Wikipédia

„Tavaszi offenzíva (első világháború)” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Geszler916 (vitalap | szerkesztései)
149 szerkesztés
a ~~~~
aNincs szerkesztési összefoglaló
28. sor:
{{Tavaszi offenzíva (első világháború)}}
 
Az 1918 márciusában indított '''tavaszi offenzíva''' vagy '''Kaiserschlacht''' ("a„a császár csatája"csatája”, ismert még ''Ludendorff-offenzíva'' néven is a német vezérkari főnök után) német támadássorozat volt a [[nyugati front (első világháború)|nyugati fronton]] az [[első világháború|I. világháború]] alatt. A eredeti tervek szerint a támadássorozat négy hadműveletből állt, ezeknek a németek fedőneveket adtak: ''Michael'', ''Georgette'', ''Blücher-Yorck'' és ''Gneisenau''. Az ötödik támadás [[második marne-i csata]] néven híresült el. A támadássorozat révén, amely meglepetésként érte a szövetségeseket, a németek mélyen benyomultak a szövetséges vonalak mögé és 1914 óta a legnagyobb területi nyereségeket vívták ki. A német hadvezetés ugyanis ráébredt, hogy a háborút azelőtt kell megnyernie, mielőtt az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államok]] tevőlegesen részt tud venni a nyugati front hadműveleteiben. A támadás megindításának másik oka az volt, hogy a [[breszt-litovszki béke]] eredményeként 33 német hadosztályt tudtak kivonni a [[keleti front (első világháború)|keleti frontról]] és azokat átcsoportosították a nyugati frontra.<ref name="honved">{{cite web |url=http://www.honvedelem.hu/news/21076/marne-tersegeben-ert-veget-az-els%C3%B5-vilaghaboru |title= Marne térségében ért véget az első világháború |work=honvedelem.hu |archiveurl= |archivedate= }}</ref>
 
A négy támadás révén a németek el akarták vonni a szövetségesek erőit az utánpótlást biztosító francia és belga kikötőktől, majd ezeket a kikötőket elfoglalva elvágták volna a maradék brit-francia erőket a létfontosságú utánpótlástól. A támadás megindítása után azonban a vártnál hevesebb ellenállás miatt módosítani kellett a terveket és végül a támadás súlypontja áttevődött a front másik szakaszára. A támadás kezdeti szakaszában szinte pánik uralkodott el a szövetséges katonák és tisztek között, akik korábban azt hitték, hogy Németország közel áll az összeomláshoz. A szövetséges hadvezetésnek közel 3 hónapjába telt, amíg a támadást meg tudták állítani és a frontvonalakat meg tudták szilárdítani.
59. sor:
Időközben a szövetségesek is új védelmi harceljárásokat fejlesztettek ki. Többek között mélységben tagolt védelmi vonalakat telepítettek és csökkentették a legelső vonalban harcoló katonák arányát. A sebezhető logisztikai központokat, raktárakat a fronttól távolabb telepítették, jóval a német tüzérség és a rohamcsapatok hatótávolságán kívül. A sors iróniája, hogy ezeket az újításokat elsősorban az 1917-es harcok során tapasztalt igen erőteljes német védelem példáján okulva vezették be.
 
Ennek megfelelően a szövetséges front első vonalában ("''outpost zone''" vagy "''forward zone''") lényegében csak járőrök, mesterlövészek és géppuskások tartózkodtak. Emögött húzódott az úngynevezettúgynevezett "''battle zone''", vagyis a második vonal, amelyet az adott frontszakasz fő erői foglaltak el és azt mindáronmindenáron védelmezniük kellett. Ezt követte a harmadik vonal ("''rear zone''"), ahol a tartalékok állomásoztak. Feladatuk az ellentámadás és a beszivárgó alakulatok megsemmisítése volt. Ennek megfelelően egy átlagos brit lövészhadosztály 9 ezrede közül 3 volt az első vonalban, négy a második vonalban és kettő a harmadik vonalban.<ref>Blaxland, 28. o.</ref>
 
A gyakorlatban azonban nem mindenhol sikerült ez bevezetni, különösen a brit 5. hadsereg frontszakaszán nem, amelyet csak röviddel a támadás előtt helyeztek át a francia alakulatoktól. Itt a harmadik vonalat csak kijelölték, de még nem ásták ki, és a második vonal fedezékei között olyan rések voltak, ahol a német rohamcsapatok mélységben át tudtak szivárogni.
65. sor:
== A haditerv ==
 
A támadás kivitelezésének módjáról több elképzelés is született, végül azonban a főparancsnok, Erich Ludendorff terve érvényesült. Mivel az angol haderő kisebb volt, mint a francia, így a németek erőiket először az angol csapatok ellen kívánták összpontosítani és ezeket az egységeket megsemmisíteni. Ezt követően mértek volna csapást az Angliától és az utánpótlástól nagyrészt elszigetelt francia haderőre és ezáltal Franciaországot megadásra kényszerítették volna. Az angolokra mérendő csapást Ludendorff a következőképpen tervezte el: az angol haderő jobbszárnyára mértek volna csapást, az Arras városától kb. 15&nbsp;km-re levő Croisilles és La Fére városok közötti szakaszon, Saint-Quentin-tőlQuentintől északra és délre. Itt ugyanis gyengébb volt az angol védelem, mint a tengerparton, ráadásul itt volt az angol és a francia hadsereg találkozási pontja. Ludendorff arra számított, hogy az angolok egy támadás esetén inkább a tengerpartot védenék, a franciák viszont Párizst, vagyis az angol hadseregnek a franciák nem nyújtanának segítséget. A német elképzelés szerint a kiszemelt 70&nbsp;km-es szakaszon a támadó erők gyorsan áttörték volna az ellenség vonalait, majd a balszárny (18. hadsereg) a Somme folyóig és a Crozat-csatornáig nyomult volna előre, és ezt a vonalat tartva megakadályozta volna a francia hadsereg részéről esetlegesen érkező segítségnyújtást. A jobbszárny és a centrum pedig (17. és 2.hadsereg) az áttörés után északnyugat felé fordult volna és az egész angol haderőt hátba támadva azt megsemmisítette volna. A balszárny feladata tehát a Somme folyó és a Crozat-csatorna elérése és Amiens elfoglalása, a jobbszárnyé és a centrumé pedig az angol haderő megsemmisítése lett volna.
 
== ''Michael'' ==
79. sor:
Az első nap végére a brit 5. hadsereg vesztesége 20 000 halott és 35 000 sebesült volt. Frontvonalukat számos helyen áttörték, két nappal később pedig rendezetlenül vonultak vissza és csak néhány megerősített pont maradt hátra, amelyet az előrenyomuló német gyalogság hamarosan felszámolt. A brit 3. hadsereg jobb szárnya védtelenül maradt és szintén vissza kellett vonulnia.
 
A kezdeti német sikerek ellenére a támadás főparancsnoka, [[Erich Ludendorff]] tábornok, nem követte a rohamcsapatokra alapozott és jól bevált taktikát és nem tudta hadászati sikerré fejleszteni a kezdeti áttörést. Ennek egyik jele volt az a megjegyzés, amit egyik hadseregparancsnokának, [[Rupprecht bajor koronaherceg]]nek tett: "Csak„Csak egy lyukat kell ütnünk. A többi jön magától."” Azonban a kezdeti áttörés a front egyik kevésbé fontos szakaszán történt, amíg a legfontosabb brit vonalakat nagy erőkkel védték. Ludendorff folyamatosan támadta ezeket a szakaszokat is. [[Március 28.|Március 28]]-án [[Arras]] környékén indított egy sietve és hiányosan előkészített támadást ([[Mars-hadművelet]]) a brit 3. hadsereg bal szárnya ellen, de csapatait nagy veszteségekkel visszaverték.
 
A kezdeti német áttörés a brit és francia csapatokat elválasztó vonaltól északra következett be. A francia főparancsnok, [[Henri Philippe Pétain|Pétain]] tábornok csapatokat küldött a német előrenyomulás feltartóztatására, de túlságosan későn (a brit főparancsnok, [[Douglas Haig|Haig]] marsall és az angol kormány véleménye szerint). A szövetségesek ekkor [[Ferdinand Foch]] tábornokot nevezték ki a [[Franciaország]]ban állomásozó brit és francia csapatok főparancsnokának, hogy jobban össze tudják hangolni a brit és francia csapatok tevékenységét.
99. sor:
[[Fájl:British 55th Division gas casualties 10 April 1918.jpg|thumb|300px|A Lys völgyében indított támadás során a németek ismét bevetették vegyi fegyvereiket. A képen a brit 55. hadosztály katonái, akiket az április 10-i gáztámadás megvakított.]]
 
A britek helyzete annyira kritikus volt, hogy a szövetségesek attól tartottak, a németek egy héten belül elérik a kikötőket. Április 11-én a brit erők főparancsnoka, Sir [[Douglas Haig]] kiadta híres napiparancsát, amelyben "hátukat„hátukat a falnak vetve"vetve” végsőkig tartó ellenállásra szólította fel a brit csapatokat.
 
A német támadás azonban hamarosan kifulladt, az utánpótlás előreszállításának nehézségei miatt, illetve a mély előrenyomulás következtében a német csapatokat oldalbatámadás veszélye fenyegette. A beérkező brit, francia, amerikai és [[ANZAC]] csapatok ellentámadásai lehetetlenné tették a további előrenyomulást és Ludendorff április 29-én lefújta a ''Georgette''-t. A hadműveletben a két fél közel azonos számú, kb. 110 000 főt vesztett halottakban és sebesültekben,<ref name=marix81>Marix Evans, p.81</ref> de a mérleg a szövetségeseknek kedvezett: [[Hazebrouck]]ot sikerült megvédeni és a német kiszögellés sebezhető maradt az ellentámadásokkal szemben. Ráadásul sokkal több katonára volt szükség az elnyert állások megtartásához, mint korábban.
108. sor:
Az első két támadással nem sikerült elérni azokat a stratégiai célkitűzéseket, amelyek miatt Ludendorff a támadás megindítása mellett döntött. Viszont úgy vélte, hogy nem szabad a kezdeményezést átengedni a szövetségeseknek és további támadásokat kell indítani.<ref>World War I: encyclopedia, 718. o.</ref> Amíg északon a ''Georgette-hadművelet'' utolsó csatái zajlottak, a német hadvezetés új támadást tervezett a Csatornától távolabb található francia állások ellen. A támadás célja, amely látszólag [[Párizs]] ellen irányult, az volt, hogy csapatokat vonjanak el az északi frontszakaszokról és lehetővé tegyék a német áttörést az amerikai főerők beérkezése előtt.
[[Fájl:WWI 42nd Division burial party.jpg|left|thumb|Az amerikai 42. hadosztály katonái, akik a halottakat temették a Chateau-Thierry-i csata után.]]
A ''Blücher'' hadművelet [[május 27.|május 27]]-én kezdődött [[Soissons]] és [[Reims]] között: a frontszakaszt hat, csökkent létszámú brit hadosztály védte, amelyek "pihenőn"„pihenőn” voltak az északi frontszakasz harcai után. Ráadásul a frontszakasz védelmi rendszerét nem építették ki teljesen, részben időhiány, részben a felelős francia parancsnok, [[Denis Auguste Duchêne]] tábornok ellenállása miatt. Emiatt a tüzérségi zárótűz igen hatásosnak bizonyult és a szövetséges front, néhány kivételtől eltekintve, rövid idő alatt összeomlott. Duchêne az első vonalban vonta össze katonái nagy részét, és a német áttörés után nem álltak rendelkezésére megfelelő tartalékok, amivel a további előrenyomulást megakadályozni, vagy lassítani, tudta volna. A szárnyakon kifejtett brit és francia ellenállás ellenére a németek hamarosan elérték a [[Marne (folyó)|Marne]] folyó vonalát és úgy tűnt, hogy hamarosan akár Párizs ellen is támadást indíthatnak. Ludendorff nem tudott ellenállni a csábításnak és utasította csapatait a további előrenyomulásra. Júniusra azonban a lendület elfogyott és a németek ismét egy nagy, nehezen védhető kiszögellésben találták magukat. Ezen felül a szövetségesek nem csoportosították át tartalékaikat délre, vagyis északon sem volt lehetséges újrakezdeni a támadást.
 
A ''Blücher'' hadműveletben vettek részt először amerikai csapatok saját parancsnokságuk alatt: a [[Château-Thierry-i csata|Château-Thierry]] körzetében az amerikai géppuskások és szenegáli mesterlövészek, míg a [[Belleau erdei csata|belleau-i erdő]] körzetében az amerikai tengerészgyalogosok tartóztatták fel a német támadást. A támadás során a szövetségesek 137&nbsp;000, a németek 130&nbsp;000 főt vesztettek halottakban és sebesültekben a hadművelet június 6-án történő lefújásáig.<ref name=marix105>Marix Evans, p.105</ref> A németeknél ismét a nehezen pótolható rohamcsapatok szenvedték a legnagyobb veszteségeket.
120. sor:
{{Bővebben|Második marne-i csata}}
 
[[1918]]. [[július 15.|július 15]]-én Ludendorff egy utolsó támadás indított, hogy délre csalja a szövetségesek tartalék erőit [[Flandria|Flandriából]] és hogy két irányúkétirányú támadással elvágja Reims városát a szövetséges főerőktől. A Reimstől keletre indított támadást azonban a mélységben tagolt francia védelem feltartóztatta. Bár Reimstől délnyugatra a német csapatok áttörtek és átkeltek a [[Marne (folyó)|Marne]] folyón, a franciák egy erőteljes ellentámadást indítottak július 18-án a kiszögellés nyugati oldalán, amely azzal fenyegetett, hogy a kiszögellésben lévő német csapatokat elvágja a hátországtól. Bár a németeknek sikerült a francia ellentámadást feltartóztatni és kiüríteni a kiszögellést, a kezdeményezés ekkor már a szövetségesek kezében volt, és a háború végéig a német csapatok már csak védelmi jellegű harcot folytattak.
 
== A tavaszi offenzíva hadászati és harcászati jelentősége ==
130. sor:
A németek látszólag nem voltak tisztában azzal, hogy a támadás során milyen nehéz helyzetbe hozták a briteket. A brit erők minden utánpótlása hat kikötőn keresztül érkezett Európába, és azokat két nagy vasúti csomóponton, Amiens-en és Hazebrouckon keresztül szállították a frontra. A britek számos tervet kidolgoztak arra nézve, hogyan vonják vissza erőiket a kontinensről, ha az egyik vagy másik csomópont német kézre kerül. A németek a 'Michael'' során alig pár kilométerre voltak Amiens-től, a 'Georgette'' során 10 kilométeren belül voltak Hazebroucktól és mégsem igyekeztek ezeket elfoglalni.
 
A hadművelet alig 4 hónapja alatt a német hadsereg jelentős személyi veszteségeket szenvedett, és elsősorban az elit rohamcsapatok vesztettek rengeteg halottat és sebesültet (becsélesek szerint a személyi állomány 5,1 millióról 4,2 millió főre csökkent. A német vezérjarvezérkar becslései szerint havonta 200 000 új katonára lett volna szüksége, hogy a veszteségeket pótolják és ellent tudjanak állni a várható szövetséges ellentámadásnak. Az emberhiány azonban csak látszólagos volt: közel egymillió német katona állomásozott Kelet-Európában, akik a [[Breszt-litovszki béke]] értelmében a német birodalomhoz csatolt területeket igazgatták.
 
A szövetségesek is jelentős veszteségeket szenvedtek, mind területben, mind személyi állományban. Azonban a német előrenyomulást mindenhol sikerült feltartóztatni, és a beérkező amerikai csapatok tovább erősítették a szövetségesek helyzetét. A brit és francia erők közötti koordináció érdekében [[Ferdinand Foch]] marsallt kinevezték szövetséges főparancsnoknak [[Franciaország]]ban és ez jelentősen javított a britek és franciák hadmozdulatainak összehangolásában. A hadjárat során első alkalommal harcoltak amerikai csapatok önállóan és helytálltak a harcedzett német katonák ellen, jelenlétük pedig ellensúlyozta a korábbi veszteségeket.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Tavaszi_offenzíva_(első_világháború)”