„Erdélyi kopó” változatai közötti eltérés

Már honfoglaló őseink is előszeretettel használtak a vadászatokon [[vadászkutya|kopó]]kat segítőnek, s amikor megérkeztek a [[Kárpát-medence|Kárpát-medencébe]], ezek a kopók keveredtek az itt élő népek kutyáival, köztük a kelta kopóval. Az [[Árpád-ház|Árpád-házi királyok]] idején alakult ki a mára kihalt pannon kopó, amely az erdélyi kopó és a [[rövidszőrű magyar vizsla]] elődjének tekinthető. A ''kopó'' szó első előfordulása az Oklevélszótár szerint 1237-ből ''"Vdornici de uilla Borost quorum nomina Itol Copou"'' formában lelhető fel, 1240-ben ''"Quorum nomina sunt hec Copo Bene Ceke"'', 1293-ban ''"Iwau Leseu Kopou Nuzo Nertheu Lukeu et Thuzon servientes"'', 1293 körül: ''"Iwan. Lesen. Kapou. Nuzo. servientes eiusdem Alexandri Predictus Alexander. Iwan. Leseu. Kopou"'', 1399: ''"Thomam dictura Kopó"'', 1422: ''"Dominico Kopó"'', 1492: ''"Vrbanus Kopo"'', később már ''Kopou'', 1788-ban pedig ''Koppó'' alakkal is találkozhatunk.<ref>Szamota István, Zolnai Gyula: Lexicon vocabulorum hungaricorum. Magyar oklevél-szótár, Budapest, 1902-1906</ref> A kopó eredeti jelentése ''elkapó, megfogó, megragadó''. Kopókat a [[Képes krónika]] miniatúráin is ábrázoltak. A magyar királyok, nemesek rendkívül szerettek kopókkal vadászni, a magyar nemesi udvarhoz hozzátartozott a kopófalka. Az [[Erdély]]ben kialakult kopót először serlegeket díszítő domborműveken ábrázolták az 1600-as években. Mátyás királynak, a Rákóczi és Zrínyi családnak mindig voltak kopóik. Különösen nagy becsben tartották az ún. fekete magyar kopót kiváló szaglása és bátorsága miatt. Feljegyezték, hogy [[I. Rákóczi György]]nek (1593-1648) világhírű agarai és kopói voltak. Egy 1600-as évekből származó vésett erdélyi serlegen két kopót láthatunk lándzsás medvevadászaton segédkezni. Nagyszámú vadászkutya állománya volt az erdélyi udvaroknak. Az 1666-ban [[Késmárk]] környékén vadászó [[Thököly István (főúr, 1623–1670)|Thököly István]] gróf pecérei agárral, vizslával és kopóval vadásztak. [[I. Apafi Mihály]] erdélyi fejedelemnek (1661-1690) 54 vizslája, 83 kopója, 125 agara, Bornemissza Józsefnek a 18. században 80 kopója, 25 agara volt.<ref>Bolyky Miklós: Vadászati jegyzetek Thököly István idejéből in. Vadászörömök-vadászörökségünk szerk. Motesiky Árpád 2004.</ref> Vastagh György 19. században készült olajfestményein [[Újfalvi Sándor]]t ábrázolja egy elejtett medvével és kopókkal, egy másikon pedig vaddisznóval és kopókkal. Az első leírás Pák Dienes tollából származik 1829-ből, a [http://real-eod.mtak.hu/6503/ ''Vadászattudomány''] írásában. A 19. századig a kopó meglehetősen elterjedt volt a Kárpát medencében. Többféle elnevezése volt ismeretes: 1729-ig ''magyar kopónak'' nevezték, de hívták ''erdei kopónak, hosszú lábú erdélyi kopónak, fekete erdélyi kopónak, vörös kopónak, alacsony lábú kopónak'' stb. A korabeli megnevezésekből azonban az is kiderül, hogy nem egy egységes fajtáról, hanem inkább fajtacsaládról beszélhetünk.<ref>Dr. Tóth Zoltán: Az erdélyi kopó in. Hunor vadászkönyv 185-189</ref> A 19. században nyugat európai mintára többen is próbálkoztak az erdélyi kopóval falka-kopózni. [[Paget János|John Paget]] Erdélybe költözött angol nemes úr volt egyike az elsőknek,<ref>''"Erdélyi Kopászat Erdélybe több évvel ezelőtt 1848 előtt költözött és polgárosította magát Paget János tisztelt barátunk. Ő a kopászatot nem csak mint vadászatot, kedvelte s tekintette, hanem azt az ifjúság férfiasítására s jó vérű lovaink kipróbálására hasznos eszköznek is tartotta. A lovaglás és vadászat e nemét Erdélyben akkor még kevesen ismerték tapasztalatilag, s ki ismerte volna is, alig hitte, hogy ez nálunk gyakorolható legyen a nagy hegyek és lejtők miatt s hogy a ló és lovas képes legyen e nagy hegyeken föl és alá a kutyákat folyvást követni gyakran egy óránál többre terjedő időn át, míg a nyúl kifáradva megfogatik. Paget János a sport e nemét megismertetni és szokásba hozni kívánván, legelőbb is tapasztalatilag bizonyítá be annak lehetőségét. Összeszedett ugyanis néhány erdélyi kopót s azokkal a legnagyobb türelemmel és valóságos angol kitartással addig bajolt, hogy azokkal boldogulni lehetett."'' [[Vadász és Versenylap|Vadász- és Versenylap]] 1905. január 1.</ref> de a kor arisztokrata családjaiból többen is próbálkoztak. A korabeli vadászati szaklapokban gyakorta előfordultak beszámolók a falkavadászatokról:

Törzskönyvezése a [[20. század]] elején kezdődött, de az [[első világháború]] után meg is szakadt. A két világháború között is népszerű kutya volt, de az [[1947]]-ben hozott [[románia]]i rendelet kiirtandó dúvadnak minősítette az [[agár]]ral együtt, s ezzel szinte halálra ítélte a fajtát. Szerencsére voltak elkötelezett hívei, akik megmentették az erdélyi kopót. Amikor [[Budapest]]en az [[1971]]-es Vadászati Világkiállításra <ref>[http://gyulajzrt.hu/vadaszati_vilagkiallitas_1971 Budapesti Vadászati Világkiállítás 1971]</ref> készültek, és a magyar vadászkutyákat szerették volna bemutatni, kiderült, hogy az [[FCI]] az erdélyi kopót kihaltnak véli, hiszen évtizedek óta egyetlen almot sem jelentettek be. Így az 1960-as években megindult a kutatás fajtatiszta egyedek felkutatására. E fajtamentés vezetői dr. [[Győrffy (egyértelműsítő lap)|Györffy Lajos]] állatorvos és [[Fodor Tamás (zoológus)|Fodor Tamás]] biológusok voltak, akik a kutatást kiterjesztve Erdélyre Bodor László és Bogdán Imre segítségével eljutottak [[Máramarossziget]]re Nyisztor Péterhez, akinél fajtatiszta erdélyi kopókat találtak. Tőle származik az a két egyed, amelyekkel újraindult a magyarországi kopótenyésztés: Állatkerti Morzsi és Állatkerti Réka. Később 1962-63-ban dr. [[Kelemen Attila (politikus)|Kelemen Attila]] és [[Bóka Géza]] segítségével mentettek még ki kopókat a [[Beszterce-Naszód megye]]i [[Zselyk]]ről. Így indult meg a fajta újjáélesztése dr. [[Anghi Csaba]] és dr. [[Szederjei Ákos]] irányítása mellett.