„Ádi Sankara” változatai közötti eltérés

Tökéletes uralmat gyakorolt önmaga felett, és a hagyományok szerint rendelkezett a [[sziddhi]]knek nevezett misztikus képességekkel. Egyes tanítók [[Síva]] megtestesülésének tartják őt. Meglepő módon térített: a korabeli szokás alapján aki elveszítette a szellemi kérdések körül forgó vitát, az a győztes tanítványává vált.

 

A [[Védánta]]-szövegek újraértelmezésével nagy fontosságú kísérletet tett arra, hogy a sok egymás mellett létező vallásos nézetet és kultuszformát egyetlen végső, nagy egésszé foglalja össze. Rendszeréhez felhasználta a későbbi buddhista filozófusoknak a kétfokozatú igazságról szóló tanítását, ezzel magáévá tette azt a nézetet, amely szerint a jelenségek világában minden vallási formának megvan a maga létjogosultsága, a legfőbb valóság azonban csak tökéletlenül fogható fel. A különféle vallások a legfőbb egyetemes igazságnak csak feltételezett részletaspektusai, az igazság maga azonban túl van a [[májá (illúzió)|májá (világillúzió)]] sokszerűségének látszatán, és csak a meditatív elmélyülés révén ismerhető meg. Sankara kétszintes tanépülete ily módon egyesíti magában az a kozmikus teopantizmust — eszerint csak egy legfőbb, személytelen Minden-Egy létezik — a világ személyes urában való hittel, amelynek viszont csak a májá területén belül van érvénye. Minden tan és valamennyi kultusz csupán lépcsőfok az abszolút igazság megszerzéséhez vezető úton, maga az igazság túl van szavakon és gondolatokon. Sankara tana nagy visszhangra talált a legtöbb hindunál, és ma a filozófiailag képzettek körében az ortodox bráhmanizmus legbefolyásosabb kifejezési formájának számít.<ref>Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 48-49. old, 1977</ref>