„Bűncselekmény” változatai közötti eltérés

A német büntető jogtudomány igyekezett a klasszikus fogalom hibáit kijavítani, így jött létre a neoklasszikus bűncselekmény-fogalom. Alapja már nem a pozitivizmus, hanem a [[neokantianizmus]] lett. A cselekmény meghatározását úgy egészítette ki a cselekmény társadalmi hatásirányával, hogy a tiszta mulasztásos cselekményekre is magyarázatot adjon. A tényállástant pedig azzal egészítette ki, hogy nemcsak tiszta leíró jellegű elemek léteznek, hanem olyan, ún. normatív elemek is, amelyek értékelésre szorulnak. A jogellenesség terén felismerésre került az, hogy a jogszabályok megsértésén túl a cselekmény lehet materiálisan jogellenes, társadalmilag káros. A bűnösség is új értelmet kapott, amelynél nem a szándékosság és gondatlanság, hanem a felróhatóság volt a lényeges.<ref>{{Opcit|n=Görgényi–Gula–Horváth–Jacsó–Lévay–Sántha–Váradi|o=121, 122}}</ref>

 

[[Magyarország]]on csupán a [[19. század]] végén alakult ki a bűncselekmény fogalma, addig a [[középkor]]i eredetű fogalomrendszer volt érvényben. Az 1878-as első magyar büntető törvénykönyv, a [[Csemegi-kódex]] a ''Code Pénal'' megoldását követte. A magyar dogmatikusokat is ugyanazok a problémák foglalkoztatták, mint német társaikat, így került kidolgozásra a tényállástan, részben német hatásra, amely később a magyar dogmatika legkidolgozottabb területe lett. A 20. század elején kezdődött meg a bűncselekmény fogalmának tényleges kidolgozása, amelyeket a tudomány két csoportra oszt: az egyik szerint a bűncselekmény jogellenes és büntetendő cselekmény, míg a másik a bűnösséget is beépítette a meghatározásba. Kriminálszociológusok megpróbálták a társadalomellenességet is beépíteni, ám ez nem járt sikerrel, helyette az 1930-as években a tényállásszerűséget próbálták bevonni a fogalomba. A [[második világháború]] után azonban a német dogmatika jelentősége csökkent, helyette a szovjet jogtudomány került előtérbe. A [[társadalomra veszélyesség]] fogalma is ekkor került előtérbe. Kezdetben megpróbálták a klasszikus fogalmat megőrizni, kisebb kiegészítésekkel, ám az általános törvényi tényállás központi szerephez jutása zavarokat okozott, így szükség volt a fogalom átalakítására. A jogellenesség helyét átvette a társadalomra veszélyesség, előbbit pedig a tényállásszerűségbe építették be.<ref>{{Opcit|n=Görgényi–Gula–Horváth–Jacsó–Lévay–Sántha–Váradi|o=123–124}}</ref>

 

A '''bűntett és vétség''' a bűncselekmények súly szerinti felosztása, ahol a hatályos magyar jogszabály szerint bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre e törvény kétévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabását rendeli, és minden más bűncselekmény vétség.<ref>2012. évi C. törvény 5.§</ref>

 

 

A bűncselekmények felosztására szükség van, hiszen míg a törvényben általános fogalomként jelennek meg, addig azok társadalmi megítélése különböző lehet. A bűncselekmények felosztása azok súlyuk szerint történik, az 1810-es ''Code Pénal'' mintájára, amely bűntettre, vétségre és kihágásra való felosztást alkalmazta, és ez terjedt el Közép-Európában is. A felosztás ennek megfelelően lehet trichotóm (hármas), bichotóm (kettes) és monista. Magyarországon az [[1843-as büntetőtörvénykönyv-javaslat]] a kettes felosztást alkalmazta, bűntettet és kihágást különböztetve meg. A [[Csemegi-kódex]] a hármas felosztás elvét fogadta el, megkülönböztetve bűntetteket, vétségeket és kihágásokat (utóbbit külön törvény szabályozta). Az 1950. évi Btá a bűntettet és a kihágást ismerte, utóbbit az 1957. évi 17. törvényerejű rendelet szüntette meg, bevezetve a monista felfogást. Az 1961-es Btk. is ezt alkalmazta. Az 1971. évi 28. törvényerejű rendelettel került sor a kettős felosztáshoz való visszatérésre, amely a bűntettet és vétséget különbözteti meg, és mind a mai napig használatos.<ref>{{Opcit|n=Görgényi–Gula–Horváth–Jacsó–Lévay–Sántha–Váradi|o=138–139}}</ref>

Az 1971. évi 28. sz. tvr. az egy évet meghaladó büntetési tétellel fenyegetett szándékos és a három évet meghaladó büntetési tétellel fenyegetett gondatlan bűncselekményeket tekintette bűntettnek, míg a többi (szándékos és gondatlan) bűncselekményt vétségnek.<ref>http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tamop425/2011_0001_548_Buntetojog5/ch05.html</ref>

 

Büntetési tételre tekintet nélkül minden [[gondatlanság]]ból elkövetett bűncselekmény vétség.

 

*A gondatlan vétség miatt elítélt személy a szabadságvesztés kitöltésével automatikusan mentesül, míg a szándékos vétség vagy bűntett miatt elítélt csak várakozási idő eltelte után rehabilitálódik.

 

{{idézet|Btk. 4. § (1) Bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha e törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre e törvény büntetés kiszabását rendeli.

 

A cselekmény társadalomra veszélyessége tartalmi jellemző, arról tájékoztat, hogy a jogalkotó miért nyilvánítja azt bűncselekménnyé. Valamely cselekmény önmagában még nem veszélyes a társadalomra, csakis a külvilágban előidézett következmény fényében értékelhető. Társadalomra veszélyesnek számít egy cselekmény akkor, ha jogilag védendő értékeket, ún. jogtárgyakat sért vagy veszélyeztet. Tehát veszélyessége attól az értéktől függ, amely ellen irányul. Ezek közül választja ki a jogalkotó azokat, amelyek büntetendővé tétele arányban áll annak veszélyességével. Ezekhez kapcsolódik még a bűnösség fogalma, ugyanis bűnösség nélkül nincs bűncselekmény. A bűnösség a társadalomra veszélyes cselekménynek és az elkövetőjének pszichikus viszonya, amely gondatlanság vagy szándékosság formájában valósul meg, és emiatt az neki felróható.<ref>{{Opcit|n=Görgényi–Gula–Horváth–Jacsó–Lévay–Sántha–Váradi|o=129–138}}</ref>

 

{{fő|Előkészület|Kísérlet (büntetőjog)}}