„Keresztes háborúk” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
17. sor:
A középkori keresztényeknek így vagy úgy meg kellett győzniük magukat arról, hogy az általuk vívott háború igazságos háború. Ennek bebizonyítására egész eszmerendszer jött létre. A korai egyházatya, [[Hippói Szent Ágoston|Szent Ágoston]] is sokat foglalkozott a kérdéssel. Végül arra jutott, hogy ha valakinek elveszik a birtokát vagy a vagyonát, joga van visszaszerezni, de ettől még nincs joga területszerző háborút folytatni. A fennálló rendet kell tehát megóvni, még akkor is, ha ehhez erőszakot kell alkalmazni. {{refhely|G. R. Evansː Hit a középkor világában, 128-131. o.}}
 
A 11. században azonban a háború új jelentéssel gazdagodott. "Szent háború" esetén ugyanis az [[Isten|Úr]] határozott utasítására folyik a küzdelem, hogy népe visszaszerezhesse a keresztény fennhatóságot a [[Szentföld|szent földjeföld]]je felett. Ezt a háborút nemcsak hogy igazságosnak tekintették, de aki részt vett benne, annak az egyház tanítása alapján minden bűne bocsánatot nyert, mi több, a hadakozással Istennek tetsző cselekedetet hajt végre. Az ilyen háborúban való részvétel valódi alternatívája volt a [[szerzetes]]i életformának. {{refhely|G. R. Evansː Hit a középkor világában, 128-131. o.}}
 
== Előzmények ==