„Harmadik római–illír háború” változatai közötti eltérés

Ezen a ponton a háborúról beszámoló Titus Livius leírása töredékes, nem érthető, pontosan mi történt. Annyi bizonyos, hogy rövid időn belül drámai fordulatot vett a helyzet. Lisszosz, [[Ulcinj|Ulkinion]] és [[Risan|RizónRhizón]]{{Wd|Q994211Q7320766}} városai átálltak a rómaiak oldalára, Genthiosz pedig serege egy részét magára hagyva északra menekült. A rómaiak meg sem álltak [[Szkodra|Szkodráig]], amelynek falai közé Genthiosz bevetette magát, és amely Titus Livius szerint a [[labeátok]] vidékének legjelentősebb erődítése volt.{{refhely|Cabanes 1988|:322.;|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:222.;|Gilkes 2013|:269.;|Zavalani 2015|:22.}} Anicius Gallus tábort vert a falak alatt, Genthiosz azonban ahelyett, hogy a védelemre rendezkedett volna be, váratlanul kitört a szkodrai erődből és vakmerően nyílt harcban csapott össze a túlerőben lévő római sereggel. Végül azonban nem tudtak ellenállni a rómaiak nyomásának és visszavonultak, de a szűk városkapunál a nyomukban lévő rómaiak kétszáz illírt vágtak le.{{refhely|Pollo & Puto 1981|:18.;|Cabanes 1988|:322.;|Ceka 2013|:223.;|Zavalani 2015|:22.}} Genthiosz Szkodra falai közé szorult, de arra számított, hogy az északon csatározó féltestvére, Karavantiosz a felmentésére siet. Hogy erről megbizonyosodjék, Bellosz és Teutikosz nevű tanácsadóit a római táborba küldte azzal, hogy háromnapos tűzszünetért folyamodjanak. Anicius a tűzszünetet ki is hirdette, így Genthiosz elhagyhatta a várost, és a [[Shkodrai-tó|Labeátiszi-tavon]] keresztül [[Meteon]]ba hajózott. Ott Karavantiosszal találkozott, akit azzal bízott meg, hogy a [[daorizok]]{{Wd|Q1255584}} közül felmentő sereget toborozzon. Karavantiosz ugyan valóban felfegyverezte a daorizokat, ám azok átálltak a rómaiakhoz, és Karavantiosz Meteonba szorult vissza.{{refhely|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:223. Vö. |Zavalani 2015|:22.}} Genthiosz még a tűzszünet letelte előtt visszatért Szkodrába, és személyes találkozót kért a római praetortól. Nem világos, hogy ezzel pontosan mi volt a célja, a megadását készítette-e elő vagy Karavantiosz reménybeli felmentéséig az időt akarta húzni, mindenesetre a Szkodrában sorra került baráti lakoma rosszul sült el: a praetor elfogatta és Gaius Cassius tribunus gondjaira bízta az illír királyt, a várost pedig elfoglalta.{{refhely|Cabanes 1988|:322.;|Wilkes 1992|:174. (Genthiosz önként megadta magát);|Ceka 2013|:223.;|Gilkes 2013|:269.;|Zavalani 2015|:22.}} A korábban Genthiosz által fogságba vetett római követeket kiszabadították, és egyiküket, Marcus Perpernát egy csapat élén Meteonba küldték, ahol a királyi család többi tagja húzta meg magát. Genthiosz felesége, [[Etuta illír királyné|Etuta]], két fia, Szkerdilaidasz és Platór, valamint féltestvére, Karavantiosz fogságba került.{{refhely|Cabanes 1988|:322.;|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:223.;|Šašel Kos 2013|:180–181.}} Később Genthiosszal és több más illír vezetővel együtt mindannyiukat Rómába szállították.{{refhely|Cabanes 1988|:322.;|Wilkes 1992|:174.;|Jacques 2009|:123.;|Ceka 2013|:223.}}

A római szenátus öt megbízottjából álló küldöttség {{ie|168/167}} telén juttatta el a Szkodrában tartózkodó Anicius Gallusnak a békefeltételeket, amelyek kihirdetésére a háború által érintett illíriai területek vezetői is a városba siettek.{{refhely|Cabanes 1988|:323.;|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:224.}} A római szenátus és népgyűlés által jóváhagyott békeszerződés alapgondolata az illírek szabadságának garantálása volt, egyúttal meghagyta a római helyőrségek felszámolását az illíriai városokban és erődítésekben.{{refhely|Cabanes 1988|:323.;|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:224.}} Emellett a béke arról is rendelkezett, hogy a háborúban a rómaiak mellé álló illír törzsek, [[koinon]]ok és városok – azaz [[Vis (sziget)|Issza]] és a szigettel szemközti partvidék koinonja, RizónRhizón és Ulkinion, a daorizok, a [[piruszták]] és a [[taulantok]] – teljes adómentességben részesüljenek.{{refhely|Hammond 1966|:247., 253.;|Cabanes 1988|:323.;|Ceka 2013|:224.}} Emellett a szkodraiak, az északi [[dasszaréták]] (vagy dasszarének), a [[szelepitánok]] és más illír törzsek a korábban az illír királynak járó adónak csupán a felét voltak kötelesek megfizetni Rómának.{{refhely|Hammond 1966|:253.;|Cabanes 1988|:323.;|Wilkes 1992|:174.;|Ceka 2013|:224.}} Bár a rendelkezések látszólag a Római Köztársaság békevágyáról és nagyvonalúságáról tanúskodtak, valójában [[protektorátus]]uk alá helyezték a legyőzött Illír Királyságot, amelynek területét három részre osztották. Titus Livius tolmácsolásában e három régió körvonalazása nehézségekbe ütközik, csak annyi bizonyos, hogy ezek egyike a labeátoknak a Szkodrától a [[Dardán Királyság|dardán]]{{Wd|Q17524011}} határvidékig húzódó szállásterülete lett. A másik két régiót a történészek akképpen rekonstruálták, hogy egyikük a labeátoktól észak-északnyugatra, RizóntólRhizóntól Ulkinionig húzódott és elsősorban daorizok lakták, a másik pedig feltehetően a Róma által már korábban meghódított dél-illíriai területekkel határos Lisszosz és környéke lehetett.{{refhely|Cabanes 1988|:66., 324.;|Wilkes 1992|:174–175.;|Ceka 2013|:224., 230.;|Šašel Kos 2013|:174.}} A korabeli forrásdokumentumok értelmezése szerint a hagyományosan illír [[atintánok|Atintániát]]{{Wd|Q4281263}} Makedónia negyedik régiójához, [[Eordaia|Eordaiához]]{{Wd|Q1346328}} csatolták.{{refhely|Cabanes 1988|:324.}} Anicius ezután [[Gaius Licinius Crassus]]t{{Wd|Q5876471}} a RizónRhizón és Ulkinion közötti terület, Aulus Gabiniust pedig Szkodra vidékének katonai parancsnokságával bízta meg.{{refhely|Cabanes 1988|:323.;|Wilkes 1992|:174.}} Ezt a fent vázolt hármas felosztást igazolják a korabeli pénzleletek is: délről észak felé haladva a lisszosziak, a labeátok és a daorizok mind saját bronzpénzzel rendelkeztek az {{ie|2. század}} közepén.{{refhely|Wilkes 1992|:175.}}