Wikipédia

„Második keresztes hadjárat” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
→‎Akkói találkozó: gördülékenység
→‎Akkói találkozó: pontosítás, gördülékenység, szóismétlések
213. sor:
=== Akkói találkozó ===
<!--{{fő|Akkói találkozó}}-->
A keresztesek érkezését üdvözlő jeruzsálemi nemesség egy találkozó összehívását kezdeményezte, hogy megvitathassák, mi legyen a következő lépés. Erre 1148. június 24-én került sor, amikor is a [[Jeruzsálemi Királyi Gyűlés]] [[Akko (település)|Akko]] mellett találkozott a lovagok vezetőivel, illetve a szentföldi és kis-ázsiai keresztes államok uralkodóival. Ez volt a nemesekFőurak Tanácsának leglátványosabb találkozója ebben azfennállása időszakbanalatt.{{sfn|Riley-Smith|1991|p=50}}{{sfn|William of Tyre|Babcock|Krey|1943|loc=vol. 2, bk. 17, ch. 1, pp. 184–185}}
 
A gyűlésen határoztak az ekkor a Zengidák mellett álló, 1147-ben a Jeruzsálemmel szövetséges [[Boszra|Bosrát]] megtámadó Damaszkusz ostromáról.{{sfn|Nicolle|2009|pp= 54–55}} A történészek vélekedése sokáig az volt, hogy Damaszkusz megtámadása Edessza helyett „megmagyarázhatatlan ostobaság” volt, szerintük figyelembe véve a damaszkuszi atabég és a Zengidák közti súrlódásokat, illetve utóbbiak növekvő erejét, valószínű, hogy helyesebb lett volna minden erőt a Zengidák ellen fordítani. Mára azonban ez a nézet tarthatatlanná vált. David Nicolle és más történészek is megvédték a gyűlés döntését, mivel a városállam volt a legerősebb muszlim állam Dél-Szíriában, elfoglalása után jobb pozícióból küzdhettek volna ad-Dín növekvő hatalma ellen. Mivel Unur volt a két muszlim uralkodó közül a gyengébb, várható volt, hogy hamarosan ad-Dín veszi át Damaszkuszban is a hatalmat, így célszerűnek tűnt még ez előtt elfoglalni a várost.{{sfn|Nicolle|2009|pp=37–38}} Júliusban a nagyjából 50 ezer katona [[Tiberias]]ban gyülekezett, majd a [[Galileai-tenger]]t megkerülve indultak Damaszkuszba.{{sfn|Runciman|1952|pp=228–229}}
230. sor:
Az Európában maradó Clairvaux-i Bernátot lesújtotta a vereség. Úgy vélte, az ő feladata a pápától bocsánatot kérni a kudarcért, ezt egyik könyvében meg is tette. Kifejtette, a keresztesek bűnei hogyan okozták balszerencséjüket és sikertelenségüket. Amikor megpróbált egy új keresztes hadjárat érdekében közbejárni, próbált elszakadni a második kudarcától.{{sfn|Runciman|1952|pp=232–234, 277}} Ezt már nem élhette meg, 1153-ban elhunyt.{{sfn|Runciman|1952|pp=232–234, 277}}
 
Németországban a hadjáratot óriási romboláskéntbukásnak látták, ami a szerzetesek szerint csak az ördög műve lehetett. A [[würzburg]]i ''Annales Herbipolenses'' névtelen írója feljegyezte, német nemesi családok örmény közemberekkel váltották ki fogságba esett rokonaikat. A markotányosnők nem voltak ilyen szerencsések: a 113 név szerint ismertből 22 elhunyt, 42 tért haza – a fennmaradó 49 sorsa nem ismert. A kudarc ellenére a második keresztes hadjárat komoly hatással volt a [[német irodalom]]ra, több eposz is íródott, melyben felismerhetőek a hadjárat csatái. Franciaországban még jelentősebb volt a kulturális hatás: Eleonóra és Rajmund feltételezett afférjakapcsolata a [[trubadúr]]költészet számtalan alkotásában megörökítésre került, míg Lajost pedig isteni büntetéssel sújtott, szenvedő zarándokkirálynak láttákábrázolták.{{sfn|Nicolle|2009|pp= 81–84}}
 
[[File:Saladin's Conquest (1174-1189).jpg|thumb|right|320px|[[Szaladin egyiptomi szultán]] levantei hódításai]]
 
A Bizánc és a franciák közötti kapcsolat helyrehozhatatlan károkat szenvedett. Lajos és más francia vezetők nyíltan azzal vádolták Manuélt, ő küldte rájuk útközben a törököket. A hadjárat emlékei évszázadokig befolyásolták a franciák Bizáncról alkotott képét. A birodalomban ezzel szemben diplomáciai diadalként ünnepelték az eseményeket.{{sfn|Nicolle|2009|p= 84}} [[Euszthathiosz thesszalonikai érsek]] így írt erről Manuél császárról írott dicshimnuszában:
 
{{idézet|Ellenfeleivel irigylésre méltó módon tudott szembenézni, a béke és nyugalom érdekében mindent megtett.{{sfn|Nicolle|2009|p= 84}}}}
240. sor:
A vend keresztes hadjárat is ellentétes előjelű eredményeket hozott. Míg a szászok megszerezték Wagria és Polabia felett az irányítást, Lübecktől keletre a pogányok szerezték azt vissza. Niklot letette a hűbéresküt, engedélyezte a [[Havelbergi Püspökség]] kolonizálását, szabadon engedett dán foglyokat. A keresztény vezetők azonban itt is árulással vádolták egymást.
 
A hadjárat az Ibériai-félszigeten érte el a legtöbb sikert. Lisszabon, illetve fontos spanyol városok kerültek újra keresztény kézre, igen fontos szerepet játszva ezzel a végül 1492-ben befejeződő reconquistában[[Reconquista|reconquistá]]<nowiki/>ban.{{sfn|Riley-Smith|1991|p=126}}
 
Keleten a helyzet sokat romlott. A hadjárat hosszú távú negatív következményekkel járt Jeruzsálemre nézve. 1149-ben Onur atabég elhunyt, így ténylegesen is az 1140 óta névleg uralkodó [[Mudzsir ad-Dín Abak]] kezébe került a hatalom. A Damaszkusz megvédésében fontos szerepet játszó katonai vezetők úgy érezték, nem jut nekik kellő beleszólás az irányításba, ezért lázadást szítottak.{{sfn|Nicolle|2009|pp= 78}} A polgárháborús helyzet öt éven belül véget vetett a Búridák államának.{{sfn|Nicolle|2009|pp= 81}}A keresztes királyságban többé nem bízó Damaszkusz trónjára 1154-ben, rövid ostrom után Núr ad-Dín került.{{sfn|Nicolle|2009|pp= 78}}
 
III. Balduin 1153-ban [[Askelón ostroma|elfoglalta Askelónt]], ez [[Alsó-Egyiptom|Egyiptomra]] is kiterjesztette a harcokat. A következő évtizedben rövid időre [[Kairó]] is jeruzsálemi megszállás alá került.{{sfn|Riley-Smith|1991|p=56}} A Bizánccal való kapcsolat, bár [[I. Amalrik jeruzsálemi király|I. Amalrik]] 1169-ben még a császársággal közösen vezetett sikertelen támadást Egyiptomba, viszont megromlott. 1171-ben [[Szaladin egyiptomi szultán|Szaladin]] egyesítette Egyiptomot és Szíriát, bekerítve a kereszteskeresztény királyságot. A bizánci szövetség Manuél 1180-as halálával véget ért, 1187-ben pedig [[Jeruzsálem ostroma (1187)|Jeruzsálem is Szaladin kezére került]]. A szultán hadai észak felé indultak, hogy elfoglalják a többi keresztes államot is, a harmadik keresztes hadjáratot kiváltva.{{sfn|Riley-Smith|1991|p=60}}
 
== Jegyzetek ==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Második_keresztes_hadjárat”