„Monty Python” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Eric Idle: kékít |
|||
192. sor:
Jobban szeretett egyedül, a saját tempójában írni, bár néha nehéz volt a többiekhez igazodnia egy egyszemélyes jelenettel úgy, hogy az humoros legyen. Cleese elismerte, hogy ez nem volt becsületes dolog – amikor a műsorba kerülő jelenetekről szavaztak, „mindig csak egy szavazatot kapott” – de hozzátette, hogy Idle független személyiség volt, és szerinte egyedül dolgozott a legjobban. Idle azt mondta, hogy alkalmanként különösen nehéz dolga volt: „Öt másik embert kellett meggyőznöd. És ők nem mentek a szomszédba egóért.”
Munkáira a nyelv és a kommunikáció iránti „megszállottság” jellemző: az általa játszott karakterek többsége valamilyen szempontból különleges beszédkészséggel rendelkezik. Ilyen például az ember, aki anagrammákban beszél, az ember, aki rossz sorrendben mondja a szavakat, és a hentes, aki felváltva goromba, illetve udvarias a vevővel. Legtöbb jelenetében hosszú monológ van (például az ember, aki megállás nélkül kellemetlen nyaralási élményeit ecseteli), vagy pedig a televíziós bemondók, hírolvasók nyelvezetét, beszédfordulatait tette gúny tárgyává. Palinhez hasonlóan Idle is hitelesen alakította a hiteltelen figurákat, például a [[David Frost (műsorvezető)|David Frostot]]
Mivel a csoport fiatalabb tagjaihoz tartozott ([[Cambridge-i Egyetem|Cambridge]]-ben egy évfolyammal Cleese és Chapman alatt tanult), gondolkodásában ő állt legközelebb a csoport rajongóinak nagy részét képező tizenévesekhez és egyetemi hallgatókhoz. Nem meglepő tehát, hogy a csoport kortárs popzenével, szabad szexualitással és drogokkal foglalkozó jelenetiei az ő művei. Ezekre a két- vagy többértelműség, gyakori szexuális célzások és más „pajkos” dolgok jellemzőek (ennek legismertebb példája a ''[[Nudge Nudge]]'' jelenet).
| |||