„Edo-kor” változatai közötti eltérés

egy bájt hozzáadva ,  3 évvel ezelőtt
a
Címkék: Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés
Az elszigetelődés eleinte nem volt tudatos politika a japán uralkodók részéről, inkább véletlenszerűen fakadt a japánoknak az európaiakkal és a kereszténységgel való első találkozásaiból. Akárcsak Hidejosi, úgy Iejaszu is buzdította a külkereskedelmet, ugyanakkor gyanúsan nézett a külföldiekre. Edót akarta megtenni a fő kikötővé, de mikor megtudta, hogy az európaiak jobban kedvelték a kjúsúi kikötőket, és hogy Kína elutasította a tervét a hivatalos kereskedelemre vonatkozóan, áttette irányítását a már meglévő kereskedelemre és csak bizonyos kikötőknek engedte, hogy különleges árukkal foglalkozzanak.
 
Az Edo-korszak kezdete egybeesik a Nanban kereskedelmi időszak utolsó évtizedeivel, melynek során nagyfokú kapcsolat volt az európai erőkkel mind gazdasági, mind vallási téren. Az Edo-korszak kezdetén Japán megépítette első óceánjáró nyugati típusú hadihajóját. Ugyanebben a korszakban, a bakufu megrendelt körülbelül 720 sógunátusi engedéllyel rendelkező hajót (朱印船 suiszen), háromárbocosháromárbócos és felfegyverzett hajókat, intra-ázsiai forgalomra. Japán kalandorok, mint például Jamada Nagamasza, használtak ilyen hajókat Ázsiában mindenütt.
 
A „keresztény kérdés” tulajdonképpen a kjúsúi daimjók és azok európaiakkal folytatott kereskedelmének ellenőrzését veszélyeztette. 1612-ben elrendelték, hogy a sógun követői és a Tokugava-birtokok lakói esküvel tagadják meg a kereszténységet. További korlátozások következtek még 1616-ban (a külföldi kereskedelem korlátozása Nagaszakira és Hiradóra, Kjúsú északnyugati szigetére), 1622-ben (120 hittérítő és keresztény hitre tért kivégzése), valamint 1629-ben (keresztények ezreinek kivégzése). Végezetül, az 1635-ös Zárt Ország Ediktum megtiltotta a japánoknak, hogy külföldre utazzanak, valamint a külföldön tartózkodó japánoknak, hogy hazatérjenek.
2 406

szerkesztés