„Trisztán és Izolda (opera)” változatai közötti eltérés

Wagner [[1840]]-ben, [[Hermann Kurz]] [1813-1873](1813–1873) modern átdolgozásában olvasta először [[Gottfried von Strassburg]] ''Tristan''-ját, de csak [[1856]]-ban, a ''[[Siegfried]]'' komponálásának megszakításakor kezdett foglalkozni operává történő feldolgozásával. Elhatározását három hatás motiválta. Egyre közelebb érezte magát Schopenhauer filozófiájához, melynek lényege a világ okszerűségén felülemelkedő valóság. Másodsorban ekkor ismerkedett meg és szeretett bele Mathilde Wesendonckba, barátja és kiadója feleségébe. A harmadik ösztönző ok a Ring-tetralógia előadhatóságával kapcsolatos aggodalma volt, ami ''könnyen előadható'', egyestés opera megírására ösztönözte.

A szövegkönyv [[1857]] augusztusának végére készült el, az utolsó korrekciókra [[Zürich]]ben került sor. A komponálás ez év decemberében, ugyancsak a svájci városban kezdődött, majd a második felvonás elkészítésével 1858-591858–59-ben [[Velence (Olaszország)|Velencében]] folytatódott, végül a harmadik felvonás partitúrájának lezárásával 1859. augusztus 9-én, [[Luzern]]ben fejeződött be. A bemutatóra azonban várni kellett. Több színháznál is próbálkozott, de mindenhol visszautasításra talált. Végül [[II. Lajos bajor király]] közbenjárásával Münchenben mutatták be 1865. június 10-én. A közönség és a sajtó, a zenekritikusok vegyes érzelmekkel fogadták. A korabeli tudósítások nagy sikert emlegetnek, de mindössze háromszor adták elő. Közel egy évtized múlva indult el az opera diadalútjára. Előbb [[Weimar]]ban, majd [[Berlin]], utána pedig [[Németország]] és [[Európa]] összes vezető operaházában színre vitték.

Izoldát szerelmi bánat gyötri. Úgy érzi, Trisztán elárulta, hiszen nem magának, hanem egy általa nem is ismert királynak, egy egykori gyűlölt ellenfélnek viszi őt feleségül. Bizalmasát, Brangänét kéri, vigye a férfit hozzá, de Trisztán – akiben szintén szerelem támadt az asszony iránt – udvariasan elutasítja kérését. Megfogadta ugyanis, hogy az út során nem beszél Izoldával, csak hűséges kísérőként, biztonságát óvó lovagként áll mellette. Brangäne emlékezteti Izoldát anyja varázstudományára és azokra a varázsitalokra, amelyeket magukkal hoztak és egy ládikában őriznek. Amikor aztán Kurwenal felkeresi Izoldát, hogy készülődjön, mert rövidesen kikötnek és a parton várja jövendőbelije, az asszony hűvösen azt válaszolja, hogy addig nem lép Cornwall földjére, míg Trisztán meg nem követi Morold megöléséért. Ezután utasítja Brangänét, vegye ki a ládikából a szent halálitalt és töltse egy serlegbe. Az a szándéka, hogy mindketten igyanak a békeserlegből, így ő megmenekül a szégyentől, hogy legyőzőjük asszonya legyen, Morold gyilkosa pedig elnyeri méltó büntetését. A hajó horgonyt vet és Trisztán Izolda kérésének megfelelően megjelenik lakrészében. Az asszony felelősségre vonja hűvös, visszautasító magatartásáért, majd, békülékenységet színlelve azt javasolja, igyanak a békepohárból, így Trisztán azt mondhatja majd urának, hogy jövendőbelijével, akinek egykori vőlegényét megölte, békét kötöttek. A lovag, miután Izolda is így tett, iszik a pohárból. Brangäne azonban méreg helyett bájitalt töltött a pohárba, így a halál helyett forró szerelem támad szívükben.