„Pour le Mérite” változatai közötti eltérés

1810 januárjában, a [[napóleoni háborúk]] idején [[III. Frigyes Vilmos porosz király|III. Frigyes Vilmos]] úgy rendelkezett, hogy a Pour le Mérite-et azontúl csak katonatisztek kaphatják. 1813-ban a király egy újabb, tölgyfaleveles kiegészítést tett a kereszt fölé. A tölgyfaleveles Pour le Mérite-et magas rangú katonatisztek kaphatták a csatában nyújtott különleges teljesítményükért. Az eredeti szabályok szerint ez egy erőd bevétele, megvédése, vagy egy csata megnyerése lehetett, de az első világháború idején a tölgyleveles Pour le Mérite-et már inkább egy magasabb fokozatként fogták fel. 1918 elején felmerült, hogy a tölgyleveleket is adják meg az érdemrenddel már rendelkező csúcspilótának, [[Manfred von Richthofen|Manfred von Richthofennek]]nek, de ő nem felelt meg a szigorú feltételeknek, ezért inkább a [[Vörös Sas-rend]] harmadik fokozatával (a Koronával és Kardokkal) tüntették ki. Ez is kivételes megtiszteltetés volt, a 3. fokozathoz legalább alezredesnek kellett lenni és az egész háború alatt mindössze kétszer adományozták a Vörös Sas ezen formáját.

A Pour le Mérite az [[I.első világháború|I.első világháborúban]] tett szert nemzetközi ismertségre. Bár elvileg bármelyik tiszt megkaphatta, a leghíresebb kitüntetettek a háborús propagandagépezet által idealizált vadászpilóták voltak. A háború elején legalább nyolc ellenséges gép lelövése volt a feltétele a kék kereszt odaítélésének. Az ászpilóták közül elsőként [[Max Immelmann]] és [[Oswald Boelcke]] kapta meg a Pour le Mérite-et 1916. január 12-én. Állítólag Immelmannról kapta az érdemrend a ''Blauer Max'' becenevet.