„Erdős sztyepp” változatai közötti eltérés

A gyepszint mozaikos, helyenként erősen fejlett, máshol visszaszorul. Száraz [[gyep]]ek és erdei elemek keveréke adja. Az erdőkkel a kísérő [[Lágyszárú növény|lágyszárúak]] erdőssztyeppfajai is eltűnőben vannak. Alig maradt köztük hírmondó, mint például a [[macskahere]], a [[macskamenta]], a [[fekete kökörcsin]] vagy az erdőspuszták egyik legszebb virága, a [[tavaszi hérics]].

Az aljnövényzetben társulásalkotó a [[gyöngyvirág]], a [[széleslevelű salamonpecsét]] és a [[szálkás tarackbúza]] ''(Elymus caninus)''. Jelentős erdőssztyeppelemek és száraztölgyes-elemek a [[tarka nőszirom]], [[homoki nőszirom]], [[pusztai meténg]], [[kék szamárkenyér]], [[szúfű]] ''(Pulicaria vulgaris)'', [[szártalan csüdfű]], [[nyúlszapuka]], [[törpe sás]], [[hasznos földitömjén]] ''(Pimpinella saxifraga)''. Az [[erdei borkóró]] szintén az erdős puszta jellemző fajai közé tartozik. Jellemző tölgyes fajok még a [[csomós harangvirág]], [[agárkosbor]], [[bársonyos kakukkszegfű]], [[macskafarkú veronika]], [[erdei angyalgyökér]], [[koloncos legyezőfű]], [[erdei szamóca]], [[kis meténg]] és [[tarka sáfrány]] – mindegyikük egykori, kiírtott sztyepperdőt jelez. A [[bablevelű varjúháj]] a [[pozsgások]] csoportjának egyetlen nem csak sziklákat kedvelő faja, a leggyakrabban száraz tölgyesek, bokorerdők és pusztai gyepek talaján fordul elő, néha száraz homokon is.

A lösztölgyes lombjának szűrt fényében gazdag [[cserje|cserjés]] nő. A cserjeszint állandóbb elemei a [[galagonya]], a [[veresgyűrű som]], a [[fagyal]], a [[Kökény (növényfaj)|kökény]], a [[csíkos kecskerágó]], a [[varjútövis]], a [[csepleszmeggy]] és a [[fekete bodza]]. A sziklás lejtőkön növő [[molyhos tölgy|molyhostölgyes]] bokorerdő ''(Cotino-Quercetum pubescentis)'' jellegzetes társulásalkotó növénye a [[sárga cserszömörce]]. Ennek a középhegységi társulásnak, valamint az alföldi pusztai tölgyeseknek jellemző fajai még a [[szarvas kocsord]] ''(Peucedanum cervaria)'' és a [[kőmagvú gyöngyköles]] ''(Lithospermum officinale)''.