„Charles Baudelaire” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
17. sor:
Lapot szerkesztett az [[1848. februári forradalom]] idején, kritikai kötete jelent meg. A társadalmi haladás eszméjéből később hamar kiábrándult. Az ötvenes évek elején ismerkedett meg a kor híres-hírhedt irodalmi szalonját vezető Madame Sabatier-vel, akihez több versét írta, s akinek az alakja felismerhető [[Gustave Flaubert|Flaubert]] ''Érzelmek iskolája'' című korrajz-remekművében.
 
A ''[[A Romlás virágai]]'' című [[1857]]-ben könyvbe gyűjtve megjelent verseiért az ügyészség „istenkáromlás” és „erkölcsgyalázás” vádjával perbe fogta (egyidőben Flaubert perbefogásával a [[Bovaryné]] miatt). Flaubert-t felmentették, Baudelaire-t azonban könyve megcsonkítására kényszerítették. A költő alkohol- és ópium-mámorba menekült, a [[szifilisz|vérbajt]] is elkapta. ''A romlás virágai''nak második, bővített kiadása ([[1861]]) után Baudelaire a fiatal költők és irodalmárok művészi példaadója lett, a modern költészet legnagyobbjaként tekintenek rá. Próza-költeményei ''(Le Spleen de Paris)'' és a romantikával foglalkozó esztétikai írásai befolyásolták több írónemzedék nézeteit. A dekadens életérzés irodalmi megszólaltatója, a szimbolista költészet jelentős alakja, egyszersmind a [[szecesszió]] előfutára. Ő ismertette meg művészi rokonának, [[Edgar Allan Poe]]-nak műveit a francia olvasókkal. A legnagyobb hatást [[Rimbaud]]-ra és [[Verlaine]]-re, valamint [[Stéphane Mallarmé|Mallarmé]] már az ő elképzelésein is túlmutató költészetére tette.
 
Több előadóutat, költői estet tartott [[Belgium]]ban. (Itt került kapcsolatba [[Félicien Rops]] belga festővel, aki később a ''Romlás virágait'' illusztrálta.) Nem volt igazi sikere, dühöngve fogadta sikertelenségét. Az [[1865]]-ben [[Brüsszel]]be költözött [[Victor Hugo]] gyakori vendége lett. Belgiumban érte az agyvérzés. Párizsba szállították, itt haláláig magatehetetlen roncsként vegetált.