„Johann Sebastian Bach” változatai közötti eltérés

Bach jelentőset alkotott a temperált hangrendszer alkalmazása terén, a ''[[Das wohltemperierte Klavier]]'' című munkájában. Bach korában a [[középhangos temperálás]] volt a használatos, ami azt jelentette, hogy változó magasságú [[félhang]]okat használtak, annak érdekében, hogy nyolc nagy tercet tökéletesen tisztára hangoljanak. Ez a hangolás egyszerű hangnemekben nagyon tisztán szól, a távoli hangnemek és a modulációk azonban olykor zavaróan furcsán szólnak, és egy hangnemet teljesen fel kellett áldozni. Hagyományosan ez az Ász-dúr, ami középhangos hangolásban elméletileg sem létezik: Ász helyett a sokkal mélyebb giszt hangolják tisztára, ugyanakkor a disz helyett az esz - sokkal magasabb hang - lesz tiszta. A giszre épülő akkord kvintje "farkaskvint", majdnem fél hanggal tágabb a tiszta kvintnél, és borzasztóan szól (effekt akkord céljára gyakran használta Rameau vagy Couperin). A módosított középhangos hangolásokban a farkaskvintet kiküszöbölték, de továbbra is gond volt, hogy hogyanmiképp rendezzék el úgy az [[oktáv]]on belül a hangokat, hogy a skála egyes hangjai kiegyenlített harmóniai sort alkossanak. Középhangos temperálás esetén egy hangnemen belül ez megoldható volt, de ami jó volt, például, C-dúrban, az nem volt jó f-mollban. Bach temperált rendszerében a legtöbb nagy tercet a tisztánál tágabbra hangolta, ezáltal közelebb kerültek egymáshoz a hangnemek karakterei, és tetszőlegessé vált az egyes hangnemek közötti átmenet. A tizenkét hang bármelyike alaphangként szolgálhatott.<ref name=":0" /><ref name="Schönberg1" /><ref name="Zenei4" />