Főmenü megnyitása

Módosítások

84 bájt hozzáadva ,  1 évvel ezelőtt
0 forrás archiválása és 1 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10)
A 2000-es években 2 részvénytársaság, 13 kft., 18 bt. és 70 egyéni vállalkozó működik a faluban. A legjelentősebbek közé tartozó Kamarás-Duna cég mezőgazdasági tevékenységgel, a Bíborker Kft. krétagyártással, a Nektár Flóra Bt. méztermeléssel foglalkozik. Az ipari jellegű vállalkozások aránya ma már jócskán meghaladja a mezőgazdasági típusúakét: az előbbi fajtából 34, az utóbbiból 6 működött a községben 2003 elején. A kereskedelmi tevékenységet folytatók száma 9, a szolgáltatóké 16 volt. 2003. januári adatok szerint a településen 7%-os a munkanélküliség, s csaknem pontosan ugyanannyi férfit, mint nőt érint. A legtöbb állástalan 70 fő a 121-ből a szakmunkás végzettségűek közül került ki.
 
A fejlett mezőgazdálkodás és az ezzel együtt járó jólét magával hozta a népművészet kivirágzását, és hogy Szeremle az újabb időkben néphagyományai ápolásával nevezetessé vált határainkon túl is. A gyönyörű szeremlei népviseletben táncoló Gyöngyösbokrétája, majd néptáncegyüttese messze messze földön híressé tette a falut.<ref>{{Cite web|url=http://www.szeremletanc.hu/index.php/tanccsoport/|title=Tánccsoport {{!}} Szeremlei Néptáncegyüttes|accessdate=2017-07-17|work=www.szeremletanc.hu|language=magyar}}{{Halott link|url=http://www.szeremletanc.hu/index.php/tanccsoport/ |date=2018-11 }}</ref> Ehhez járult a hagyományos szövő- és hímzőművészet a népviselet mellett jó híre van a szőnyegszövésnek is –, keresettek a szeremlei asszonyok munkái. A község önkormányzatának tervei szerint ez is, az itteniek vendégszeretete is a fejlődő idegenforgalom alapját képezi. A Pazar természeti adottságoknak köszönhető horgászati és vadászati lehetőségek ugyancsak páratlanok.
 
A mai Szeremlére szívesen költöznek a környékből, egyebek között Bajáról is. Vonzza a betelepülőket a község rendezett volta, a Sugovica közelsége és az infrastruktúra fejlődése. A háziorvos mellett 2007 óta már gyógyszertár is van a községben. Az általános iskola mellett óvoda is működik a faluban. A helyi eseményekről, közérdekű információkról a Lakossági Tájékoztató tudósít.
167 441

szerkesztés