„Szent János Kórház” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
50. sor:
1887. június 28-án Budapest, fő és székváros törvényhatóságának közgyűlésén, a 87. évi 534. határozatában megjelölt 300 ágyas új kórház építését rendelték el, amely későbbiekben az új Szent János Kórház nevet kapta.
A [[régi Szent János-kórház]]ról, – amely a mai [[Margit körút]] és
1777-ben a nagyszombati egyetemet [[Mária Terézia magyar királynő]] rendeletére Budára helyezték. A várban lévő elméleti oktatás mellett – mint [[Hőgyes Endre]] írja a gyakorlatról: „Budán e tekintetben valamivel jobban ment a dolog, mert a tanítást a szegények kórházának betegein végezhették”. A [[19. század]] első felében a kórház saját orvossal nem rendelkezett, de Phisterer András /Buda tiszti főorvosa/, Christen Xavér Ferenc, valamint Beér János budai orvosok a kórház betegeit is kezelték, valamint a Pesti egyetemen is tanítottak.
66. sor:
1898-ban öt osztállyal indul meg a munka a diósároki épületekben: sebészet, belbeteg, gyermekbeteg, bőr- és bujakóros betegek osztálya, végül szembeteg osztály, de ugyanakkor fiókosztályként szülő és nőbeteg, gyermekragály és vegyes osztályt is felállítottak. 1903-ban épült [[Wodiáner Albert]] gazdag vállalkozó adományából egy lábadozó betegek részére készült pavilon. 1910-ben már [[röntgen]]-laboratórium létesült, 1917-ben pedig központi laboratórium. 1918-ban megalakult az ország első ortopédsebészeti osztálya. A bőr és nemi osztályt 1934-ben urológiai osztállyá alakították, majd 1935-ben új, modern szülészeti osztály épült. Később száj- és fogbeteg, fülészeti osztályok alakultak, úgyszólván minden orvosi szakma képviselve volt. Az elme-idegosztály mintegy 150 ággyal indult. A II. világháború után a Vár alatti Sziklakórház is a János Kórház kezelésébe került.
A századfordulótól kezdve a kórház nemcsak technikailag fejlődött, hanem tudományos eredményeket is értek el olyan nagynevű munkatársai, mint a belgyógyász [[Gyurmán Emil]] (1898–1923), [[Fodor Imre (orvos)|Fodor Imre]] (1945–56), [[Baráth Jenő]] (1952–67), a gyermekorvos [[Lénárt György]] (1949–71), a sebész [[Kuzmik Pál]] (1912–14), [[Manninger Vilmos]] (1914–35), [[Bugyi István]] (az [[1920-as évek]]ben), [[Sebestyén Gyula (orvos)|Sebestyén Gyula]] (1940–47), az urológus [[Rihmer Béla]] (1913-36), [[Noszkay Aurél]] (1943–74), a szülész [[Árvay Sándor]] (1944–46), a szemész [[Grósz Emil]] (1901–02)
A [[második világháború]] alatt a kórház munkájában fennakadás nem volt, bár szélsőséges körülmények között kellett dolgozniuk. A kórház dolgozói katonaszökevényeket és vallási/faji okokból üldözötteket bújtattak. Horváth Boldizsár professzor személyesen mentett ki az óbudai téglagyárból elhurcoltakat. Sajnos áldozatai is voltak a rémuralomnak, Góth főorvost a kórházból hurcolták el, dr. [[Kéry Rezső]]t a kórház területén lőtték agyon.
| |||