„Úrvacsora” változatai közötti eltérés

{{Kereszténység2.}}

 

A [[16. század]] reformátorai általában elvetették a katolikus egyház átlényegülési tanát, valamint azt a szokást is, hogy az úrvacsorát a közönségnek csak egy szín alatt, azaz csak a kenyér alakjában szolgáltatják ki; de arra nézve, hogy az úrvacsora szereztetési igéi („ez az én testem…”) miként értendők, egymás közt sem értettek egyet. [[Luther Márton|Luther]] szerint a kenyér és bor a megszentelés után is megmarad kenyérnek és bornak, de azzal általunk nem érthető módon, (bár az [[ubiquitas]] tana ad erről némi felvilágosítást) egyesül Krisztus teste és vére, úgy, hogy a kenyérben vagy a kenyérrel együtt Krisztus valódi teste adatik az úrvacsorával élőknek. [[Zwingli]] úgy tekintette a megtört kenyeret és kitöltött bort, mint a Krisztus halálára emlékeztető s a halálával szerzett üdvről a hívőket biztosító jeleket. [[Kálvin János]] szerint az úrvacsorában csak kenyér és bor adatik, de aki azokat igaz hittel veszi, az egyszersmind lelki szájával ''(spiritualiter)'' Krisztus testét és vérét veszi magához. [[Philipp Melanchthon|Melanchthon]] élete utolsó pár évtizedében jelentősen közeledett a kálvini felfogáshoz; az [[unitárius]]ok tisztán emlékeztető jeleknek tekintik az úrvacsorai elemeket. A német és helvét reformáció között kezdetben csupán az úrvacsorai tan jelentett lényeges eltérést (Marburgi kollokvium), a különbségeket azonban tovább növelte a Kálvin-féle [[predesztináció|eleve elrendelési tan]]. A két egyház közötti egyesülést negyedfél száz éven keresztül folyton ezen két hitcikk akadályozta. A katolikus, evangélikus és a Zwingli alapította [[zürich]]i egyházban kovásztalan kenyeret vagyis [[Ostya (vallás)|ostyát]], a kálvinista és unitárius egyházakban kovászos, vagyis rendes kenyeret használnak.