Wikipédia

„I. Eduárd angol király” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
a link
30. sor:
'''I. Eduárd''' (melléknevein ''Nyakigláb Eduárd''<ref name="múlt-kor">{{cite web |url=https://mult-kor.hu/cikk.php?id=10788 |title=I. (Nyakigláb) Edward (Plantagenet-ház) |work=mult-kor.hu |publisher=Múlt-Kor |archiveurl= |archivedate=}}</ref> vagy a ''Skótok pörölye''; [[1239]]. [[június 17.]]/[[június 18.|18.]] – [[1307]]. [[július 7.]]) [[Angol Királyság|Anglia]] királya 1272-től haláláig.
 
Eduárd [[III. Henrik angol király]] egyetlen (bizonyítottan létezett) fiaként született. Trónörökösként már fiatal korában bevonták a politikai küzdelmekbe, amely idővel a bárók lázadásává és [[Második báróháború|polgárháborúvá]] fajult. A herceg 1259-ben ideiglenesen a főurak reformmozgalma mellé állt, de miután kibékült bizonytalan politikájú apjával, a királyi párt egyik fő támaszává lépett elő. Egy elvesztett csata után túszként tartották fogva, ám szökése után az 1265-ös [[Eveshami csata|eveshami csatában]] legyőzte, és megölte a lázadók vezérét, [[Simon de Montfort, Leicester 6. grófja|Simon de Montfort]]-t. A polgárháború végeztével Eduárd csatlakozott a Szentföldre induló [[KilencedikKeresztes háborúk#VIII. keresztes hadjárat (1269–1272)|kilencedik keresztes hadjárat]]hoz. A keresztes háború sikertelennek bizonyult, és Eduárd a hazaúton értesült arról, hogy apja meghalt, és Anglia királya lett. Lassan, másfél évig utazgatva ért haza, és 1274. augusztus 19-én koronázták meg a [[westminsteri apátság]]ban.
 
1276–77-ben elfojtott egy kisebb [[wales]]i lázadást (a walesi hercegségeket angol vazallusnak tekintette), majd amikor 1282–ben ismét fellázadtak, teljesen meghódította, és angol igazgatás alá helyezte a térséget. Erről az eseményről szól [[Arany János (költő)|Arany János]] ''[[A walesi bárdok]]'' c. költeménye. Hódítása megszilárdítására várakat építtetett, és angol lakosságú városokat alapított. Uralkodása idején örökösödési válság tört ki Skóciában, amikor a kiskorú [[I. Margit skót királynő|Margit]] királynő meghalt. Eduárd a helyzetet kihasználva kiterjesztette hatalmát a szomszédos országra. Döntőbíróként lépett fel a számos trónkövetelő igényének elbírálására, de miután a skótok megválasztották [[János skót király|John Balliolt]], továbbra is Skócia hűbéruraként viselkedett. Ugyanekkor háborúba keveredett [[IV. Fülöp francia király|IV. Fülöp]] francia királlyal, aki el kívánta kobozni Aquitánia hercegségét (amely addig perszonáluniót alkotott Angliával). A háborúk költségeinek fedezésére Eduárd több alkalommal különadót vetett ki, valamint kiűzte a zsidókat országából, hogy elkobzott vagyonukkal, illetve a száműzésük jelentette politikai tőkét felhasználva újabb adókat szedve feltöltse kincstárát. A főurak egy része tiltakozott a magas adóterhek miatt, és a belpolitikai helyzet közel állt az újabb polgárháborúhoz, amikor a skótok [[William Wallace]] által vezetett újabb lázadása egy táborban egyesítette a királyt és báróit. A kezdeti angol sikerek után a skótok győzelmeket arattak; a rossz egészségű Eduárd erre maga indult északnak, de útközben megbetegedett és meghalt.
62. sor:
Montfort támogatottsága ekkorra lecsökkent, és Eduárd viszonylag könnyen elfoglalta [[Worcester]]t és Gloucestert.{{refhely|Prestwich 1997|49–50. o.}} Montfort a walesi Llywelynnel kötött szövetséget, majd kelet felé indult, hogy egyesítse erőit fiáéval. Kenilworth váránál Eduárd meglepte a fiatalabb Montfort váron kívül táborozó csapatait, majd a zsákmányolt zászlókkal sikerült megtévesztenie az idősebbiket, és olyan közel került hozzá, hogy nem menekülhetett el előle.{{refhely|Powicke 1962|201–202. o.}} A [[Eveshami csata|döntő csatára]] 1265. augusztus 4-én került sor Eveshamnél.<ref name="múlt-kor"/> A számbeli fölényben levő királyi sereg győzött. Az ütközetben maga Simon de Montfort is elesett; megtalált holttestét barbár módon megcsonkították.{{refhely|Sadler 2008|105–109. o.}}
 
Montfort halálával a háború még nem ért véget, és Eduárd részt vett a további hadműveletekben is. Karácsonyra kiegyezett a fiatalabb Montfort-ral, márciusban pedig sikeres támadást intézett a [[Kent]] és [[Sussex megye (Anglia)|Sussex]] határán fekvő [[Cinque Ports]] városai ellen.{{refhely|Prestwich 1997|55. o.}} Néhány lázadó bevette magát a gyakorlatilag bevehetetlen kenilworthi várba, velük kiegyezett (bírság fejében visszaadta elkobzott birtokaikat).{{refhely|Prestwich 2007|117. o. |azonos=P117}} Áprilisban a gloucesteri gróf vezetésével újjáéledni látszott a reformmozgalom, de végül a kenilworthi egyezmény némi módosításával (a bárók a bírság kifizetése előtt is visszakaphatták földjeiket) sikerült leszerelni a lázadást.{{refhely|Prestwich 2007|121. o. |azonos=P121}} Eduárd a tárgyalásokon már nem vett részt, lekötötték a [[Keresztes háborúk#VIII. keresztes hadjárat (1269–1272)|keresztes háború]] előkészületei.{{refhely|Prestwich 1997|63. o.}}
 
===A keresztes hadjárat===
[[File:EdwardICrusadeMap.jpg|thumb|250px|I. Eduárd keresztes hadjáratának hadmozdulatai]]
Eduárd 1268. június 24-én látványos szertartás keretében vette fel a keresztet (Edmund öccsével és unokatestvérével, Henry of Almainnal közösen). A többi, [[KilencedikKeresztes háborúk#VIII. keresztes hadjárat (1269–1272)|keresztes hadjárathoz]] csatlakozó angol főúr között ott voltak a trónörökös korábbi ellenségei is, például Gloucester grófja (bár ő végül nem utazott el a Szentföldre).{{refhely|Morris 2009|83. o., 90–92. o.}} A polgárháború elcsitultával a vállalkozás legnagyobb problémája az elégtelen finanszírozás volt.{{refhely|Prestwich 1997|71. o.|azonos=P71}} A hadjárat vezetője, [[IX. Lajos francia király|IX. Lajos]] francia király kölcsönzött ugyan 17&nbsp;500 {{szám|17500|fontot}}, de ez nem bizonyult elegendőnek.{{refhely|Prestwich 1997|72. o.}} 1270-ben a parlament jóváhagyta a huszad (az ingóságok értéke egyhuszadának megfelelő adó) kivetését, cserébe a [[Magna Carta Libertatum|Magna Carta]] újbóli megerősítéséért, valamint a zsidók kölcsönügyleteinek korlátozásáért.{{refhely|Maddicott 1989|107–110. o.}} Eduárd végül augusztus 20-án hagyta el Angliát, hogy csatlakozzon a francia király keresztes seregéhez. Becslések szerint 225 lovagot és összesen ezernél kevesebb katonát vitt magával.{{refhely|Prestwich 1997|71. o.|azonos=P71}}
 
A hadjárat eredeti célja a muzulmánok által szorongatott szentföldi erőd, [[Akko (település)|Akkó]] felmentése volt, de előtte Lajos tett egy kitérőt [[Tunisz]]ba. A francia király öccse, [[I. Károly szicíliai király|Anjou Károly]] (ekkor Szicília királya) meg akarta vetni a lábát Észak-Afrikában is.{{refhely|Riley-Smith 2005|210. o.}} A vállalkozás azonban kudarcba fulladt, mert a francia sereget járvány ([[vérhas]] vagy [[tífusz]]) tizedelte meg, és a betegségbe maga Lajos is belehalt. Mire Eduárd Tuniszba ért, az emír már békét kötött Károllyal. A keresztes hadjáratot a következő tavaszra halasztották, és az angolok Szicíliában teleltek át. 1271 tavaszán viszont az induló hajóhadat hatalmas vihar zilálta szét, és Károly, valamint Lajos utóda, [[III. Fülöp francia király|III. Fülöp]] visszariadt az út folytatásától.{{refhely|Riley-Smith 2005|211. o.}} Eduárd végül csak saját emberei kíséretében érkezett meg május 9-én Akkóba.{{refhely|Prestwich 1997|75. o.}}
107. sor:
===A francia háború===
[[File:Eduard+Filip.jpg|thumb|Eduárd hűségesküje IV. Fülöp előtt (Aquitánia hercegeként vazallusa volt a francia királynak)]]
Eduárd fenntartotta, hogy egy újabb keresztes háborúban visszatér a Szentföldre, bár erre soha nem került sor. 1287-ben fel is vette a keresztet.{{refhely|Prestwich 1997|326–328. o.}} Külpolitikáját - legalábbis 1291-ig - nagyban befolyásolta ez a szándéka. Egy nagyléptékű keresztes hadjárathoz feltétlenül szükség volt az európai uralkodók közti békére, ám éppen ekkor dúlt a dél-itáliai Anjouk és [[Aragónia]] közötti konfliktus. 1282-ben [[Palermo]] polgárai fellázadtak Anjou Károly ellen (úgynevezett [[szicíliai vecsernye]]), és [[III. Péter aragóniai király|III. Péter]] aragóniai királyhoz fordultak segítségért. A fellángoló háborúban az aragóniaiak foglyul ejtették Károly [[II. Károly nápolyi király|fiát]] és örökösét.{{refhely|Powicke 1962|252–253. o.}} Károly unokaöccse, [[III. Fülöp francia király]] rokona segítségére sietett, de Eduárd igyekezett elsimítani a konfliktust, és közvetítése eredményeképp 1286-ban Párizsban békét kötöttek, és a nápolyi trónörököst is szabadon engedték.{{refhely|Prestwich 1997|323–325. o.}} Fáradozásai ellenére a keresztes hadjárat ügye nem haladt előre, és 1291-ben, amikor a mamelukok elfoglalták Akkót, az utolsó keresztény erődöt a Szentföldön, reménytelenné váltak a további próbálkozások.{{refhely|Prestwich 1997|329. o.}}
 
A király sokat foglalkozott saját dél-franciaországi hercegsége, [[Gascogne]] ügyeivel; 1286-ban odalátogatott, és majdnem három évig ott is maradt.{{refhely|Morris 2009|204–217. o.}} Az alapvető probléma abban volt, hogy Gascogne hercegeként az angol király formálisan a francia király vazallusának számított. 1286-ban Eduárd hűségesküt tett a trónra lépő [[IV. Fülöp francia király|IV. Fülöpnek]], azonban 1294-ben Fülöp elkobzottnak nyilvánította a hercegséget, mert Eduárd nem jelent meg színe előtt az angol, gaszkon és francia tengerészek konfliktusában (ennek során elfoglaltak néhány francia hajót, és kifosztották [[La Rochelle]] városát).{{refhely|Morris 2009|265–270. o.}}
125. sor:
==Belső ügyek==
===Jogrendszer és közigazgatás===
[[File:Groat of Edward I 4 pences.jpg|thumbbélyegkép|Eduárd groatja (négypennyse)]]
[[File:King Edward I penny London mint.jpg|thumbbélyegkép|Eduárd hosszúkeresztes pennyje]]
Megkoronázása után Eduárd egyik első dolgának tekintette, hogy apja katasztrofális uralkodása után helyreállítsa a rendet és a királyi hatalom tekintélyét.{{refhely|Morris 2009|116–117. o.}} A kormányzat élén jelentős változtatásokat eszközölt, kinevezte [[Lordkancellár|kancellárrá]] bizalmasát, Robert Burnellt, lecserélte a legtöbb sheriffet a grófságokban, és általános vizsgálatot indított a királyi hatóságok visszaéléseinek feltárására. Ennek során készültek az ún. hundredtekercsek (a "hundred"„hundred” közigazgatási alapegység után), amelyeket egyes történészek a [[Domesday Book]] után a legátfogóbb angliai összeírásnak tartanak. A vizsgálattal egyúttal összeírták, milyen koronabirtokok és jogosultságok vesztek el III. Henrik uralkodása alatt.{{refhely|Morris 2009|115. o.}}
 
Az 1275-ben és 1285-ben kiadott westminsteri statútumokkal kodifikálták a meglévő angol törvényeket. Az 1278-ban kiadott gloucesteri statútummal megnyirbálta az arisztokrácia hatalmát, és visszahozta azt a rendszert, amelyben a királyi bíráknak jogában állt vizsgálatot folytatni a bárók birtokain. Felülbírálták a privilégiumokat is, amelyeket csak akkor fogadtak el ha hiteles oklevelekkel tudták igazolni eredetét. Ezek az intézkedések felzúdulást keltettek a főurak körében, akik arra hivatkoztak hogy az eddigi rendszer hosszas alkalmazása szokásjogot teremtett. 1290-ben végül kompromisszumra jutottak: az [[I. Richárd angol király|Oroszlánszívű Richárd]] 1189-es koronázása előtti privilégiumokat nem kellett bizonyítani.{{refhely|Powicke 1962|378–379. o.}} A felülvizsgálat egyébként nem hozott sok hasznot, csak néhány privilégium szállt vissza a királyra.{{refhely|Sutherland 1963|188. o.}} Ennek ellenére Eduárd jelentős jogi győzelmet aratott: elfogadtatta, hogy minden privilégiumnak a korona a forrása.{{refhely|Sutherland 1963|149. o.}}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Eduárd_angol_király”