„III. dinasztia” változatai közötti eltérés

Az óegyiptomi '''III. dinasztia''' az [[Egyiptomi Óbirodalom|Óbirodalom]] korának kezdete. Ez az uralkodóház alapozta meg az egységes [[Egyiptom]] kulturális és gazdasági rendszerét, alakította ki azt a hatalmi struktúrát, amely az önálló Egyiptom teljes fennállása alatt mintaképpé vált. Sajátságos módon a III. dinasztia -– amely körülbelül egy évszázadon át vezette a [[Nílus]]-völgyét -– még kevésbé ismert, mint a megelőző korok. Csak első és utolsó tagja olyan, akikhez tényszerű eseményeket tudunk kötni, egykorú vagy közel egykorú feliratos emlékekkel összevetni. Ez a dinasztia az [[ókori Egyiptom]] egyik legfontosabb, és legrejtélyesebb időszaka, a ''lépcsős piramisok'' korszaka.

A III. dinasztia személyi határai egy -– már az ókori Egyiptomban kialakult -– konvenció eredményeképp jöttek létre. Lényegében [[Manethón]] munkája nyomán szakaszol az újkori egyiptológia, az ő dinasztiabeosztását átvéve. A Manethónnál megjelenő korszakolás figyelemre méltó egyezést mutat az [[I. Széthi]] korában keletkezett [[abüdoszi királylista]] tartalmával, ahol [[Meni]], [[I. Montuhotep]] és [[I. Jahmesz]] kiemelt módon szerepelnek. A dinasztiákba sorolás is Manethónt követi. A mai [[kronológia]] e ponton annyiban tér el az ókori hármas szakaszolástól, hogy az [[Egyiptomi Óbirodalom|Óbirodalom]] korát a III. dinasztiától kezdi, nem az elsőtől. Ennek oka [[Dzsószer]] személye.

A III. dinasztia korát csak ''lebegő kronológiába'' lehet foglalni, mivel az Óbirodalmat követő összeomlás miatt a leletanyagban, a feliratos emlékekben és a később összeállított királylistákban lényeges hézagok vannak. A lebegő kronológia hibahatára nagyjából egy évszázad (± 50 év). A dinasztia kezdetét -– ''Dzsószer Netjerierhet'' trónra lépését -– az elfogadott kronológiák többnyire i. e. 2715 és i. e. 2686 közé teszik. [[Manethón]] kilenc uralkodónevet sorol fel munkájában, akik ehhez a dinasztiához tartoznának, az egyiptológia azonban csak hét királynevet ismer a korszakból, és e hét névből is öt homályos személyazonosságú. A [[Szanaht]] uralkodásával kapcsolatos álláspontok nagyban befolyásolják a dinasztia kezdetének elgondolásait.

A dinasztia végét ''[[Huni]] Niszuteh Hóru-Hehadzset'' halála jelzi, ennek időpontjában már nagyobb konszenzus alakult ki, mint a kezdetre vonatkozóan: általában az i. e. 27. század harmadik-negyedik negyede (i. e. 2625) körüli időpont elfogadott. Huni azonban -– [[Sznofru]] apja lévén -– a [[IV. dinasztia|IV. dinasztiába]] is sorolható.

| [[II. Noferkaré (Nebkaré)|Noferkaré]]

Az Óbirodalomban új folyamatok indultak meg mind a királyság intézményrendszerének szerveződésében és működésében, mind a vallásban. A III. dinasztia még sajátosan átmeneti jellegű képződmény. Már egy egységes állam despotikus istenkirálysága, melyben a legnagyobb hangsúlyt a mitológiák szinkretizálása kapta -– nyilvánvalóan az egység ideológiai alapjának megteremtése céljából -, ekkorra datálhatók a korai helyi kultuszok ''[[henoteizmus|henoteisztikus]]'' átalakulásai. Ugyanakkor még a központi államigazgatás, de egyáltalán a hivatalnokrendszer átszervezéséről nincs adat, ami jelentős szerepet kapott a IV-V. dinasztia folyamán. Igaz, arra sincs adat, hogy ugyanolyan módon kormányoztak volna, mint az I-II. dinasztia korában, ez lényegében kizárható, mert az uralkodó státuszának megváltozását konkrét adatok bizonyítják, a királyi titulatúrától kezdve a királytemetkezésig. A III. dinasztia a belügyek intézésének módjában eltér a IV-VI. dinasztiától, eme keverékjelleg miatt afféle „nulladik átmeneti időszak”-ként értelmezhető.

Dzsószer államának szervezetéről, a közigazgatásról konkrétan nem sokat tudunk, de úgy tűnik, az állam tevékenységét közvetlenül ő irányította, vagyis egymaga koordinálta a '''hat nagy udvar''', a szepat-kormányzók (nomarkhészek), az állami raktárak és műhelyek életét. Nem kimutatható ugyanis, hogy a IV. dinasztia előtt létezett volna a szati tisztség (''[[Vezír (Ókori Egyiptom)|vezír]]''), aki afféle miniszterelnökként átvette a királytól mindeme feladatokat. A szepatok felügyelői ebben a korban még szétszórt területek felett őrködtek -– ellentétben a későbbi szepat-rendszerrel -–, ami megnehezítette az önállóskodást.

A III. dinasztia állama kétségkívül az egyszemélyi kormányzás rendszere volt, amely csak a IV. dinasztia kezdetén -– [[Sznofru]] majd [[Hufu]] alatt -– kezdett fellazulni a királyi családtagok címhalmozásával és állami feladatköreivel.

A gazdaság a II. dinasztia végére gyökeresen átalakult. Az Óbirodalom korára minden termőföld a király személyes tulajdona, néhány önálló faluközösséget kivéve, mely változások talán az országegyesítés folyományai. A földtulajdon királyi kézbe kerülésének módja ismeretlen. A folyamat nemcsak részleteiben, de egészében is homályos. Nem tudni, milyen jogon sajátította ki az uralkodó a területeket -– erőszak jogán ''(ius quiritum)'', az istenkirály jogán, parancsszóval vagy „önkéntes” felajánlásképp -, mindenesetre az Óbirodalomra a földmagántulajdon szinte ismeretlen fogalommá vált. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a parasztságot gyakorta telepítették át a közvetlen királyi felügyelet alatt álló újonnan alapított városokba és falvakba. Így az eredeti földközösségek szükségszerűen megszűntek, újak pedig nem alakulhattak. Az uralkodó a megszerzett területeket már csak használatba adta, tulajdonba sosem. Kiváltságos földek nem léteztek, minden földhasználónak azonos kötelezettségei voltak. Az államapparátus bár szerény, de elegendő és kielégítő volt, nem túlságosan nagy igényekkel.

A klasszikus kor folyamán Egyiptom lakossága stabilan tartotta a körülbelül nyolcmillió fős lélekszámot, azaz épp annyi volt, mint az arab-Egyiptom lakossága az első világháború vége felé. Az ország gazdasága azonban mintegy 16 millió embert is eltarthatott volna, vagyis nyolcmillió ember eltartására elegendő élelem-felesleg képződött minden esztendőben -– ma már nem könnyű elképzelni az uralkodó hatalmát, akinek mindez a személyes tulajdona volt.

Egyiptomban nem voltak fémbányák -– ha lettek volna, akkor is a király tulajdonában -, a külföldről beszerzett fémek a lakosság számára elérhetetlenné váltak. Igaz ez a ''rézre'' is, így a kőrézkori ''(chalcolithikum)'' és rézkori Egyiptomban tulajdonképpen nem használtak rezet. Egyiptomban már a III. évezred elején megjelentek a pénzgazdálkodás, a pénzforgalom egyes elemei, melyek azonban a krónikus fémhiány miatt nem fejlődtek tovább. A cserekereskedelem már ekkor úgy bonyolódott, hogy az elcserélendő árut felértékelték, mennyi rezet vagy ezüstöt ér, majd ugyanekkora réz- vagy ezüstértékű árura cserélték.<ref>1 ''deben'' súlyú (kb. 91 grammos) egységekben mértek, melynek váltóegysége 12 ''kedet'' volt. Az [[Egyiptomi Újbirodalom|Újbirodalom]] korában egységnyi, illetve kétegységnyi súlyú réz és ezüst tárgyakat (többnyire karkötőként a karra húzott fémgyűrűt) használtak a fizetséghez.</ref> Csak azért nem jelent meg pénzként funkcionáló értékmérő, mert az uralkodó háztartásán kívül igen nehéz volt fémekhez jutni. Abban a pillanatban, amikor a távolsági kereskedelem felszabadult a királyi monopólium alól, Egyiptomban a pénzt (illetve az ezt helyettesítő egységnyi súlyú fémtárgyakat) is elkezdték használni, jóval a föníciai példa előtt. Az arany ez időben kisebb jelentőségű volt, talán mert igen ritka volta miatt az értékmérésre alkalmatlan. Aranyhoz még az államapparátus sem jutott hozzá, így mivel hasznosítási értéke nem volt, nem lehetett értékmérő sem. Az uralkodók sokkal inkább a vagyon egyéb formáit keresték. Ugyanakkor az arany vallási jelentőséget kapott, a Nap jelképévé vált (''Arany Nap'' később ''Arany Hór'' vagy ''Arany Hórok''). Ez a kereskedelmi monopólium az Első Átmeneti Időszakban rettenetes hátrányokat okozott a közellátásban, amikor a naturális gazdálkodás a központi hatalom széthullása után képtelen a termelés színvonalát fenntartani, s a világ leggazdagabb talaján az éhínség ütötte fel a fejét.

Egyiptomban viszont a [[XVIII. dinasztia]] koráig nem volt állandó hadsereg ([[Egyiptomi Újbirodalom|Újbirodalom]]), az uralkodó a III. dinasztiáig csak afféle ''primus inter pares'' volt -– egy reprezentatív, talán szakrális személy, de tényleges hatalom nélkül. Törvényhozási jogköréről pedig a leghalványabb nyom sincs. Egyiptomban még a dinasztikus korokban is ''főnökségi rendszer'' volt, mely csak az Óbirodalom második felében kezdett oldódni, talán annak is inkább a végén. Ugyanakkor Dzsószer idejében kialakult az egyszemélyi, depotikusdespotikus hatalom -– amelynek szakrális jellege volt -–, miközben fennmaradt az állam ''redisztributív'' jellege. A főnökségi rendszerek más ismert példáihoz hasonlóan az Óbirodalom a világ egyik legbékésebb periódusa. Ismereteink szerint igen kevés nagyobb léptékű konfliktus zavarta meg a békét, s bár kifelé mutatott némi katonai aktivitást néhány uralkodó, egy hadjárat sem volt nagyobb jelentőségű, illetve hódító jellegű, csak zsákmányoló.