„Kultusz (vallás)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
14. sor:
== Buddhizmus ==
Az a körülmény, hogy a [[Buddhák listája|buddhák]] és [[Bódhiszattva|bódhiszattvá]]k végtelen sokaságát tisztelték, akik az embereknek a tökéletesség felé vezető útjuk során nemcsak az akadályok elhárításában segítenek, hanem földi bajaikban is melléjük állnak, szükségessé tette a kultusz gazdagabb kiépítését is. Ezért a nirvánában végleg kihunyt világmegvilágosító szobrai előtti egyszerű imádkozás mindinkább helyt adott egy bonyolult [[rituálé]]nak, amelynek célja, hogy elnyerjék a kegyét azoknak a [[megváltás]]hozóknak, akik ''„szétszakítják a szenvedés hálóját, orvosai a betegnek, a boldogtalannak pedig apja és anyja lesznek”''. Az a régi elképzelés, amely szerint a végrehajtott szakrális cselekmények nem úgy nyerik el jutalmukat, hogy mivel a földöntúli lényeknek örömet okoznak, ezért azok valamilyen módon hálásnak mutatkoznak értük, hanem úgy, hogy ezek az aktusok önmagukban hatékonyak, képesek bizonyos erőket létrehozni, és a hívőknek [[transzcendens]] érdemeket szerezni, az újabb felfogás mellett változatlanul fennmaradt. Sőt, előfordult, hogy a [[Természetfeletti|földöntúli]] lényekhez intézett fohászkodás idővel mágikus hatású formula rangjára emelkedett, és úgy gondolták, hogy e formulák kimondásával érdemeket lehet szerezni. Ilyen pl. a [[Tibet]]ben elterjedt, közismert hat szótagú varázsformula, „([[Om mani padme hum|Om mani padmé húm]]”, eredetileg valószínűleg Manipadmához, az [[Avalókitésvara|Avalókitésvará]]hoz közel álló istennőhöz intézett ima volt, később azonban Manipadmá nevének („akinek drágakőből való lótusza van”), a két áldást osztó hang: „óm” és „húm” között álló vocativusát locativusnak (padmé = a lótuszban) és egy előtte álló nominativusnak (manih helyett mani = a drágakő) magyarázták, és így értelmezték: ''„a drágakő a lótuszban van”''. E szent szavaknak a legkülönfélébb misztikus magyarázatokat adták, pl.: ''„a Buddha megjelent a világban”'' és hasonlókat. Mindenesetre feltételezik, hogy a formula alkalmazása gyarapítja a jótettek kincstömegét. A Kárandavjúhában (67, 69 skk.) egy bódhiszattva azt mondja: ''„Meg tudom számlálni, hogy hány homokszem van a négy nagy óceánban, de nem tudok számot adni annak az érdemnek a nagyságáról, amelyet a hat szótagú nagy varázsformula kimondása jelent.”'' {{refhely|Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 1977}}
[[A buddhizmus története]] azt mutatja, hogy ha egy [[megváltás]]-tan tudatosan lemond a színpompás mitológiai külsőségekről és a díszes kultuszról, akkor mindig csupán kevesek számára szolgáló arisztokratikus filozofikus tan lehet belőle; a nagy tömeg vallási igényeinek csak korlátozott, mértékben képes eleget tenni. Ezt a buddhizmusnak azzal kellett ellensúlyoznia, hogy vagy a már előtte meglevő vallások korábbi kultuszaiból merített, vagy ő maga alakított ki olyan ájtatossági formákat és szakrális ceremóniákat, amelyek az istenek és szentek tiszteletének régebbi hasonló jellegű szertartásai helyébe léphettek. Mindkettőt megtette. Indiában minden korban megtűrte maga mellett a régi istenek és szellemek tiszteletét, ahogyan ezt még ma is megteszi [[Ceylon]]ban, [[Délkelet-Ázsia|Hátsó-Indiá]]ban és az összes többi országban, azokon a területeken, ahol elterjedt. Ezen kívül azonban a [[Mahájána|mahájáná]]ban és a vadzsrajánában létrehozott új formákat is. {{refhely|Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 1977}}
| |||