Wikipédia

„István angol király” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
78. sor:
==Uralkodásának első évei (1136–39)==
[[File:Stephen bird.jpg|thumb|István, kezén sólyommal (14. század)]]
Közvetlenül koronázása után Istvánnak Észak-Angliába kellett vonulnia. [[I. Dávid skót király|Dávid]] skót király Henrik halálának hírére benyomult az országba és elfoglalta [[Carlisle (Anglia)|Carlisle]]-t, [[Newcastle upon Tyne|Newcastle-t]] és néhány másik fontos várat. Ekkoriban a határ még nem volt véglegesítve és a skótok hagyományosan maguknak követelték [[Cumberland]]ot. Dávid ezenfelül [[Northumbria|Northumbriára]] is igényt tartott, miután annak korábbi grófjának lányát vette feleségül.<ref name="Carpenter, p.165.">Carpenter, 165. o.</ref> István seregével együtt gyors ütemben északra masírozott és [[Durham (Anglia)|Durhamban]] találkozott a skót királlyal.<ref name=King2010P53>King (2010), 53. o.</ref> A két uralkodó kiegyezett egymással, Dávid Carlisle kivételével visszaadta a megszállt területek nagy részét, cserébe István elismerte Dávid fiának, [[Henrik northumbriai gróf|Henriknek]] angliai birtokait és megerősítette őt Huntingdon grófjaként.<ref name=King2010P53/>
 
István ezután visszatért délre és 1136 húsvétjára Westminsterbe összehívta udvartartását.<ref>King (2010), 57. o.</ref> Az eseményen a bárók többsége és a magas rangú egyházi tisztségviselők egyaránt megjelentek.<ref>King (2010), 57–60. o.; Davis, 22. o.</ref> Az uralkodó megerősítette, hogy betartja az egyháznak tett ígéreteit, megígérte, hogy orvosolni fogja a Henrik uralkodása alatt felmerült sérelmeket és megváltoztatja a királyi erdők korábbi használati jogait.<ref>Carpenter, 167. o.</ref> Egyebekben elődje politikáját kívánta folytatni és megerősítette helyén a királyság valamennyi grófját.<ref>White (2000), 78. o.</ref> A jelenlévők között birtokokat osztott szét és az egyháznak jelentős alapítványokat tett.<ref>Crouch (2008a), 29. o.; King (2010), 54–55. o.</ref> A koronázást [[II. Ince pápa|II. Ince]] pápa még ebben az évben jóváhagyta, miután Blois-i Henrik tett arról, hogy eljussanak hozzá Theobald és VI. Lajos francia király támogató levelei (Lajos úgy vélte, hogy Matilda megkoronázásával az Anjou-grófok hatalma kényelmetlenül megerősödne Nyugat-Franciaországban).<ref>Crouch (2008b), 46–47. o.</ref>
86. sor:
Eközben Normandiára rátámadt a másik trónkövetelő, Matilda férje, Geoffroy gróf. Már 1136 elején becsapott a hercegségbe, majd egy rövid tűzszünetet követően az év végén újra támadott, bár területfoglalás helyett inkább csak fosztogatott és gyújtogatott.<ref name=BarlowP168>Barlow, 168. o.</ref> Az angliai gondok miatt István nem tudott személyesen foglalkozni vele, ezért [[Waleran de Beaumont]] worcesteri grófot nevezte ki nevezte ki a normandiai királyi erők parancsnokának, a védekezést pedig bátyja, Theobald koordinálta.<ref>Crouch (2008b), 46–47. o.; Crouch (2002), 252. o.</ref> A király maga 1137-ben utazott Normandiába, ahol Theobalddal és VI. Lajossal közösen megállapodtak egy Anjou-ellenes szövetség létrehozásáról.<ref>Crouch (2008b), 47. o.</ref> A megállapodás részeként Lajos elismerte István fiát, [[IV. Eusztáz boulogne-i gróf|Eusztázt]] Normandia hercegeként, ő pedig hűbéresküt tett a francia királynak.<ref>Barlow, 168. o.;</ref> A király ezután megpróbálta visszaszerezni azokat a határterületeket, amelyeket Anjou grófja még 1135 végén szállt meg, de seregében a normann bárók és a flamand zsoldosok úgy összevesztek, hogy szabályos csatát vívtak egymással.<ref>Davis, 27. o.; Bennett, 102. o.</ref> A bárók ezután elvonultak, így a hadjárat dugába dőlt.<ref>Davis, 28. o.</ref> István inkább fegyverszünetet kötött Geoffroyjal; egyéves fegyvernyugvásért cserébe kétezer márkát fizetett a grófnak.<ref name=BarlowP168/>
 
Istvánnak koronázása előtt egyértelműen jó viszonya volt az egyházzal, de aztán megjelentek az első konfliktusok. Megígérte, hogy felülvizsgálják mindazon birtokok jogállását, amelyeket 1087 óta elvettek az egyháztól; ezek a földek azonban ekkor már jellemzően nemesek tulajdonában voltak.<ref name=BarlowP168/> Amikor Blois-i Henrik visszakövetelte a glastonburyi apátság kiterjedt [[devonDevon (megye)|devoni]]i birtokait, ez helyi lázongást eredményezett.<ref name=BarlowP168/> 1136-ban meghalt [[William de Corbeil]] canterburyi érsek és a főpapság rossz szemmel nézte, amikor István rátette a kezét a vagyonára.<ref name=BarlowP168/> Az érseki címre Blois-i Henrik is pályázott, István azonban nem öccsét, hanem BeciBec-i Theobaldot támogatta, Henrik pedig vigaszképpen [[pápai legátus]]i kinevezést kapott.<ref>King (2010), 317. o.</ref>
 
István első uralkodói évei többféleképpen értékelhetőek. Egyrészt stabilizálta az északi, skót határt, megállította Geoffroy normandiai támadásait, szövetséget kötött a francia királlyal, jó viszonyt ápolt az egyházzal és élvezte a bárók többségének támogatását.<ref>Barlow, 165, 167. o.; Stringer, 17–18. o.</ref> Másrészt viszont Észak-Anglia gyakorlatilag Dávid skót király és fia, Henrik kezére került, elvesztette Walest, a normadiai harcok destabilizálták a hercegséget és egyre több főúr érezte úgy, hogy nem kapta meg a neki megígért vagy megérdemelt kormányzati posztot vagy birtokot.<ref>Barlow, 168. o.; Crouch (1998), 264. o.; Carpenter, 168. o.</ref> A király emellett 1138-ra gyakorlatilag kiürítette a Henrik által ráhagyott tele kincstárat; a fényűző udvartartás és angol és normandiai földön harcoló zsoldos seregek fenntartása igen sokba került.<ref name=CarpenterP169>Carpenter, 169. o.</ref>
96. sor:
[[File:Prince Henry of Scotland 1139 692124.jpg|thumb|left|Henrik northumberlandi gróf (Dávid skót király fia) által, a saját nevében kiadott ezüstpenny]]
 
István katonai vezetőként saját közelharci képességei, ostromban való jártassága és főleg amiatt tűnt ki, hogy seregeit akár nagyobb távolságokra is igen gyorsan tudta mozgatni.<ref>Stringer, 15–16. o.; Davis, 127. o.</ref> A lázadásokra isés inváziókra válaszul párhuzamosan több hadjáratot szervezett, elsősorban Angliára fókuszálva. Feleségét megbízta, hogy Boulogne-ból keljen át a La Manche-csatornán és foglalja vissza a Róbert katonái által tartott Dovert.<ref name=BarlowP169/> Kíséretének néhány lovagját északra küldte, hogy segítsenek a skótok elleni harcban; Dávidot még abban az évben a [[zászlócsata|zászlócsatában]] meg is futamította a Thurstan yorki érsek vezette angol sereg.<ref name=CarpenterP166>Carpenter, 166. o.</ref> A győzelem ellenére azonban nem sikerült kiszorítani a skótokat Észak-Angliából. Maga István nyugatra indult, hogy visszafoglalja [[Gloucestershire]]-t. Visszavette [[Hereford (Herefordshire)|Hereford]]ot, [[Shrewsbury]]t és [[Bath]]-t, [[Bristol]]lal viszont nem boldogult, így csak a környékét dúlta fel.<ref name=BarlowP169/> A lázadók Róbert segítségére vártak, ő azonban Normandiában maradt és Matildát próbálta meggyőzni arról, hogy szálljon partra Angliában.<ref>Bradbury, 67. o.</ref> Még az év vége előtt Dover is megadta magát a királyné seregének.<ref name=Crouch2002P256>Crouch (2002), 256. o.</ref>
 
A hadjáratok jól haladtak és István ezt kihasználva északra küldte feleségét, hogy kössön egyezséget a skótokkal. A durhami egyezmény alapján Dávid és fia, Henrik megmaradhattak Cumbria és Northumbria grófjainak, de hűséget kellett esküdniük Istvánnak és meg kellett ígérniük, hogy nem fognak ellene fegyvert.<ref name=CarpenterP166/> Sajnálatos módon azonban a király ezzel magára haragította Chester grófját, [[Ranulg chesteri gróf|Ranulf de Gernon]]t, aki magát tartotta Carlisle és Cumberland jogos urának;<ref name=DavisP50/> István azonban így már felkészülhetett Róbert és Matilda várható angliai partraszállására.<ref>Carpenter, 170. o.</ref>
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/István_angol_király”