Főmenü megnyitása

Módosítások

2 bájt törölve ,  1 évvel ezelőtt
a
hivatkozás előtti szóköz törlése, egyéb apróság, ld.: WP:BÜ
[[1897]]-ben megépült a [[Fertővidéki Helyiérdekű Vasút]], mely a települést bekapcsolta az országos vasúthálózatba. Pomogy hitelszövetkezetét [[1909]]-ben alapították, mely a községben gazdasági fellendülést hozott.
 
Vályi András szerint ''„ POMOGY. Pamhagen. Német falu Moson Vármegyében, földes Ura H. Eszterházy Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Eszterházához egy órányira, Nizsider tava mellett. Nevezetesíti az a’ tőltés, mellyet a’ földes Uraság 1777-dikben kezdetett, ’s 1780-dikban már készen vólt, és az egész vidéknek, ’s a’ Hanságban lakó embereknek, sőt a’ kereskedésre nézve is különösen hasznos: 19 hídak vagynak e’ tőltésben, hogy áradáskor a’ víz könnyebben elfolyhasson; leginkább búzát termő szántó földgyeit Fertő tava rongállya, réttyeit is néhol a’ források, legelőjök nints elég, sem fájok, malmok 5 órányira van, piatzok Nizsiderben, halakkal egész Bétsig kereskednek lakosai.”'' <ref>{{Vályi}}</ref>
 
Fényes Elek szerint ''„ Pomogy, (Pamhagen), német falu, Moson vgyében, a Hanság mellett, a Sopron vmegyébe vivő nagy töltés végén, ut. p. Moson. – Lakja 1380 kath., paroch. templommal. A lakosok birnak 51 2/ úrbéri telek után 125 hold második, 680 h. harmadik, 812 hold negyedik osztálybeli rónán fekvő fekete szántóföldet. Kaszálója nincs, csak a Hanyban kaszál, de nádló rétje, hala, vizimadara bőséggel. – F. u. h. Eszterházy, s a boldogasszonyi uradalomhoz tartozik.”'' <ref>{{Fényes}}</ref>
 
[[1910]]-ben 2057, többségben német lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A [[trianoni békeszerződés]]ig [[Moson vármegye]] [[Nezsideri járás]]ához tartozott. A trianoni és saint germaini békeszerződések értelmében [[1921]]-től Ausztria Burgenland tartományának része lett, bár a határmegállapító bizottság eredménytelen javaslatot tett a békekonferenciának a község magyar birtokban hagyására, hogy a Rába árterületét ne vágják ketté.<ref>[http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/magyarorszag_trianoni_hatarainak_kituzese/]</ref> [[1990]]-től közúti határátkelőhely működött itt [[Fertőd]] felé.
294 656

szerkesztés