„Libertinus” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
14. sor:
A libertinusok neve többnyire árulkodott viselőjük rabszolgaeredetéről, részben mert a libertinus a régi, egytagú, tipikus rabszolganevét [[cognomen]] formájában tovább viselte, részben pedig mert hivatalos nevében a [[filiatio]] helyett a patronusa neve és a l(ibertus) kitétel szerepel. A liberinus [[ius honorum]]mal továbbra sem rendelkezett, de római polgárokkal -a senatori rendűek kivételével- már érvényes házasságot köthetett. Patronusával szemben változatlanul kötelezettségekkel rendelkezett, ezt a késő ókor törvénykezése is megerősítette: [[I. Constantinus római császár|Nagy Konstantin]] rendelete értelmében a hálátlan libertinustól – nem önkényesen, hanem bírósági határozattal, mind a patronus, mind az örökösei kezdeményezésére – meg lehetett vonni a szabadságot. A libertinus sem a patronussal, sem annak örököseivel nem pereskedhetett. Nagy Konstantin a rabszolga-felszabadítást hitelesítő intézmények körébe a [[püspök]]öket is bevonta.
== Szabadosok a feudális Magyarországon ==
A '''szabadosok''' vagy latin szóval '''liberek, libertinusok''' a középkori és újkori [[Magyar Királyság]]ban és az [[Erdélyi Fejedelemség]]ben olyan [[jobbágy]]ok voltak, akik pénzzel vagy valamely szolgálattal kiváltották jobbágyi terheiket, és ezzel mentességet (exemptio) kaptak a földesúri szolgáltatások és kötöttségek alól, egyházi és állami adót azonban továbbra is kötelesek voltak fizetni. A szabadosok legtipikusabb példái voltak a [[gazdatiszt]]ek, a [[községi bíró|falusi bírók]], [[lelkipásztor|lelkészek]] és iparosok, a jobbágytelepítéseket szervező [[kenéz (tisztség)|kenézek]], [[soltész]]ok, vajdák, a katonai szolgálatot adó [[hajdúk]] és darabontok. Számuk különösen a 17. század második felében növekedett meg a Magyar Királyság és a hódoltsági területek közötti határvidéken.{{jegyzet|{{MAMŰL|4|473}}}}
== Források ==
| |||