Főmenü megnyitása

Módosítások

Nincs méretváltozás ,  9 hónappal ezelőtt
a
legéynség javítva legénység-re
A rombolón kívül az [[Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje|USA légiereje]] repülőgépeket is küldött járőrözni a leszállási térségbe, ahol az egyik pilóta hamarosan meg is pillantotta az űrhajót, amint az az [[ejtőernyő]]jén lefelé ereszkedett az óceán vízére. Ezután három ejtőernyős ugrott az űrhajó mellett a tengerbe, hogy egy felfújható gallért erősítsenek a hánykolódó űrhajóra, amely segítette a vízfelszínen tartani azt. Három órába telt, amíg a USS Leonard F. Mason teljes gőzzel haladva a helyszínre ért - amely idő alatt mind az űrhajósok, mint az ejtőernyősök komoly [[Utazási betegség|tengeribetegség]] tüneteit produkálták már –, majd a romboló mindannyiukat a fedélzetére emelte. Ekkor az űrhajósok átestek egy gyors orvosi vizsgálaton, amely mindent rendben talált, majd aludni térhettek.<ref name="OTSoT_ch11_6"/>
 
Másnap reggel a romboló kikötött Okinawa fővárosában, [[Naha]] kikötőjében. Itt csatlakozott az űrhajósokhoz [[Walter Schirra|Wally Schirra]] űrhajós és más NASA tisztségviselők, akik elkísérték őket először [[helikopter]]eken a [[Kadena Repülőbázis]]ra, majd repülőn [[Florida|Floridába]], ahol a legéynséglegénység átesett egy részletes orvosi vizsgálaton, majd a baleset kivizsgálási folyamatán. Mind Armstrong és Scott is csalódott volt, hogy nem teljesíthették az eredetileg számukra előírt négy napos repülési programot számos kísérlettel, űrsétával. Sok űrhajós kritikusan említett Armstrong döntését amellyel kivágta magukat a bajból, de elvágta a lehetőséget a repülés folytatása elől, ám a NASA később mindig is kiállt Armstrong mellett a döntést illetően (különösen akkor, amikor a kritikus felhangok ellenére őt választották az elsőként a [[Hold]]ra lépő embernek).<ref name="OTSoT_ch11_6"/>
 
==Baleset kivizsgálás==
35 454

szerkesztés