„Szűcshímzés” változatai közötti eltérés

A '''szűcshímzés''' a szűcsök készítette bőrruhák hímzett díszítése.<ref>Irod. Györffy István: Magyar népi hímzések I. A cifraszűr (Bp., 1930);<br> Kiss Lajos: A hódmezővásárhelyi szűcsmesterség és szűcsornamentika (Debrecen, é. n.);<br> Dorogi Márton: A kunsági kisbunda (Szolnok, 1962); Kresz Mária: A magyar szűcsmunka történeti rétegei (Ethn., 1978).</ref>

== Kialakulása ==

Kialakulása több forrásból származtatható: a kiszabott darabok keskeny bőrszalagokkal való összekötéséből (szironyozás), hasival (nyers, finomabb kikészítés nélküli vékony bőr), fonallal való összevarrásából. Mindezekből idővel, felfedezve annak variációit, meglátva dekorativitását, dísz keletkezett: pillangók, sallangok, szironyvarrások, kötések és fonások. Ugyancsak dísszé vált az összetoldások közé vett varráserősítő bőrcsík, szűcs kifejezéssel „vóc” is.

 

== Irha rátét díszítésként ==

1. Az irhadíszítés közé a szironnyal való varrás pótlására (virágát kikötözi) fonallal leveleket, hajtásokat kezdtek hímezni mindaddig, míg végül csak a nagyobb formákat vagdalták bőrből. Ez a fejlődés leolvasható fennmaradt bőrruháinkról. Szép példái ennek a dunántúli, borsodi, cigándi, erdélyi, felföldi ködmönök jó része.

 

== Motívumkincs ==

Legismertebb a '''pávaszem''', amely tizenkilencedik századi téves elnevezése a stilizált rózsának. A téves elnevezés a páva farktollán lévő körkörös színezésű foltok hasonlósága miatt alakult ki. Az elnevezés 1885-90 között főleg iparművész körökben terjedt el. A ház előtti virágoskert virágai (tulipánok, szegfők, rózsák, georginák, nefelejcsek, rozmaring) mellett megtalálhatóak a tölgyfa-, akác, cserfa levelek is a motívumok között. Gyakori motívum a magyar címer is. Az állatvilágból a virágos ágat tartó madár (galamb), páva, kakas, hal és kígyó került a bőrmunkákra.

A bokorvirágok szerkezetileg többféle megoldást mutatnak. Leggyakoribb a szimmetrikus tengelyt alkotó rozmaringleveles egyenes ág, amelynek oldalra 3–3 hajtása van. Az alsókon nagyobb nyolcas vagy tojásrózsák virítanak, majd kisebb hatos-, vagy forgórózsák, s az ágak végén tulipán, de inkább hármas bimbó páros vagy bajuszos levelekkel. A fölötte levő ág már rövidebb, kisebb rózsával, levéllel és bimbókkal. A harmadik, a legfelső ág csak bimbós. A vezérág tulipánban, de gyakran rózsában végződik. E félkörös vagy háromszög alakú kompozíciók leginkább a subák tányérját, ill. a ködmönök ujját díszítik. A ködmönök elején, pálháján gyakoriak a hajlott, gyengén S alakú aszimmetrikus csokrok rozmaringleveles, rózsás, szegfűs, bimbós hajtásokkal. A ködmönök háta, a debreceni női subák tányérvirágozása is rendszerint három ágú indán csokorszerűen elhelyezett rózsákból, tulipánokból, bimbós, bogyós, leveles ágakból áll. A bokorvirágok mellett szólnunk kell a szalagszerűen komponált, a színek és formák ritmusán alapuló folyómintákról. Ezeknek leggyakoribb formája a hullámos rozmaringleveles ágon, ill. annak hajlataiban elhelyezett rózsás, tulipános, bimbós, körkörös díszítősorok.

== Díszítés elhelyezése ==

A szűcshímzés értékét, szépségét nemcsak sok száz változatú motívumkincsében és azoknak bokorvirágos vagy folyómintás sorokba való tömörítésében, még csak nem is a színek és formák páros vagy keresztrímes szín és formaritmusában kell látnunk, hanem a díszítő foltoknak az egy ruhán való összeszerkesztésében, felépítésében. Az az igazi szűcsremek, amelyen érvényesül a szerkesztés egysége, összhangja, ez a szimfóniához hasonló építkezés, amelynek megvannak a tételei, törvényszerűségei. E törvényszerűségek legjobban az alföldi férfi és női subákról és jó néhány erdélyi, dunántúli, békési, átányi, palóc, körösvidéki stb. ködmönről olvashatók le.

:Az alföldi és D-borsodi subákon a következő szerkesztési elveket állapíthatjuk meg: a fél- vagy háromnegyed kör alakú ruhadarabokat fénylő fekete göndör báránybőr szegélyezi, mintegy összefoglalja. Az alján fekvő jellegű folyóvirágos rozmaringleveles vagy körkörös rózsás tömör szerkezetű, szilárd alapozást adó mintasor fut, amely fölött még egy másik, kb. u.olyan széles (5–8 cm), de motívumaiban más és szerkesztésében oldottabb, felfelé kinyíló, tehát inkább álló díszítő sor fut. Ezek támasztják alá és biztosítják a ráépülő bokorvirágok egyensúlyát, melyek, mint oszlopsorok tagolják a subát, amit sokszor a köztük lefelé futó színes szélirhák vagy virágfüzérek is hangsúlyoznak, egyben kiemelik a test derekasságát. A bokorvirágok felett keskeny, könnyed, sokszor rojt vagy rojtszerű minta (csengő sor) zárja az oldalvirágozást. Efölött fut a széles keresztirha, amely megalapozza a felette futó vállkoszorú tömör virágsorát, ez rendszerint az aljkoszorú ismétlődése. Erre épül a befejező, ismét függőleges tagolású, felfelé kinyíló, mozgalmasabb vonalvezetésű vállvirágozás. A magyar díszítőművészet egyik legjellemzőbb sajátosságára, a tömören díszített foltok dekoratív vonalvezetésére a kiskunsági és körösvidéki férfi subák mutatják a legszebb példákat. A szűcshímzések legérettebb formái a 19. sz. végére főleg az Alföldön alakultak ki, amikor már a hanyatlás jelei is mutatkoztak.