsemmisítették. Az {{ie|171–168-as}} háborúk átrajzolták a Balkán politikai térképét, a római uralom megszilárdult az [[Adriai-tenger]] keleti oldalán.{{refhely|Kertész 1983|:236.;|Ceka 2013|:226.;|Šašel Kos 2013|:174.}} Nem véletlen, hogy a kortárs [[Polübiosz]] az {{ie|168-as}} évben jelölte meg a Római Birodalom megszületését.{{refhely|Zavalani 2016|:22.}}
Ami Illíriát, az egykori Illír Királyság római protektorátus alá kerülő területét illeti, a következő évtizedek lényegében eseménytelenül teltek. A források csak szórványosan említik Dél-Illíriát, a régészeti ásatások során előkerült, egyébként ismeretlen [[Ballaiosz]]{{Wd|Q805135}}
== Jegyzetek ==
| |||