„Önéletrajz” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Alexav2 (vitalap | szerkesztései)
Önéletrajz űrlapon rész korszerűsítése, különböző CV-készítők rövid bemutatása, ajánlása + vezetői és eredményközpontú önéletrajzok leírása.
a Hivatkozás előtti szóköz törlése, egyéb apróság, ld.: WP:BÜ
45. sor:
Az önéletrajz írásnak számos trükkje van, amellyel ki lehet emelkedni a jelentkezők tömegéből, de az alapján is érdemes átgondolnunk a személyes bemutatkozó anyagunk elkészítését, hogy karrierünk éppen melyik szakaszában járunk. Nyilvánvaló, hogy egy pályakezdő és egy karrierjének csúcsánál járó, több évtizednyi tapasztalattal rendelkező vezetőnek teljesen más hangsúlyokat kell megjeleníteni az önéletrajzában.
 
A sikeres önéletrajz mindig annak figyelembevételével készül el, hogy mit is kereshet az adott cég, illetve az az ember, aki elsőként fogja majd az önéletrajzot végigböngészni. Egy vezető esetében javasolt konkrét adatokat, eredményeket megjeleníteni, amellyel az önéletrajzot áttekintő HR-es könnyen következtethet a jelölt addigi teljesítményére, a cég által támasztott elvárásoknak való megfelelésére. A cégek olyan vezetőket keresnek, akik az adott szervezet körülményei között lesznek eredményesek, és akiknek köszönhetően körülöttük mások is még sikeresebbek lesznek. A legfontosabb tehát annak megjelenítése, hogy milyen eredményeket ért el olyan munkakörökben, ahol a kihívás összetettsége összemérhető a potenciális munkakörével. <ref>{{Cite news|title=Vezetői önéletrajz - Szakmai önéletrajz|url=https://szakmaioneletrajz.hu/vezetoi-oneletrajz/|work=Szakmai önéletrajz|date=2018-02-21|accessdate=2018-05-13|language=hu-HU}}</ref>
 
=== Eredményközpontú önéletrajz ===