„George Armstrong Custer” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
3 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta2) |
|||
104. sor:
==== Az amerikai polgárháború után ====
[[Fájl:Custer9.jpg|thumb|right|300px|Custer alezredes 1876-ban]]
A háború után [[Philip Sheridan]] tábornok oldalán [[Texas]]ba vezényelték, hogy ott a rendet helyreállítsa. Custer először örült a feladatnak. A [[louisiana]]i [[Alexandria (Louisiana)|Alexandriába]] érve egy önkéntes hadosztály irányításával bízták meg. Feladata a felszabadított rabszolgákkal való jó bánásmód felügyelete, a déli lázadók megbüntetése és saját csapatai visszafogása (a törvénytelenségek elkövetésétől) volt. A [[gyapot]]csempészek többször meg akarták vesztegetni, ő azonban ellenállt a kísértésnek. Legnagyobb problémáját saját csapatai jelentették. Az új, fegyelemhez nem szokott csapatok nem akartak résztvenni [[Texas]] megszállásában, hanem haza akartak menni. Ennek a hangulatnak a jegyében lázadás tört ki a [[2. Wisconsini Lovasezred]]ben, mely során a katonák és néhány fiatal tiszt a parancsnokok ellen fordultak. A másik probléma az volt, hogy a katonák a civil lakosságot megtámadták és fosztogatni kezdtek. Custer büntetésként a fosztogatók haját leborotváltatta és 25 korbácsütést méretett rájuk. Emellett egyre nagyobb problémát jelentett a dezertálások száma is. Custer legalább egy dezertőrt agyonlövetett, ami jelentősen lecsökkentette a dezertálók számát.{{refhely|Ambrose|248-252. o.}}<ref name="Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 4. oldal">[http://findarticles.com/p/articles/mi_m1272/is_n2588_v122/ai_15282555/pg_4 Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 4. oldal]</ref>
[[Kép:Custerportrait.jpg|balra|bélyegkép|300px|Custer 1865 körül]]
Katonái egy része nem szerette keménysége miatt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nyugati parti seregek morálja olyan alacsony volt, hogy a dezertőrök száma elérte a seregek állományának a 30%-át, az öngyilkosságot elkövetők aránya pedig 8% volt. A dezertálások nagyrészt a katonák alulmotiváltságának voltak betudhatóak. Custer a fegyelem megszilárdítását és az irigyelt elit egység létrehozását keménységgel próbálta elérni. Ennek következtében kapcsolata későbbi közvetlen helyettesével, a szintén polgárháborús hős [[Marcus Reno]] őrnaggyal meglehetősen rossz volt.<ref name="Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 4. oldal" />
Bár Sheridan tábornok támogatta Custer tábornokká való végleges kinevezését, az nem valósult meg. Ebben szerepe volt politikai nézeteinek is. A radikális republikánusok támadták, mivel ugyan megváltoztatta a [[rabszolgaság]]gal kapcsolatos nézeteit, de a fekete lakosság [[szavazati jog]]át ellenezte. Tény azonban, hogy a feketék elleni előítélet az északi államok lakosságának többségét is jellemezte. A fosztogatókkal és dezertőrökkel való bánásmódja miatt a radikális republikánus sajtó azonnal támadni kezdte a „hazájukért harcoló hősök megkorbácsolásáért és agyonlövetéséért, miközben a hazaárulókat előnyben részesíti”.{{refhely|Ambrose|248-252. o.}}
117. sor:
1866. [[július 25.|július 25-én]] a kongresszus 4 újabb lovasezredet állított fel az indiánok által veszélyeztetett területek védelmére. 1866. [[november 3.|november 3-án]] Custer csatlakozott a [[Fort Riley]]ban állomásozó 7. lovasezredhez és haláláig ebben az alakulatban szolgált alezredesi rendfokozatban. Közvetlen parancsnoka [[Andrew Johnson Smith]] lett. [[1867]]-ben első teendői egyike a katonazenekar megszervezése volt. Ennek során a [[Garry Owen]]t választotta ezred indulójának.<ref name="Custer életrajza a Dreamweaver Class Project, Northlake College honlapján." /><ref name="Custer a 7. lovasezred honlapján.">[http://www.7thcav.org/Regt_History.html Custer a 7. lovasezred honlapján.]</ref>
A [[Mississippi (folyó)|Mississippi folyó]] nyugati oldalán az indiánok egyre nagyobb problémát okoztak a nagyszámú betelepülőnek. Míg a liberálisabb keleti partiak egyfajta romantikával tekintettek az őslakosságra, addig a nyugatiak kihangsúlyozták a vadságukat és kegyetlenségüket.<ref name="Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 2. oldal">[http://findarticles.com/p/articles/mi_m1272/is_n2588_v122/ai_15282555/pg_2 Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 2. oldal]</ref> A fehérek válaszlépéseként az 1860-as és 70-es évek elhozták az indián háborúkat, melyek rövid összecsapások sorozatából álltak. A hadseregnek nem volt könnyű dolga: a kormánytól gyakran egymásnak ellentmondó utasításokat kapott, az ellátmány rossz minőségű volt és az utánpótlással együtt akadozott. Ez is az egyik fő oka volt a dezertálásoknak. A hadsereg parancsnokának, Sherman tábornoknak a hozzáállását az indiánok elleni kemény fellépés szándéka jellemezte. Sherman mindenképp revansot akart venni a [[Fetterman-incidens]]ért, mely során az indiánok lemészárolták a katonáit. Az általa indított hadjáratot azonban semmi sem indokolta, mivel ebben az időszakban viszonylagos béke uralkodott a fehérek és az indiánok között.<ref name="Custer a 7. lovasezred honlapján." />{{refhely|Ambrose|260-261 o.}}
[[1867]] márciusában a [[7. lovasezred]] Hancock tábornok vezetése alatt a [[kansas]]i [[Fort Larned]]hez vonult, ahol 6 gyalogszázad csatlakozott hozzá. Összlétszámuk meghaladta az 1400 főt. Áprilisban Custerék a [[csejennek|csejenn]] indiánok néhány vezetőjével tárgyaltak, azonban az indiánok támadástól tartva az éjszaka folyamán elmenekültek. A 7. lovasezrednek jutott a feladat, hogy felkutassa őket. Ennek során történt, hogy Custer meglátott egy [[bölény]]t és üldözőbe vette. Baleset következtében azonban lelőtte saját lovát és csakúgy, mint a saját felderítői, ő is eltévedt a síkságon. Csapataihoz való csatlakozása után Custer megtalálta a közelben található felégetett postakocsi-állomást. [[Winfield Scott Hancock|Hancock]] válaszul felégette az indiánok által hátrahagyott tábort. [[1867]]. [[május 2.|május 2-án]] Custer csapatai [[Fort Hays]]be értek, ahol friss lovakat és ellátmányt akartak felvenni, azonban ezek hiánya miatt mozdulatlanságra voltak kárhoztatva. Időközben Hancock ultimátumot adott a [[kajovák|kajova]] és [[arapahók|arapaho]] főnököknek. [[Satanta]] kajova főnök ekkor békevágyáról tett tanúbizonyságot. Ennek ellenére a [[kajovák]], az [[arapahók]], a déli [[oglalák]] és a déli [[csejennek]] postakocsi állomásokat, vasúti szerelvényeket és vasútépítő munkásokat támadtak meg, a kansasi [[Fort Wallace]]-t pedig ostrom alá vették.<ref name="Custer a 7. lovasezred honlapján." />{{refhely|Ambrose|263-269 o.}}
123. sor:
A fenti körülmények, a rossz ellátás és a tétlenség hatására Custer katonái kisebb csapatokban elkezdtek dezertálni. A 7. lovasezred 1866. [[október 1.]] és [[1867]]. [[október 1.]] között 512 főt vesztett a dezertálások következtében. Az újoncok többsége még lovagolni sem tudott. További tényező volt, hogy sokan csak ingyenes kelet-nyugat utazásra használták a hadsereget és az aranymezőkön látták további boldogulásukat. Az áldatlan állapotok Custer moráljára is rendkívül negatív hatással voltak. Ekkor kérte feleségét, hogy csatlakozzon hozzá. Libbie jelenléte magához térítette. A kampány folytatása után Custer csapatai csak kisebb, őket folyamatosan támadó egységekkel találkoztak. Az időközben kitört [[kolera]]járvány alatt hiába próbálta felvenni a kapcsolatot Libbie-vel. Ennek hatására elhagyta az egységét és [[Fort Riley]]ba távozott, hogy ott megbizonyosodjon róla, az asszony jól van.<ref name="Custer a 7. lovasezred honlapján." />{{refhely|Ambrose|270-271. o.}}
Custert itt azonnal vád alá helyezték azzal, hogy engedély nélkül elhagyta szolgálati helyét és dezertőröket lövetett agyon hadbírósági eljárás nélkül. Az utóbbi vádpontot ellenségei közbenjárására adták hozzá az eljáráshoz. 1867. [[szeptember 15.|szeptember 15-én]] a hadbíróság mindkét vádpontban bűnösnek találta és egy évre felfüggesztették rendfokozatát és szolgálati illetményét.<ref name="Custer életrajza a Dreamweaver Class Project, Northlake College honlapján." /><ref name="Custer a 7. lovasezred honlapján." /><ref name="Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 3. oldal">[http://findarticles.com/p/articles/mi_m1272/is_n2588_v122/ai_15282555/pg_3 Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 3. oldal]</ref>{{refhely|Ambrose|300-301. o.}}
==== A washitai csata ====
136. sor:
A csata helyszínén körülbelül 900 indián lovat találtak. A sátrak átvizsgálása során bizonyságot nyertek arra vonatkozóan, hogy az indiánok valóban részt vettek [[kansas]]i rablóportyákon. A [[csejennek]] a támadás pillanatában kivégezték a fogságukban tartott két fehér személyt. Jelenlétükről Custernak nem volt előzetes tudomása. Csapatai 53 nőt és gyermeket ejtettek foglyul. A csatározás során Custer tudtán kívül [[Joel Elliot]] őrnagy egy kisebb egységgel a menekülő indiánok üldözésére indult felderítők kiküldésének mellőzésével. Gyakori tévhit, hogy Elliot az üldözést Custer engedélyével hajtotta végre. Ennek következménye az lett, hogy a katonái egy a közelben lévő, déli síksági indián táborba lovagoltak be. Custer időközben megtudta, hogy a békés [[Fekete Üst]] táborán ütöttek rajta és egy hatalmas indián táborhalmaz szélén vannak. Az információszerzés során az elsők között áldozatul eső Fekete Üst nővére megpróbálta Custert (a tudtán kívül) egy 17 éves indián lánnyal összeházasítani. Ezt megakadályozandó, Custer gyorsan elhagyta a sátrat. A lányt [[Monászetá]]nak hívták. Gyermekét, melyet januárban szült, gyakran és tévesen Custer gyermekének tartják.{{refhely|Ambrose|324. o.}} A déli órákban egyre nagyobb számban érkeztek harcosok a többi, Custer támadásától nem érintett indián táborból és lőni kezdtek Custer egységeire.{{refhely|Ambrose|318. o.}}
A katonák válaszul gyorsan védekező pozíciót vettek fel és Custer a visszavonulás mellett döntött. Hancock példáját követve felégette a tábort és megsemmisítette az itt található húst, [[bölény]]bőrt és egyéb felszerelési tárgyakat. Az indián lovak féltek a fehér embertől és nem lehetett őket engedelmességre bírni. Mivel a lovak lelassították volna a visszavonulást és elterelésük az indiánok még erőteljesebb üldözését vonta volna maga után, Custer nehéz szívvel agyonlövette a lovakat. A foglyul ejtett indiánok ezt megelőzően választhattak maguknak a lovakból.{{refhely|Ambrose|319. o.}} Custer az utánpótlásának megvédése céljából úgy tért vissza szolgálati helyére, hogy meg sem próbálta Elliotékat felkutatni. Sorsuk két héten keresztül kétséges volt, amikor végül megtalálták a maradványaikat. A [[washitai csata]] rögtön vitákat váltott ki. A katonai vezetők Sheridannel az élen üdvözölték Custer sikerét. A keleti humanitáriánusok azonban azzal támadták, hogy Fekete Üst a béke híve volt, ami feltétlenül igaz volt. Az is tény azonban, hogy az indián táborban bújtak meg a kansasi rablásokban résztvevő, zömében fiatal harcosok. A törzsfőnökök emellett nem rendelkeztek abszolút hatalommal, így ezen harcosoknak a fehérek részére való kiadását sem tudták volna parancsba adni. Ezáltal a tárgyalásos megoldás kizárását sokan jogosnak tartották. A felderítés elmaradását azzal magyarázták, hogy az indiánok megint elmenekültek volna, mint oly sokszor ezt megelőzően. A 7. lovasezred tisztjei szintén megosztottak voltak Custer megítélését illetően. Többen kifogásolták Elliot és 19 katonájának magára hagyását. Az is kérdéses volt, hogy az indiánok száma indokolttá tette-e a visszavonulását. A fehér felderítők és tisztek gyakran túlbecsülték az indián erők nagyságát. A tábor felégetésénél és a lovak lelövetésénél Custer kétségkívül Sheridan parancsainak megfelelően járt el. Fekete Üst táborának felégetése és „eltávolítása” jellemző példája volt a „haladás” útjában lévő indiánokkal szemben alkalmazott amerikai politikának. [[Denver (Colorado)|Denver]] városában is voltak bűnözők, azt mégsem égettették fel katonákkal. Emellett azonban az is túlzás, hogy az indiánokat az amerikai kormányzat kimondottan ki akarta volna irtani.{{refhely|Ambrose|320-322, 324. o.}} Custert mindenesetre nem büntették meg a felettesei.<ref name="Custer életrajza a Dreamweaver Class Project, Northlake College honlapján." /><ref name="Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 3. oldal" />
==== A Little Bighorn-i csatához vezető út ====
A téli hadjárat következtében a [[csejennek]] és az ugyancsak legyőzött [[komancsok]] visszahúzódtak az indián ügynökségek, rezervátumok területére. [[1871]] szeptemberében a 7. lovasezredet századokra bontva szétosztották hét déli állam területén. Feladatuk a szeszfőzdék adóbefizetésének ellenőrzése, valamint a [[Ku Klux Klan]] tevékenységének visszaszorítása volt. Custert áthelyezték a [[Kentucky]] állam területén található [[Elizabethtown]]ba, ahol a hadsereg lóvásárlásait felügyelte. [[1873]] februárjában újra egyesítették és északra küldték a 7. lovasezredet. Állomáshelyük a [[dakoták|dakota]] területen fekvő [[Fort Rice]] lett, ahol a telepeseket és a Northern Pacific Vasúttársaság alkalmazottait, akik a [[Yellowstone folyó]]t átszelő vasútvonalat ellenőrizték, védelmezték a [[sziúk|sziú]] támadásoktól. 1873 márciusában az ezred a [[Tennessee]] állambeli [[Memphis]]ben gyülekezett. Némi kitérő után [[Yankton]]ba irányították őket, ahonnan egy 300 mérföldes menetelés után 1873. [[június 10.|június 10-én]] ismét eljutottak Fort Rice-ba. Az időközben kiépült vasútvonal megkönnyítette az aranyásók és a bevándorlók beáramlását a sziú területekre, ami a feszültségek növekedésével járt.<ref name="Custer a 7. lovasezred honlapján." />
1873. [[június 20.|június 20-án]] megkezdték egy, a [[Black Hills]]be irányítandó különítmény felállítását, mely 1451 főből és 79 tisztből állt. Feladatuk a vasútépítők védelme volt. Állomáshelyük a [[Yellowstone Park|Yellowstone]] területén létesített [[Fort Abraham Lincoln]] lett. 1873-tól [[1876]]-ig Custer itt állomásozott a 7. lovasezreddel. [[1874]]-ben engedélyezték, hogy egy 1 200 fős különítményt vezessen a [[lakoták|lakota]] sziúk ellen [[Black Hills]]be, melynek birtokviszonyát az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államok]] az azt megelőző hat évben garantálta az indiánoknak. Mikor Custer jelentette, hogy [[arany]]at talált, a kormány meg akarta vásárolni a területet a sziúktól, akik ezt elutasították. A kormány és a hadsereg támogatásával azonban ezerszámra érkeztek az aranyásók. Ennek következtében a sziúk nagy számban hagyták el a [[rezervátum]]ot és csatlakoztak az [[Ülő Bika]] és [[Őrült Ló]] vezetése alatt álló sziú csapatokhoz, akik ellenálltak a fehér kormány fennhatóságának.<ref name="Custer életrajza a Dreamweaver Class Project, Northlake College honlapján." /><ref name="Custer a 7. lovasezred honlapján." /><ref name="Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 3. oldal" />
1875 és 1876 körül az indián háborúk elérték a csúcspontjukat. Minden indiánnak rezervátumba kellett vonulnia. Aki ennek ellenszegült, ellenségesnek minősült. 1875-ben az ezred feladata a vasúti munkálatokat ellenőrző csapat tagjainak kísérete volt a [[Yellowstone völgy]]be. Ennek során a különítmény egyre gyakrabban került kapcsolatba a portyázó indiánokkal, bár komolyabb harcokra nem került sor az 1876. [[május 17.|május 17-én]] indított végzetes expedícióig. Az indiánokkal foglalkozó ügynökségek az esetek többségében visszaéléseket követtek el az őslakosokkal szemben. Ez ellen még Custer is szót emelt, és mint tehetséges író, cikkeket írt az indiánok hányattatott sorsáról.<ref name="Custer életrajza a Dreamweaver Class Project, Northlake College honlapján." /><ref name="Custer a 7. lovasezred honlapján." /><ref name="Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 3. oldal" />
Custer ügyelt arra, hogy neve mindig szóba kerüljön. 1876 márciusában [[Washington (főváros)|Washingtonba]] utazott, hogy tanúskodjon a hadügyminiszter ellen az Indiánügyi Osztályt érintő korrupciós eljárás során. 1876. [[május 2.|május 2-án]] [[Ulysses S. Grant|Grant elnök]], megtorlásként a Belknap hadügyminiszter elleni tanúvallomás miatt, felmentette Custert a katonai szolgálat alól. Az eljárás kellemetlenül érintette Grantot, mivel testvére, Orville is belekeveredett az ügybe. 1876. [[május 6.|május 6-án]] Grant a közfelháborodás hatására azonban kénytelen volt ezen döntését visszavonni. Custer ezt követően visszatért a nyugati területekre, ahol végül a [[Little Bighorn-i csata|Little Bighorn-i csatában]] utolérte a végzete.<ref name="Custer életrajza a Dreamweaver Class Project, Northlake College honlapján." /><ref name="Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 3. oldal" />
Az [[Alfred H. Terry]] tábornok parancsnoksága alatt álló erők feladata volt a [[sziúk]] és [[csejennek]] felkutatása és rezervátumba kényszerítése. 1876. [[május 17.|május 17-én]] a [[7. lovasezred]] elhagyta a Fort Lincolnt Custerrel és indián felderítőkkel az élen. A csapat 1200 főből, 1700 [[ló]]ból és [[öszvér]]ből állt.<ref name="Custer a 7. lovasezred honlapján." />
200. sor:
1865. április 15. Vezérőrnaggyá léptették elő.<ref name="George Armstrong Custer rendfokozatai, beosztásai és szolgálati helyei a Civil War honlapján." />
A polgárháború után tábornoki kinevezése megszűnt. Pályafutását századosként folytatta.<ref name="Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 2. oldal" />
1866. november 3. Custer jelentkezett a 7. lovasezrednél, ahol haláláig alezredesi rendfokozatban szolgált.<ref name="George Armstrong Custer rendfokozatai, beosztásai és szolgálati helyei a Civil War honlapján." /><ref name="Custer a 7. lovasezred honlapján." />
| |||