„Joseph Paul-Boncour” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor:
{{Vezető infobox
| név = Joseph Paul-Boncour
33 ⟶ 32 sor:
Jogot tanult Párizsban. A ''Revue socialiste'' folyóirat olvasásakor felfedezte az ''idealista szocializust'', de a túldoktrinált, vadul egyházellenes és [[antimilitarizmus|antimilitarista]] szocialista pártok nem vonzották. [[Közjog]]ot és [[politikai gazdaság]]tant tanult ügyvédi gyakorlata alatt. Néhány barátjával jogi tanácsadó szolgálatot hozott létre a párizsi állásbörzén, amely a [[sztrájk|sztrájkolókat]] látta el tanácsokkal. Kapcsolatba lépett a [[szakszervezet]]i mozgalommal is. ''A gazdasági föderalizmus'' című doktori disszertációját az egyén és a szakmai csoportok kapcsolatáról írta, s amelyhez [[Pierre Waldeck-Rousseau]] írt előszót.
1906-ban [[Georges Clemenceau|Clemenceau]] miniszterelnöksége idején [[René Viviani]] munkaügyi miniszter kabinetfőnöke volt. 1909-ben [[Loir-et-Cher]] megye parlamenti képviselőjévé választották. 1911. március 2-án [[Ernest Monis]] kormányában a munkaügy és a társadalombiztosítás minisztere. Törvénytervezetet készített a nyugdíjakról, és a Monis-kormány bukása után is a nyugdíjtörvény parlamenti elfogadtatásán dolgozott. 1914-ben a [[első világháború|háború]] kitörésekor hadba vonult, képviselői mandátumát elvesztette. A fronton szerzett tapasztalatai meggyőzték arról, hogy csak egy európai vagy világméretű szervezet tudja megakadályozni a háborúk kitörését. Úgy gondolta, a szocialista pártok és a Nemzetközi Munkásszövetség tudná létrehozni ezt a szervezetet. 1916-ban csatlakozott a [[Nemzetközi Munkásszövetség Francia Szekciója|Nemzetközi Munkásszövetség Francia Szekciójához]] (SFIO).
1919-ben Seine megye parlamenti képviselőjévé választották. A háború után ügyvédként dolgozott, a meggyilkolt [[Jean Jaurès]] családját képviselte a [[Raoul Villain]] elleni perben. 1920–23 között a ''Floréal'' hetilapot igazgatta. 1924-ben [[Tarn]] képviselőjévé választották. A parlamentben a hadügyi és külügyi bizottságok munkájában vett részt. 1924-ben a francia delegáció tagjaként vett részt a [[Nemzetek Szövetsége|Nemzetek Szövetségének]] ülésén, és ezt követően folyamatosan képviselte Franciaországot a szervezetben. Megfigyelőként vett részt a nemzetközi konfliktusok békés rendezésében. Ügyvédként gyakran jelent meg [[Hága|Hágában]], a [[Nemzetközi Bíróság]] elődjében, az Állandó Nemzetközi Bíróságon. 1931-ben konfliktusba került pártjával a fegyverkezéshez szükséges hitelek miatt, kilépett az SFIO-ból, és csatlakozott a Parti républicain-socialiste-hez.
1931-ben [[Loir-et-Cher]] [[szenátus (Franciaország)|szenátora]], [[Édouard Herriot]] harmadik kormányában hadügyminiszter 1932. június 3. és december 18. között. Herriot lemondása után [[Albert Lebrun]] köztársasági elnök kormányalakításra kérte fel 1932. december 18-án, és a külügyi tárcát is megtartotta. A kormány 1933. január 31-én megbukott, de Paul-Boncour a külügyminisztérium élén maradt 1934. január 30-ig [[Édouard Daladier]] első kormányában, [[Albert Sarraut]] kormányában, végül [[Camille Chautemps]] második kormányában. [[Léon Blum]] második kormányában újra külügyminiszter 1938. március 13. és április 10. között.
1940-ben 25 politikus társa mellett nem szavazta meg [[Henri Philippe Pétain|Pétain]] ''alkotmányozó'' hatalmát. A Loir-et-Cher-ben fekvő birtokán haladt át a demarkációs vonal. Számos ellenállót segített át a szabad zónába a háború alatt. 1944. június 6-án a [[Gestapo]] le akarta tartóztatni, de időben elmenekült, és csatlakozott az ellenállókhoz [[Lot]] megyében. A felszabadulás után visszatért az SFIO-ba. 1946-ban részt vett azon a konferencián [[San Francisco (Kalifornia)|San Franciscóban]], ahol aláírták az [[Az ENSZ Alapokmánya|ENSZ Alapokmányát]]. 1951-ben vonult vissza a politikai életből.
| |||