„Joseph Addison” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
a →‎Élete: 1 link korr.
31. sor:
Visszatért hát Angliába, és ''The Campaign'' címmel költeményt írt Marlborough herceg [[blenheim]]i győzelméről, ami pillanatnyilag híressé tette. Szerzett egy [[szinekúra|szinekúrát]], amit egész életében meg is tartott, bár karriert is csinált közben: Lord Sunderland másodtitkárja lett, aztán Lord Halifax másodtitkára volt egy [[hannover]]i úton, majd Lord Wharton ír kormányzó első titkára, [[1708]]-tól haláláig parlamenti képviselő. A [[whig]] frakcióban ült, de állítólag sose szólalt fel.
 
A whig kormány bukásával Addison politikai karrierje véget is ért, de lehetősége volt újabb karriert csinálni: már így is ismert író volt. Most felújította régi barátságát egykori iskolatársával, [[Richard Steele]]-lel, aki [[1709]]-ben elindította a ''The Tatler'' című, háromhetente megjelenő folyóiratot. Addison besegített a lapba; a három év alatt megjelenő 271 számból 42-t ő szerkesztett. [[1711]]-ben Steele-lel együtt elindította a ''The Spectator'' című napilapot, ami huszonegy hónapon át folyamatosan megjelent. Addison kétszázhetvennégy cikket publikált, majd 24-et a [[Budgell]]-féle ''The Spectator''ben, és 51-et a Steele szerkesztette ''The Guardian''-ben. A ''Spectator''ba írott esszéi Addison legjobb művei; bár saját korában talán jobban ismerték ''Cato'' című tragédiájáról, amiről [[Voltaire]] azt tartotta, hogy „''nagyobb, mint [[William Shakespeare|Shakespeare]]''”, és ami a leginkább hasonlít a [[Pierre Corneille|Corneille]]-, Racine-féle francia tragédiára.
 
Lehetetlen leírni, micsoda hatása volt a ''Spectator''nak a korabeli Angliára. Középutat mutatott a [[puritán]] aszkézis és a restaurációs romlottság közt. Mindezt rendkívül finom, szellemes stílusban. Még maga [[Doctor Johnson]], a keményvonalas tory, is tisztelettel adózott Addison stílusának. Addison nem volt eredeti gondolkodó, de nagyon ékesszóló volt.