Mivel a Meiji korszak[[Meidzsi-kor]] harmadik évében született, Nishida egy új, egyedülálló lehetőséget kapott: az évszázados keleti filozófiai problémákat a nyugati filozófia módszereivel vizsgálhatta. Nishida eredeti és kreatív filozófiája a [[zen]] és a nyugati filozófia ötleteit tartalmazza, s célja Kelet és a Nyugat közelebb hozása.
Nishida élete folyamán számos könyvet és esszét tett közzé, köztük ''A jó kutatása'' és a ''A semmi helyének logikája és a vallásos világnézet''. Összességében Nishida életműve volt a filozófiai alapja a Kiotói Iskola számára, és az ő tanítványai gondolatainak inspirációja volt. A leghíresebb tézise a ''Basho logikája'' (basho 場所 jelentése: hely vagy topos) egy nem dualista konkrét logika, melynek célja a szubjektum-objektum megkülönböztetésének elégtelensége Arisztotelész szubjektumlogikája és Immanuel Kant predikátumlogikája, az általa „teljesen ellentmondásos önazonosságnak” nevezi az ellentétek dinamikus feszültségét, mely Georg Wilhelm Friedrich Hegel dialektikus logikájához képest nem old meg semmilyen szintézist. Inkább meghatározza a megfelelő témát, fenntartva a megerősítés és a negáció közti feszültséget ellentétes oszlopokként vagy perspektívákként.
Amikor [[David A. Dilworth]] Nishida munkájáról írt, nem említette a debütáló könyvét a hasznos könyvek osztályozásában. A ''A jó kutatása'' c. könyvében Nishida a tapasztalatról, a valóságról, a jóról és a vallásról is írt. Azt állította, hogy egyetlen valós formája a tapasztalatnak a tiszta tapasztalat.
