„Harmadik római–illír háború” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
jav. |
a Bot: {{Wd}} sablonhívás törlése a cikk létrehozása következtében |
||
1. sor:
{{csata infobox|név=Harmadik római–illír háború|konfliktus=[[illíriai háborúk]]|kép= -|időpont=[[i. e. 168]]. január–február |helyszín=[[Illíria]] {{small|([[Basszania]], [[Szkodra]])}}|eredmény=római győzelem, [[Genthiosz illír király|Genthiosz]] bukása, az [[Illír Királyság (ókor)|Illír Királyság]] felszámolása és római meghódítása |egyik fél=[[Római Köztársaság]]|másik fél=[[Illír Királyság (ókor)|Illír Királyság]]|parancsnokok1=[[Lucius Anicius Gallus]]|parancsnokok2=[[Genthiosz illír király|Genthiosz]], [[Karavantiosz]]|erők1=csaknem {{szám|30000}} harcos, flotta|erők2={{szám|15000}} harcos, 80 hajó|veszteségek1=''nem ismert''|veszteségek2=200 harcos (Szkodránál), egyébként ''nem ismert''}}
A '''harmadik római–illír háború''' vagy informális szóhasználatban '''harmadik illíriai háború''' a [[Római Köztársaság]] és az [[Illír Királyság (ókor)|Illír Királyság]]{{Wd|Q16084290}} közötti, {{ie|229-től}} {{ie|168-ig}} húzódó, az Illír Királyság római fennhatóság alá kerülésével záruló [[illíriai háborúk|háborúk]] harmadik, egyben utolsó összecsapása volt {{ie|168}} januárjától februárjáig. A [[harmadik római–makedón háború]] illíriai hadszíntereként is értelmezhető konfliktusban a nagy túlerőben lévő, [[Lucius Anicius Gallus]]
A Balkán-félszigeti hídfőállásait az {{ie|229–228-ban}} megvívott [[első római–illír háború]]ban kiépítő Róma az elkövetkező évtizedekben győztes háborúk során át igyekezett pozícióit megszilárdítani, befolyását megerősíteni, a [[senatus|római szenátus]] által diktált békék pedig hozzájárultak a [[Ókori Görögország|hellén városszövetségek]], [[Makedónia]], [[Epirusz (történeti régió)|Epirusz]]{{Wd|Q565751}} és [[Illíria]] közötti katonai és hatalmi egyensúlyhoz. Az Illír Királyság uralkodói – [[Szkerdilaidasz illír király|Szkerdilaidasz]] és [[III. Pleuratosz illír király|III. Pleuratosz]] – az {{ie|210-es évektől}} Róma feltétlen szövetségeseinek számítottak, utódjuk, [[Genthiosz illír király|Genthiosz király]] azonban igyekezett megszabadulni Róma védnökségétől. A térség legnagyobb hatalma, Makedónia a nyugtalan [[Perszeusz makedón király|Perszeusz]] {{ie|179-es}} trónra kerülése után a Róma-ellenes szervezkedés élére állt, és {{ie|171-ben}} kitört a harmadik római–makedón háború. Noha a konfliktus első éveiben Rómának leginkább katonai kudarcokkal kellett szembesülnie, a makedónokkal szövetséges illír Genthiosz mégsem lépett be a háborúba. Erre csak azután volt hajlandó, amikor {{ie|169/168}} fordulóján Perszeusz 300 talentumnyi ezüstöt ajánlott fel számára. Genthiosz fegyvert fogott Róma ellen, és megindította [[Basszania]] ostromát, flottájával pedig az [[epidamnosz]]i partokat támadta. A rómaiak Anicius Gallus praetor vezetésével az illír flottát csakhamar visszavonulásra késztették, Basszaniát pedig felmentették az ostrom alól. Miután az illír városok és [[koinon]]ok nagy része Róma mellé állt, Genthiosz [[Szkodra]] erődítésébe szorult vissza, és itt került a rómaiak kezére. A gyors lefolyású háború következtében az {{ie|5.}} század óta fennálló Illír Királyság megszűnt létezni, területe római protektorátus alá került.
14. sor:
=== Kitörése ===
A római–makedón háború ez idáig ha súlyos emberáldozatot nem is, de komoly presztízsveszteséget hozott Rómának. Penesztiában és [[Epirusz (történeti régió)|Epiruszban]] katonai kudarcot szenvedtek az eseményeket irányító makedónok ellen, és thesszáliai földön is az ellenség számára kedvezően alakult a helyzet.{{refhely|Ceka 2013|:220.}} Az {{ie|168-as}} új év azonban [[Lucius Aemilius Paullus Macedonicus|Aemilius Paullus]] consulságát hozta el, aki jelentős katonai pályát tudhatott maga mögött: az előző évtizedekben sikeresen harcolt Rómáért a [[luzitánok]] és a [[liguria]]i törzsek ellen. Érkezése után azonnal leváltotta a kudarcot kudarcra halmozó Appius Claudiust, és [[Lucius Anicius Gallus]]
Aemilius Paullus érkezése nyugtalansággal töltötte el Perszeuszt, aki végül hajlandónak mutatkozott arra, hogy a Genthiosz király által {{ie|169}} nyara óta a háborúba való belépése ellenértékeként követelt 300 [[talentum (mértékegység)|talentum]] (kb. 780 kg) ezüstöt kifizesse.{{refhely|Cabanes 1988|:321.;|Wilkes 1992|:173.;|Ceka 2013|:220.}} Küldöttét, legfőbb tanácsadóinak egyikét, Pantaukhoszt [[Meteon]]ban fogadta az illír király, ahol sor is került a szövetség megkötésére. Ezt követően az illír király küldöttsége – tagjai bizonyos Olümpion, Parmenion és Morkhosz voltak – a makedóniai [[Dion]]ba utazott, hogy ott is megerősítsék a szövetséget. Az eskütételi ceremóniára a felsorakozott lovasság előtt került sor, hogy ezzel is emeljék az aktus jelentőségét és a csapatok harci kedvét.{{refhely|Cabanes 1988|:321.;|Wilkes 1992|:173.;|Ceka 2013|:220.}} Perszeusz végül átadta a 300 talentum ezüstöt az illír küldötteknek, azonban azt ajánlotta nekik, hogy nagy részét lepecsételve, fegyveres őrizetben küldjék el az illír királynak. A fennmaradt 10 talentumnyi ezüsttel a makedón követ, Pantaukhosz sietett előre, és vitte el Genthiosz királyhoz. Genthiosznak ennyi is elég volt, azonnal fogságba vetette az udvarában tartózkodó két római követet, ezzel háborúba lépett Róma ellen. Amint ezt Perszeusz hírül vette, a lepecsételt 290 talentumot kísérő alakulatot visszarendelte, és a [[pella]]i kincstárban helyeztette el.{{refhely|Cabanes 1988|:321.;|Wilkes 1992|:173.;|Jacques 2009|:115.;|Ceka 2013|:220–221.}} [[Titus Livius]] maliciózus kommentárjában azt írta, hogy Perszeusz nagy gondot fordított arra, hogy veresége esetén a rómaiak minél nagyobb gazdagságra leljenek a kincstárában – és ez így is történt: a háború lezárultával a rómaiak érintetlenül találták meg az illírek lepecsételt ezüstjét.{{refhely|Ceka 2013|:221.}} Időközben Genthiosz két követe, Parmenion és Morkhosz elutaztak [[Rodosz (sziget)|Rodosz szigetére]] is, hogy a Róma-ellenes szövetséghez csatlakozó sziget aktusán képviseljék az illír királyt.{{refhely|Cabanes 1988|:321.;|Wilkes 1992|:173.;|Ceka 2013|:220.}}
24. sor:
Időközben Genthiosz figyelmét a déli országhatár, a római protektorátus felé fordította, és megindította a rómaiak kezén lévő [[Basszania]] ostromát. Az erődítés Titus Livius szerint mindössze 5 mérföldre délre feküdt Lisszosztól, de helyét mindmáig nem sikerült beazonosítani. Egyes feltételezések szerint az Ardaxosz (a mai [[Mat (folyó)|Mat]]{{Wd|Q519866}}) folyó torkolatvidékén helyezkedett el.{{refhely|Cabanes 1988|:322.;|Wilkes 1992|:173–174.;|Ceka 2013|:221–222.}} Ezzel párhuzamosan az illír flotta nyolcvan hajója az [[epidamnosz]]i és [[Apollónia (Illíria)|apollóniai]] partokat támadta.{{refhely|Cabanes 1988|:321–322.;|Wilkes 1992|:173.;|Ceka 2013|:222.}} Anicius Gallus az Aulóni-öbölben horgonyzó római flottával visszavonulásra késztette az illír [[lembosz]]okat,{{refhely|Ceka 2013|:222.}} majd a [[Shkumbin|Genuszosz]] völgyébe sietett. Itt gyülekezett a római sereg, amelybe a leváltott Appius Claudius még az előző évben Epidamnoszból, Apollóniából és [[Büllisz]]ből további harcosokat toborzott. Anicius Gallus érkezése után az illírekhez tartozó [[parthinok]], Epikadosz vezetésével kétezer gyalogos, Algalszosszal az élen pedig kétszáz lovas csatlakozott a római hadhoz. Anicius a sereg élén megindult Basszania felé, hogy felmentse az ostromlott várost.{{refhely|Cabanes 1988|:322.;|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:170., 222.}}
Ezen a ponton a háborúról beszámoló Titus Livius leírása töredékes, nem érthető, pontosan mi történt. Annyi bizonyos, hogy rövid időn belül drámai fordulatot vett a helyzet. Lisszosz, [[Ulcinj|Ulkinion]] és [[Risan|Rizón]]{{Wd|Q994211}} városai átálltak a rómaiak oldalára, Genthiosz pedig serege egy részét magára hagyva északra menekült. A rómaiak meg sem álltak [[Szkodra|Szkodráig]], amelynek falai közé Genthiosz bevetette magát, és amely Titus Livius szerint a [[labeátok]]
=== Lezárása ===
| |||