„Manhattan (együttes)” változatai közötti eltérés

Nincs szerkesztési összefoglaló
Az [[R-GO]] együttes basszusgitárosa, [[Környei Attila (zenész)|Környei Attila]] a 80-as évek végén abbahagyta az aktív zenélést és popmenedzserként folytatta tevékenységét. 1991-ben megalakította az első önálló produkcióját, a Manhattan együttest.
 
Környei a volt R-GO-s kollégáit, Holló Józsefet és Kozma Tibort kérte fel a zenék mAegírásáramegírására. 1992-ben megjelenik második lemezük Szállj fel még címmel. Az együttes elnyeri az év zenekara címet.
Az együttes folyamatosan a [[Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége|MAHASZ]] slágerlista élmezőnyében volt. 1993-ban jelent meg a harmadik Manhattan lemez Hazatérés címmel, majd utolsó közös lemez "Várj te hosszú forró nyár". A három tagra fogyatkozott együttes még 94-ben megjelentet egy újabb lemezt "Ajándék" címen.
 
Névtelen felhasználó