„Elektromos töltés” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 31.46.29.48 (vita) szerkesztéséről Fizped szerkesztésére |
a hivatkozás előtti szóköz törlése, egyéb apróság, ld.: WP:BÜ |
||
12. sor:
Milétoszi [[Thalész]] az [[i. e. 6. század]]ban leírta, hogy elektromosság kelthető számos anyagnak, például [[borostyán (fosszília)|borostyánnak]] [[szőrme|szőrmével]] való megdörzsölésével.<ref>Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete, Akadémiai Kiadó</ref> A [[görögök]] észrevették, hogy a töltött borostyángombok magukhoz vonzanak könnyű anyagokat, mint a szőrszálakat. Azt is megfigyelték, hogy elég hosszú ideig tartó dörzsöléssel szikrát is tudnak pattintani. Ez a [[triboelektromos jelenség]] vagy [[elektrosztatikus feltöltődés]] eredménye.
Hosszú szünet után [[1600]]-ban az angol [[William Gilbert]] kezdett ezzel a jelenséggel foglalkozni, a ''De Magnete'' c. munkájában használta a [[görög nyelv|görög]] ηλεκτρον (''elektron,'' „borostyán”) szóból eredeztethető [[latin nyelv|modern latin]] ''electricus'' szót, ami hamarosan az angol „electric, electricity” szavak megszületéséhez vezetett. [[1660]]-ban [[Otto von Guericke]] feltalálta az ''elektrosztatikus generátort''. [[1675]]-ben [[Robert Boyle]] kijelentette, hogy az elektromos vonzás és taszítás [[vákuum]]on keresztül is hat. [[Stephen Grey]] [[1729]]-ben osztályozta az anyagokat, mint [[elektromos vezetés|vezetőket]] és [[szigetelő]]ket. [[Charles François de Cisternay du Fay]] [[1733]]-ban észrevette, hogy az elektromosságnak két fajtája van, amik kioltják egymást. A pozitív és negatív töltések létét folyadékmodellben képzelte, ezért elméletét „kétfolyadék-elméletnek” nevezte. Akkori szóhasználattal élve, Du Fay megfogalmazása szerint, az üveget selyemmel dörzsölve, az üveg „üveges” elektromossággal töltődik, és a borostyánt pedig szőrmével dörzsölve, a borostyán „gyantás” elektromossággal töltődik.
A [[18. század]]ban [[Benjamin Franklin]] volt az [[elektromosság]] egyik legjobb szakértője, aki az „egyfolyadék-elmélet” mellett érvelt. Franklin olyan folyadéknak képzelte az elektromosságot, ami minden anyagban jelen van, mint a gáz a [[leideni palack]]ban. Úgy gondolta, hogy a szigetelő felületek összedörzsölése ezt a folyadékot helyváltoztatásra kényszeríti és a folyadék áramlása [[elektromos áram]]ot hoz létre, ha egy anyagban túl kevés a folyadék, akkor a töltése ''negatív'', ha pedig túl sok, akkor ''pozitív''. Önkényesen vagy fel nem jegyzett okból a „pozitív” kifejezést az „üveges” elektromossággal, a „negatívot” pedig a „gyantás” elektromossággal azonosította. [[William Watson]] nagyjából ugyanebben az időben ugyanerre a magyarázatra jutott.
Bár nagyon leegyszerűsítve, de a Franklin-Watson modell közel van a mai felfogásunkhoz. Az anyag sokféle töltött részecskéből áll, zömében a pozitív töltésű [[proton]]ból és a negatív töltésű [[elektron]]ból. Egyféle [[elektromos áram]] helyett sokféle van: elektronok árama, „elektronlyukak” árama, amelyek pozitív „részecskeként” viselkednek, vagy [[elektrolit]]ikus [[oldat]]okban mind negatív, mind pozitív [[ion]]ok ellentétes irányú árama. Az elektromos áram irányát azonban - Franklin konvencióját követve – ma is a pozitív töltések áramlásának irányával definiáljuk. Ez a megegyezés egyértelművé teszi az összefüggésekben, számolásokban az előjeleket, annak ellenére, hogy természetesen az egyes vezetőkben (elektrolitokban, félvezetőkben, [[plazma|plazmában]] akár két- vagy többféle elektromos töltés áramlik ellentétes irányban. De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az elektronok tényleges áramlásának iránya a [[fémek]]ben – ami a tipikus áramvezetés esete – éppen ellentétes az így definiált áramiránnyal.
== Elektromos töltésszám a részecskefizikában ==
38. sor:
{{Elektromágnesség-box}}
{{Portál|Fizika}}
{{DEFAULTSORT:Elektromosto~ltes}}
[[Kategória:Elektrodinamika]]
| |||