„Tang-dinasztia” változatai közötti eltérés

 

{{kínai|Wu Hou|Vu Hou}}t 705-ben puccsal eltávolították és restaurálták a Tang-házat. A 712-től 756-ig trónon ült {{kínai|[[Hszüan Cung|Xuanzong]]|[[Hszüan Cung]]}} császár uralmának első felét a kínai történelem és kultúra egyik aranykorának tartják („kaj-jüani szép napok”), amelyre mind a külpolitika, mind a belpolitika terén a nagyfokú stabilitás volt jellemző. Uralmának vége felé azonban a hatalom a vidéki helyőrségi parancsnokok, illetve a szépséges ágyas, {{kínai|[[Jang Kuj-fej|Yang Guifei]]|[[Jang Kuj-fej]]}} családjának kezébe került, miközben a császár a szerelmével volt elfoglalva. A birodalom közép-ázsiai terjeszkedését szertefoszlatta az [[iszlám]] hódítása. A kínai sereg [[751]]-ben döntő vereséget szenvedett az [[arabok]]tól a [[Tallasz]] folyó mellett, a mai [[Tadzsikisztán]]ban. A térségben a mai napig uralkodó vallás az iszlám hit. 755-ben {{kínai|[[An Lu-san|An Lushan]]|[[An Lu-san]]}}, a közép-ázsiai származású tábornok fellázadt a dinasztia ellen. Bár lázadást 763-ra nagy nehezen leverték, a Tang-dinasztia sosem nyerte vissza régi fényét, ugyanakkor az uralkodóház hatalmát sikerült további egy évszázadra konszolidálni.

A 9. századra az osztásföldek rendszere megszűnt, fokozódott a földkoncentráció, csökkentek az állami bevételek. A gyenge császári hatalom képtelen volt véget vetni a helyi kiskirályok uralmának. {{kínai|[[Huang Csao|Huang Chao]]|[[Huang Csao]]}} felkelése (874–884) nyomán a Tang-ház végletesen meggyengült, s a hatalom a helyi hadvezérek kezébe került. Végül az egyik hadúr [[907]]-ben hivatalosan is megdöntötte a Tang-dinasztiát. {{kínai|[[Lojang|Luòyáng]]|[[Lojang]]}}ban a [[kései Liang-dinasztia]] alakult meg és megkezdődött a széttagoltság, [[az öt dinasztia és a tíz királyság kora]].