„Bismarck-osztály” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a rekszek javítva rekeszek-re
a húzodtak javítva húzódtak-ra
402. sor:
A hajótest 22 vízhatlan rekesze közül 17 fedte a citadellát (III-XIX). A vízvonal feletti rész a fő páncélfedélzet és a felső fedélzet közötti tért 30 mm-es (Wh) hosszanti, repeszek ellen védő válaszfalak három nagy részre osztották. Ezek 3-5,4 méterre voltak a hajók külső héjától és 51 vízzáró rekeszt eredményeztek a keresztirányú válaszfalakkal a citadella felső részén. Az ütegfedélzet (''Batteriedeck'') vízszintes lemezei ezeket két részre osztva a rekeszek számát a duplájára, 102-re növelték. E rekeszek közül sokat a keresztirányú és hosszanti válaszfalak további rekeszekre osztottak, így a fő- és az ütegfedélzet magasságában 100 vízhatlan rekesz volt (a citadella előtti és mögötti rekeszeket nem számolva). A fő páncélfedélzet feletti felosztás jóval tagoltabb volt, mint az az alatti.
 
A hajótest vízalatti részének magasságáig 45 mm vastag hosszanti torpedóválaszfalak (Ww) húzodtakhúzódtak, melyek függőlegesen voltak elhelyezve, szemben a ''Scharnhorst''-osztálynál alkalmazott döntött megoldásnál. A döntött páncéllemezekkel egy rendszert kiegészítve erősítette a hajó létfontosságú részeinek védelmét a becsapódó lövedékekkel szemben, bár a fő feladata a víz alatti károk mérséklése volt.
 
A torpedóválaszfalak és a külső héj közötti távolság a hajó középső részén 5,4 méter volt a IX-XII rekeszeknél, 3 méteresre keskenyedett az ''Anton'' és ''Dora'' lövegtornyokig (XVIII ill. IV-es szekció felé). A német tervezők igyekeztek elkerülni a túlságosan széles vízhatlan rekeszeket, mivel elárasztásuk csökkenthette a hajók stabilitását. A külső elárasztás hatása a hajó középvonalától való távolságának arányában valóban növekszik. A torpedóválaszfal és a külső héj közötti részen két-három folyadékkal töltött (üzemanyag, tápvíz) tartályt helyeztek el, melyek a torpedóválaszfalhoz kapcsolódtak. A tartályok és a külső héj közötti rekesz üresen maradt, ezt ellenárasztáskor tölthettek fel vízzel. E kialakítás segített felfogni a becsapódó lövedékek illetve torpedók robbanásának lökéshullámait és repeszeit, a folyadékok pedig az energiát egységesen osztották szét a torpedóválaszfal páncéllemezén. A torpedóvédelmi rendszert úgy tervezték meg, hogy képes legyen ellenállni 250 kg TNT robbanásának is, de a gyakorlatban ennél jóval erősebbnek bizonyult. A ''Tirpitz'' védelmi rendszerét egy 1944-es leírása szerint úgy tervezték, hogy 300 kg hexaniténak megfelelő robbanásokat is el tudjon viselni.