„Paolo Veronese” változatai közötti eltérés

Veronese bibliai jeleneteket ábrázoló [[freskó]]kat, táblaképeket festett, amelyek elsősorban [[egyház]]i épületek [[enteriőrbelsőépítészet|enteriőrjét]]jét díszítették. Nagyméretű [[kompozíció a képzőművészetben|kompozícióin]] a korabeli velencei polgárok nagy tömegeit ábrázolta, leghíresebb a ''Kánai menyegző'', amely [[I. Napóleon francia császár]] itáliai uralgásának ideje óta a [[Louvre]] gyűjteményét gazdagítja. Eredetileg e kép [[1563]] óta a San Giorgio Maggiore-kolostor ebédlőjét díszítette, innen vitette Napóleon a Louvre-ba. [[1815]]-ben, a [[Bourbon-restaurációház]] restaurációja után a francia király visszaadta volna, de a szállítók annyira megijedtek a kép nagy méretétől, hogy helyette inkább egy kisebb méretű Lebrun-képet hoztak Itáliába.

Következő nagy képét a „SS. Giovanni e Paolo” kolostor rendelte tőle az ''Utolsó vacsora'' témában, de ebből botrány lett, és perbe fogta a festőt az [[inkvizíció]], mert helytelenítették zenészek, részegek, [[kurtizán]]ok, kutyák, bolondok, német [[alabárdosalabárd]]okosok megjelenítését. Veronese a művészek szabadságára próbált hivatkozni és Michelangelo ''Utolsó ítélet''ére a [[Sixtus-kápolna|Sixtus-kápolnában]]. A törvényszéket nem sikerült meggyőznie a festőnek, abban maradtak, hogy Veronese vegye le a képről a nem kívánatos alakokat. Veronese nem változtatott a festményen, inkább az ''Utolsó vacsora'' cím helyett ''Lakoma Lévi házában'' címet adta a műnek. Ezen cím alatt őrzik ma is az Akadémiai Képtárban, Velencében.<ref>A kihallgatási jegyzőkönyvet közli: Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Szerk.: Poór János. Osiris Kiadó, Budapest, 2000</ref>

Veronese képeinek tereit gyakran [[építészet]]i<ref>legnagyszerűbb villadekorációját a Trevisóhoz közeli Maserben, a [[Andrea Palladio|Palladio]] által épített Barbaro-villa termeinek freskódíszítésében, [[1561]]-ben alkotta</ref> kulisszákkal tagolja, [[kompozíció]]inakkompozícióinak minden részlete fontos, nem egyetlen motívumra épít. A fény és a kiegészítő színek használata elébünk varázsolja azt a [[16. század]]i Velencét, amelyet az akkor élők láttak, amilyennek látták ők magukat. A velencei festők nélkül nem ismernénk igazán Velence aranykorát, s ebben nagy része van Veronese művészetének.