|
[[A buddhizmus története]] azt mutatja, hogy ha egy [[megváltás]]-tan tudatosan lemond a színpompás mitológiai külsőségekről és a díszes kultuszról, akkor mindig csupán kevesek számára szolgáló arisztokratikus filozofikus tan lehet belőle; a nagy tömeg vallási igényeinek csak korlátozott, mértékben képes eleget tenni. Ezt a buddhizmusnak azzal kellett ellensúlyoznia, hogy vagy a már előtte meglevő vallások korábbi kultuszaiból merített, vagy ő maga alakított ki olyan ájtatossági formákat és szakrális ceremóniákat, amelyek az istenek és szentek tiszteletének régebbi hasonló jellegű szertartásai helyébe léphettek. Mindkettőt megtette. Indiában minden korban megtűrte maga mellett a régi istenek és szellemek tiszteletét, ahogyan ezt még ma is megteszi [[Ceylon]]ban, [[Délkelet-Ázsia|Hátsó-Indiá]]ban és az összes többi országban, azokon a területeken, ahol elterjedt. Ezen kívül azonban a [[Mahájána|mahájáná]]ban és a vadzsrajánában létrehozott új formákat is. {{refhely|Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 1977}}
A buddhizmus hirdetői sehol sem harcoltak a bennszülött népi kultuszok ellen mint tévtanok ellen, hanem az üdvösséghez vezető igazság előkészítő fokozataként megtűrték őket, így Indiában a primitív és a [[Brahminok|bráhmana]]-kultuszokat, Ceylonban és Hátsó-Indiában a szellemekben[[Szellem (vallás)|szellem]]ekben való hitet, Kelet-Ázsiában a konfucianizmust[[konfucianizmus]]t, a taoizmust[[taoizmus]]t, a sintóizmust[[sintoizmus]]t, Tibetben a démonimádatot. A különböző korok és embercsoportok igényeihez való alkalmazkodásnak ez a módszere végül oda vezetett, hogy a buddhizmus az elő-indiai szubkontinensen annyira átalakult már, hogy metafizikai[[metafizika]]i alapelvei megőrzése ellenére sok vonatkozásban pontosan az ellenkezőjét tanította annak, amit eredetileg hirdetett. [[Gautama Sziddhártha|Buddha]] azt mondotta <ref>Szamj. 42, 6</ref>, hogy a bráhmanák hite abban, hogy rítusaik segítségével egy embert halála után a mennybe juttathatnak, éppoly téves, mintha valaki azt hinné, hogy egy vízbe zuhant sziklát szavai segítségével képes felemelkedésre késztetni. A késői [[Mahájána|mahájáná]]ban a varázsformulák (dháraní) erejébe vetett hit, amely sosem tűnt el teljesen, növekvő jelentőségre tett szert, különösen azután, hogy filozófiai megalapozást nyert azáltal, hogy a mantrák kimondását a meditáció párjának, kiegészítésének, sőt végül vele egyenértékűnek tekintette. Az idők folyamán az eszköz hamarosan elhomályosította a célt: egy formula elmormolását annyira hatékonynak tartották, hogy a teológiának külön ága alakult ki, amely a mantrák összeállításával foglalkozott, és a „[[mantra]]-módszer”-t (naja) a megváltás elnyerésében a „tökéletességek módszerei”-vel (páramitánaja) egyenértékű eljárásnak tartották. A mantrizmus végül, a [[Tantra|tantrikus]] hindu tanok és eljárások mintájára, külön „szekér”-ré fejlődött, amely „harmadik”-ként a „kis” és a „nagy” mellé került. Ez az ún. „mantrajána” vagy „[[vadzsrajána]]” (gyémántszekér) mágikus, titkos tudományt hozott létre, amely később az eredeti buddhizmustól még jobban eltávolodott azáltal, hogy női isteneket és [[Saktizmus|saktista]] eszmeáramlatokat is magába fogadott. {{refhely|Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 1977}}
== Kereszténység ==
|
