„Rónay Jácint” változatai közötti eltérés

[[1814]]-ben született jómódú polgári családban, eredeti családneve '''Leitzinger''' volt. Iskoláit Székesfehérváron és Esztergomban végezte. [[1831]]. október 31-én lépett be a Benedek-rendbe, [[Pannonhalmi Bencés Főapátság|Pannonhalmán]]. Novíciusi éveit Pannonhalmán (Szent-Mártonban) töltötte, majd [[Győr]]ött és 1835-től [[Bakonybél]]ben bölcsészeti tanulmányokat folytatott (tanárai [[Guzmics Izidor]], Kovács Villibáld és Bély Fidél, Majer József, Bálás Teofíl, Hollósy Jusztinián), újabb négy évig pedig [[Pannonhalma|Pannonhalmá]]n tanult hittudományokat. [[1836]]. május 24-én tett fogadalmat, ''"beesküdött a rendbe".'' Pannonhalmi évei alatt kezdett írásba, több színművet írt<ref>[[Kisfaludy Károly]]t követő stílusban</ref> (Szilágyi Mihály, Tihanyi remete, Az erény jutalma, melynek pannonhalmi színre vitelében is segített); ezek a munkák azonban kéziratban maradtak. 1839. július 20-án szentelték áldozó pappá; és főapáti szertartói kinevezést is kapott és Pannonhalmán kezdett működni. [[1841]]-ben bölcsész doktoribölcsészdoktori oklevelet szerzett a pesti egyetemen és 1840-től a bencések Győri Líceumban tanította a rendi növendékeket bölcsészeti tanokra egészen 1848-ig. Győri működés alatt írta ''„Mutatvány a tapasztalati lélektan köréből"'' című művét, illetve folyamatosan publikált a győri ''[[Hazánk]]'' című lapban is (Koponya-és arcisme, Élet története). Az újságban közölt 8 írásaiból 1847-ben ''„Jellemisme"'' címmel kötet jelent meg. 1847-ben a ''Mutatvány a tapasztalati lélektan köréből'' című írásáért az [[Magyar Tudományos Akadémia|MTA]] levelező tagjává választották. Székfoglaló előadását 1847. december 29-én ''"Az emberi agyról és befolyásáról a szellemi életre"'' címmel tartotta meg. Ekkor változtatta nevét Rónayra.

Tanári pályafutását az [[1848–49-es forradalom és szabadságharc|1848-as forradalom]] szakította félbe, belépett a győri nemzetőrségbe, tábori papként. 1848. április 1-jén Győrött, a Fő téren (ma Széchenyi tér) [[Lukács Sándor (politikus)|Lukács Sándor]] forradalomra felhívó beszéde után elmondta a pesti nemzetőrök imáját. Április 9-én a győri [[nemzetőrség (1848)|nemzetőrséggel]] tartott [[Pozsony]]ba, s itt a Grassalkovich-palota ablakából lelkesítő beszédet mondott a pozsonyi néphez és hálaadó imát tartott az első magyar minisztérium kineveztetése alkalmából tartott isteni tiszteletenistentiszteleten. Visszatérve Győrbe kiáltványt intézett a magyar papsághoz ''Szózat a magyar papsághoz'' címmel. 1848 májusától követve csapatát részt vett a [[Komárom (Szlovákia)|komáromi]] vár védelmében, maga is segédkezett a sáncok építésénél, ezután a [[schwechati csata|schwechati csatá]]nál is jelen volt. A csatvesztéscsatavesztés után visszatért Győrbe. Ekkor [[Csány László]] forradalmi kormánybiztos, decemberben Pestre küldte Kossuthoz[[Kossuth Lajos|Kossuth]]oz, azzal az üzenettel, hogy Győr tarthatatlan. [[Czuczor GergelynélGergely]]nél szállt meg, Czuczort azonban letartóztatták, ő pedig Tatán keresztül visszatért Pannonhalmára, ahol a főapát zárdafogollyá nyilvánította, amit csak a magyar győzelmek után tett semmissé.

Ezután visszatért Győrbe, ahol első intézkedése volt, hogy a Püspökvárból[[Püspökvár]]ból körlevelet intézett az egyházmegye papjaihoz, melyben az általános felkelésre és a végső ellenállásra szólította fel a papságot, és rajtuk keresztül a hívőket. Júniusban már [[Kálóczy LajossalLajos]]sal együtt kellett menekülniük a Püspökvárból először [[Kecskemét]]re, onnan [[Szeged]]re, majd [[Arad (Románia)|Arad]]ra. Aradon találkozott Lukács Sándorral, akivel a szabadságharc utolsó napjaiban Arad-Gyorok-Világos környékén bolyongtak. [[Hortobágy (tájegység)|Hortobágy]]on, Lórépusztán húzták meg magukat. Innen tovább álltak és Rónay ''Hegyi Rudolf'' álnév alatt hol íródeákként, hol gyógyszerész-segédként bujdosott ismerőseinél. Ez idő alatt írta meg ''A lélektan természettani rendszere'' című munkáját. 1850 tavaszán [[Nádudvar]]on volt [[gyógyszerész]]-segéd, de a csendőrök nyomára bukkantak és menekülni kényszerült; Miskolcon és Lipótszentmiklóson át 1850. május 26-án lépte át a magyar határt, Johann Kaiser (szabómester) névre szóló útlevéllel. Először [[Wrocław|Boroszló]]ba innen pedig [[Hamburg]]ba ment, holahol számos menekülttel találkozott, akik jegyzőjükké választották. Azonban Hamburgból is kiutasították, így hát Brüsszelen át [[London]]ba utazott (július 10.).

AngliábanItteni nehezenélete kezdődöttangol sora,nyelvtudás nemnélkül bírvanehezen azindult. angol nyelvet aA nyomortól a [[Pesti Napló]] akkori szerkesztője, [[Császár Ferenc]] mentette meg, aki felkérte, hogy írjon az újságba, névtelenül. Időközben az angol nyelv tanulásába fogott, ebben John Bird orvos volt segítségére. Az angol nyelvet beszélve tevékenykedni kezdtek a magyarok érdekében (addig is tartott beszédeket, de latinul).

Ezután folyamatosan publikált az angol lapokban. [[Széchenyi István|Széchenyi]] ''Blick'' című írását sajtó alá rendezte és kiadót is próbált találni. A Blick későbbi nyugatra juttatásában feltehetően Lady Staffordnak is szerepe volt.<ref>http://www.c3.hu/scripta/holmi/00/07/09fenyo.htm

[[Louis Lucien Bonaparte|Louis Lucien Bonaparté]]t is tanította magyar nyelvre és számos magyar írást fordított számára angolra ([[Reguly Antal]] hagyományai I. A vogul föld és nép), de tanította a dúsgazdag angol grófnőt, Anne Mackenzie StaffordnakStaffordot is.

[[1860]]-ban az októberi diploma és az alkotmány visszaállítása után Székesfehérvár megválasztotta képviselőjének, Győr városa pedig bizottsági tagnak (Kossuthtal, [[Klapka György (tábornok)|Klapkával]] és [[Xántus Kános|Xántussal]] egyetemben), de ő ekkor még nem tért haza. Továbbra is írt cikkeket főleg politikai jellegűeket ([[Mészáros Lázár]], [[Kemény Farkas]], [[Beöthy Ödön]], [[Karády Ignácz]], [[Mednyánszky Cézár]], [[Tüköri Lajos]], [[Batthyány Kázmér]] és [[Lukács Sándor (politikus)|Lukács Sándor]]); írásai a Magyar Sajtóban és a Győri Közlönyben jelentek meg. Emellett írt az angol Times-nak, és az [[Egressy Gábor (színművész)|Egressy Gábor]] által szerkesztett ''„Szinházi lapjában"'' is közöötek tőle írásokat („Kean Edmund, angol színész életrajzát"), a Pesti Naplóban a ''„török-angol diplomatiai levelezést"'', [[Kőrösi Csoma Sándor]] hátrahagyott irataiból egyes adatokat, és Kőrösi Csoma Sándor]] kelet-indiai sírjának "photographiai rajzát".

Szintén londoni tartózkodása alatt írta a ''Fajkeletkezésről'' című természettudományi munkáját, melyben az ember helyét és régiségét jelöli meg a természetben. A könyv a [[darwinizmus]] ismertetése. 1865-ben tagja lett a londoni antropológiai társulatnak.

[[1866]]. [[szeptember 17.|szeptember 17-én]] búcsúzott el Londontól és szeptember 26-án újra rendtársainak körében volt Pannonhalmán. Miután haza jött, a [[Nemzeti Színház]] drámabíráló bizottsági tagja lett, [[1867]]. január 12-én az országgyűlési mandátumáról lemondott Kálóczy Lajos helyére megválasztották országgyűlési képviselőnek Győr vármegye, péri választó kerületében. 1867-ben az [[Magyar Tudományos Akadémia|MTA]] jegyzőjévé és rendes tagjává választotta, székfoglaló beszéde "Az [[ősember]]ek haladásáról" címet viselte. Az MTA ezután II. osztály titkárjának választotta. Szintén 1867-ben az angol Kent-barlangról értekezett a magyar orvosok és természetvizsgálók [[rimaszombat]]i nagy közgyűlésén. Az 1868-as egri közgyűlésen pedig az [[eljegesedés]]ről tartott előadást. [[Geológia]]i előadásokat tartott még Vachottné intézetében, egy télen át hetenként egyszer, Kovács Sebestyén Endre házánál, Székesfehérvárott a Vörösmarty-körben és az Akadémia 1871. évi nagygyűlésén. 1867-1871-ig az akadémia Értesítőjének szerkesztője volt. [[1867]]-ben részt vett a [[Magyar Történelmi Társulat]] megszervezésében.

Az országgyűlésen mint a tanügyi bizottság tagja működött, egyúttal 1871-ben a Vallás és Közoktatási Minisztérium osztálytanácsosa. [[1871]]. június 3-án az országgyűlés Rónayt ajánlotta [[Rudolf trónörökös]] tanárának. Az ajánlás [[Andrássy Gyula (politikus, 1823–1890)|Andrássy Gyulának]] volt köszönhető, aki Erzsébet királynénál javasolta Rónayt a tanári posztra. [[Erzsébet magyaar királyné|Erzsébet]] harcolta ki alkalmazást az udvarnál; alkalmazása azért volt problémás a mélyen hívő udvarnál, mert bencés szerzetes létére a darwinizmust hirdette. Rudolf nevelése miatt mondott le országgyűlési képviselőségéről. Szeptember végén Budán találkozott, Rudolf nevelőjével Latourral, aki közölte vele a személyére és tanítására vonatkozó feltételeket: magyar és saját szemléletének megfelelően<ref>Vasárnapi Újság 1889. április</ref> oktassa a trón örökösét. Rudolf és Rónay október 20-án találkozott először, egy ebéd során. Rónay hetenként 3 órát adott főhercegi tanítványának, összesen 127 előadást. Rudolf 1872. december 23-án Budán tett kiváló előmeneteléről bizonyságot [[Horváth Mihály]] és [[Toldy Ferenc]] jelenlétében. Munkája elismeréséül megkapta a [[Szent István rened|Szent-István-rend lovagkeresztjét]] (1876).

[[1875]]. február 5-én az udvartól (Erzsébet királyné kívánságára) hivatalos kinevezést kapott, melyben [[Mária Valéria főhercegnő]] nevelése és oktatása vezetésével bízatott meg, szintén teljes egészében magyar nyelven. 1883-ig volt Mária Valéria nevelője, ezalatt megírta emlékiratait, melynek első öt - 1873-ig terjedő - kötetét öt tíz példányban ki is nyomtattatta, azokból egy példányt a királynak, egyet a királynénak, egyet a trónörökösnek, egyet Mária Valériának, egyet József Főhercegnek, egyet pedig Simor János prímásnak adott (a többit halála után rendelte kiosztani: MTA, [[Nemzeti Múzeum]], [[Pannonhalmi főapátság]]). A többi négy kötet kéziratban maradt, a királyi családnál eltöltött idő bizalmas jellege miatt. Mária Valéria bérmálója is ő volt, a schönbrunni kastély kápolnájában, 1882. január 14-én. Rónay látta el 1876. január 26-án a haldokló [[Deák Ferenc (igazságügy-miniszter)|Deák Ferenc]]et az [[Szentség|utolsó kenet]]tel és le is írta a jelenetet. Szintén Ő kísérte Mária Valériát a Haza bölcsének ravatalához. Mária Valéria nevelése alól 1883. május 29-én mentették fel. Munkájáért újabb elismerésben részesült, a vaskoronarend nagykeresztjét kapta.